A zsidó kiválasztottságról
- Részletek
- Iványi Sándor
- Találatok: 1071
A kiválasztottság papi szolgálatra szólt, de ennek a zsidóság csak idõnként engedelmeskedett, sokszor fordult bálványokhoz, amiért az úr szigorúan meg is büntette õket! Azonban Maga Pál is miután felveti ezt a kérdést, azonnal tagadó választ ad: “Távol legyen; mert én is izráelita vagyok, az Ábrahám magvából” (1. vers). Akik viszont e kijelentés alapján azt hiszik, hogy a zsidó nép kiválasztása a többi nép közül még mindig érvényes, azoknak figyelmét szeretném Pál egyéb kijelentésére is odairányítani. Mindezt persze azzal a hittel és ismerettel szeretném tenni, hogy Pál nem kerül ezáltal ellentmondásba önmagával. Éppen Pál a leghatározottabb képviselõje annak az isteni üzenetnek, hogy az újszövetség idejében nincs többé különbség a zsidó és a pogány között Isten elõtt. “Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusban való hit által... Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nõ; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.” (Gal. 3,20. 28-29.) “Értsétek meg tehát, hogy akik hitbõl vannak, azok az Ábrahám fiai. Elõre látván pedig az Írás, hogy Isten hitbõl fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette Ábrahámnak, hogy te benned fognak megáldatni minden népek.” (Gal. 3,7-8.) Ezért jövendölt úgy Hóseás próféta által már jó elõre Isten: “Hívom a nem én népemet én népemnek, és a nem szeretettet szeretettnek. És lészen, hogy azon a helyen, ahol ez mondatott nekik; Ti nem vagytok az én népem, ott az élõ Isten fiainak fognak hívatni.” (Róm. 9,25-26.)
Ha Isten továbbra is a zsidó népet tekintené választott népének, akkor teljesen értelmetlenné válna Jézus tevékenysége a keresztény Egyház megszervezésére és megbízására. Akkor a keresztény Egyház küldetése nem lehet más, minthogy zsidóvá tegye a megtérni vágyó embereket. Jézus azonban nem ezt parancsolta az Õt követõ tanítványainak. Akkor viszont miért tiltakozik Pál olyan határozottan az ellen, hogy elvetette Isten az õ népét? Hol van itt az összhang a kétféle kijelentés között?
Sokan nem veszik figyelembe, hogy a Biblia kétféle kiválasztásról és kétféle elvettetésrõl beszél. Isten kiválasztotta Izráelt a többi népek közül egy különleges feladatra és szolgálatra: “Lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép”, (II. Móz. 19,6.) “a népeknek is világosságúl adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!”. (Ésa. 49,6.) Mintegy 1500 éven keresztül próbálkozott Isten azzal, hogy Izráel betöltse azt a feladatát a népek között, amire kiválasztotta és elhívta õket. Mivel azonban Isten minden fáradozása hiábavalónak bizonyult, ezért kénytelen volt visszavonni tõlük ezt a megbízatást, és egy másik népnek adni, amely kész elvégezni, amit Isten vár tõle. Jézus is ezt hirdette a tanítói szolgálata végén: “Annakokáért mondom néktek, hogy elvétetik tõletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, a mely megtermi annak gyümölcsét” (Mát. 21,43). Az egész földre kiható missziós feladatvégzés vonatkozásában tehát elvetette Isten azt a népet, amelyet korábban kiválasztott magának erre, és helyette a Jézus által megszervezett Egyházat bízta meg az egész világra kiható küldetéssel, az evangélium hírdetésével. “Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket...” (Mát. 28,19).
Van azonban egy másik fajta kiválasztása is Istennek, Pál szavaival mondva “a kegyelembõl való választás szerint”. (Róm. 11,5.) Ez a választás elsõdlegesen nem a szolgálatra vonatkozik, hanem az üdvösségre való választásra, az Isten megváltó kegyelmének elfogadására. Amikor ebben a fejezetben Pál felveti kérdését, hogy vajon “elvetette-e Isten az Õ népét?”, akkor a kegyelembõl való választás vonatkozásában kérdezi ezt. Ezért folytatja így a mondanivalóját: “Amit Izráel keres, azt nem nyerte meg, a választottak ellenben megnyerték, a többiek pedig megkeményíttettek” (7. vers). Ezért, “ha Izráel fiainak száma annyi volna is, mint a tenger fövénye, a maradék tarttatik meg” (9,27.). Mert “sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak” (Mát. 20,16.), mondotta Jézus is.
Pál azért tiltakozik a kegyelembõl való választás szerinti elvetés ellen, mert egy ilyen elvettetés a kárhozat ítéletét jelentené, a megtérés lehetõségének az elvesztését. Ezért mondja Pál azt, hogy ilyen vonatkozásban nem vetette el Isten az õ népét, hiszen “én is izráelita vagyok, az Ábrahám magvából” (1. vers). A kegyelembõl való választás vonatkozásában tehát nem vetette el Isten a zsidókat sem, de ez a körülmény már nem jelent semmiféle kiváltságos helyzetet a többi népekkel szemben, csupán azt, hogy a Krisztusba vetett hit által ugyanolyan lehetõsége van a zsidónak is az üdvösségre, mint a görögnek, vagy bármely más nemzethez tartozónak. A kegyelembõl való választás éppen ezért nem egy nemzet ügye, hanem minden egyes ember személyes döntésén múló ügy. Ezért szeretné Pál “felingerelni” és “megtartani” közülük némelyeket. (14. vers) Ezért mondja azt, hogy aki a zsidók közül nem marad meg a hitetlenségében, azt “Isten ismét beolthatja” a Krisztust jelképezõ olajfába. (23. vers) Ez azonban csak az egyes emberekre vonatkozik, és nem az egész népre, mint nemzetre.