"A jegybankelnök azt mondja mi vagyunk a leglassúbb antilop európában, ezért ránk vadásznak az oroszlánok. Ha mi elesünk, jön a következõ. De valószínûleg nem esünk el, nagy nehezen, de kamatot is emeltünk és minden visszatér a régi kerékvágásba. A 2008-as forint válságnak vége."



A hatalom tudja, hogy a nép elõszeretettel gyûlöli a pénzügyi spekulációkat, fõleg annak hatásait. Ezért most a jegybank elnöke is ezt a népi érzést meglovagolva próbálja erõsíteni bizalmi pozicióját.
Azonban a báj mögött ott lapul a ravaszság is. De ugyan ki meri ilyenkor feltárni az apró lényeget, ami a nemzet felett álló legfontossabb hatalmi intézményt is esetleg ilyenkor negatívan érintheti.

De miért is pont ránk vadászik az oroszlán?!
Talán még emlékszük a nyár folyamán keletkeztetett hatalmas nyersanyag áremelkedésre. Ennek ellenére csodák csodájára emelkedett a Forint is, aminek a kormány örült mint ölébe hulló kenyérnek. Most viszont csökken a Forint, de keményen.

Július elején figyelmeztetni próbáltam honfitársaimat az eljövendõ turbulens idõszakra amelyet a harmincas évekhez hasonló globális pénzügyi és azt követõ gazdasági válság irányít.
Ecsetelve az ok okozati összefüggéseket, említésre került a Forint erõsödésének valódi oka is.



"A magyar valuta sokak számára érthetetlen erõsödését is annak tudhatja be, hogy a dollárból menekülõ tõke ideiglenesen Forint felvásárlásában is keres menedéket." - írtam az elõbb említett figyelmeztetésben.



Honnan is menekült a tõke?



"Az elmúlt év során kipukkanó pénzügyi lufi miatt megroppanóban van a bizalom a pénzrendszer iránt és a megtakarításokat elkezdik kimenekíteni a pénzügyi szektorból és a tõzsdérõl, nyersanyagokat és aranyat vásárolva. Így a nyersanyagárak és a nemesfémek ára drasztikus növekedési pályának indult."



Mivel az MNB jóval magasabban tartotta az alapkamatot, ezért a nagyvilágban rövid távú menekülési lehetõségnek számított a Forintvásárlás. Tudták ugyanis azt, hogy a nyersolaj ára a recesszió miatt még az idén csökken, ezért jobbnak látták a magas kamatozású forintba menekülve megvárni a nyersanyagok árának csökkenését.
Más szóval az MNB a kormány pillanatnyi kedvezõ fényben való feltütetése érdekében a kirívóan magas jegybanki kamattal egy vonzó spekulációs célpontot csinált a Forintból.
Akkoriban a témáról vitatkoztunk s a Forint emelkedésére való figyelmeztetésem miatt végül kétségbe vonták az egész cikk mondanivalóját, mondván hogy



"A forint jelenlegi erõsõdése még tovább tart. Ennek és az inflációnak együttes hatása igen jótékony az államháztartásra, még nyugdíjemelésre is tellik belõle."



Azóta megtörtént a nyersanyagok piaci korrekciója, azaz csökkentek az árak és eljött az ideje az ideiglenesen Forintban állomásozó tõke elvándorlásának.
A tõzsdei spekuláció pedig nem más mint ennek az elvándorlásnak a meglovagolása, különbözõ shortolás és egyéb tõzsdei spekuláció igénybevételével.

Erre fel a jegybank elnöke és a kormány, továbbá a balliberális média retorikája szerint összefogott ellenünk az oroszlán és vadászik ránk, ártatlan lebetegedett antilopra, vagyis legfõbb tervük az, hogy bennünket és elsõsorban bennünket megroppantson. A valóságban a tényleges tõzsdei spekuláció jóval kevesebb mint az ideiglenesen idecsalt majd távozó tõke. Éppen ezért a Forint elleni spekuláció valódi kivédése abból állhatott volna, ha a kormány és a jegybank már akkor felismeri a kialakuló helyzetet és korlátozza az ideiglenesen Forintba menekülõ tõke mennyiségét, ezzel megelõzve a spekuláció lehetõségét. Más szóval nem ad el annyi Forintot!

De az akkor is magas jegybanki kamat jó a nemzetközi pénzügyi kartellnek, ahonnan az MNB szokta felvenni a hitelt, ez által több adósságterhet borítva az amúgy is eladósodott lakosság nyakába.
De a mostani 11,5%-os még magasabb jegybanki kamat mégjobb a nemzetközi pénzügyi kartellnek, mégtöbb adósságszolgálat, mégtöbb adó sújt majd bennünket.



"Erõs spekulációs nyomás alatt továbbra is a forint, az ez elleni küzdelemben a jegybank kamatot emelt, ezzel jelentõsen drágította a spekuláció költségétmondta a kormányülést követõ sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc."



Értjük hát! A spekuláció költsége drágult, tehát mi a nép többet fizetünk minden kamatszolgálatért.


De legalább a nép nagyobb elfogadtatásban részesíti az MNB-t, hiszen megvédi a Forintunkat az oroszlántól!
Így az elsõdleges spekulátor, a központi bank ténykedése rejtve marad.

Ha a lakosság többsége valóban értené a kétszintû bankrendszer mûködését más téren is, akkor már holnap forradalom lenne.