BÖLCSÕK ÉS KOPJAFÁK

Bölcsõk és kopjafák


Csillagösvényen jámborul poroszkálók!
Mi végre ezred év, ha siketek vagytok?
Nem hallik elég jajszó, keserû átok?
Nézzétek, mivé vált gyönyörû országunk!

Mindenfelé járva hamu és pusztulás,
Üszkös gerenda is elenyészik most már,
csontig feltör mindenkit pénzbõl vert rablánc,
szántóinkon megterem csikasz és dágvány.

Merre dobog mára délceg paripátok?
Tejút melyik szegletét víni indultok?
Hódítani kéne tán a Napkorongot,
hogy Hazátok fénye ennyire megkopott?

Hû halandók hõsi harca hová hamvadt?
Most megannyi megtörve mélán mutogat,
míg maradni merészel maroknyi magyar.
Hûvös hantotokra havak haragoznak.

Halljátok, ha halljátok! Hát harangoznak!
Nincs helye köztünk szónak, talán imának.
Álljatok meg tüstént, fordítsatok szárat,
vagy bukjatok közénk, leljen meg a bánat!

Essetek le lóról, cifra nyergetekbõl,
ha nem látszik a kín felhõ rejtekébõl!
Széljárta szavaink szólítanak régrõl,
szertehullik népünk idegen kezektõl.

Nem elég jöttmentnek békén maradhasson,
tûzhelyünk kell néki, azon is turkáljon.
Nem érheti be ezzel, házunkra ráront,
orozná máris véretek õrzõ szántónk.

Elvárja uraktól, mind véle vígadjon,
Ha reszket is, örvendjen földönfutókon.
Teszik biz' önként, örömmel húzva jármot,
Míg zsebüket szaggatják talmi tallérok.

Csillagról bércekre hozzatok virágot,
gyújtsatok tüzeket, éledjen példátok!
Õsi ritmust járjon kézrõl kézre a dob!
Nem Napot kell víni, hanem egy országot.

Legyetek végre, mint szellõbõl fergeteg,
kiket újabb ezred év áldva emleget!
E honban járástok dicsõbb nem lehet,
mint múltával ismét kéz megtalál kezet.

Hazavisszük együtt õrtüzetek lángját,
rúghatjátok tovább csillagnak porát.
Legyen meg néktek szilaj vígasság!
Emlegetnek majd a bölcsõk és kopjafák.


Budapest, 2007. november 8., 01.00

Lengyel Károly