A Biblia igazságáról

(Válasz Kindler László: Hogyan lehetséges? címû cikkére)

Ezt a rövid írást azért készítettem, mert szeretném, ha mindenki megismerné a teljes igazságot a Biblia kialakulásáról. A hivatalos, egyházak által képviselt álláspont az, hogy az Ószövetség elõállása Kr.e 1300 körül kezdõdött, Izrael népének a palesztinai hazájába való bevonulása idején. Az elsõ írott emlékek mondák, énekek, mondások voltak, amelyek Izrael hõseirõl, Ábrahámról, Izsákról, Jákóbról, Dávidról, az egyiptomi-, és a babiloni fogságról szóltak. Valódi történetírás kb. 1000-ben kezdõdött, Dávid és Salamon uralkodásától.

Az utolsó író-gyûjtõ munka a VI-ik századtól kezdõdött, és a Kr.e 200-as évekbõl már olyan jegyzék is létezik, amelyben az általunk ismert teljes Ószövetséget tartalmazza, nem csak a Tóra öt könyvét. A végsõ rendezés a Kr. utáni 65-ben, a jeruzsálemi-, majd 90-ben, a jamniai zsinaton fejezõdött be.

Ez a történelem azonban csak részigazságokat tartalmaz, és számos történelmi tényt szándékosan elhallgat. Tudnunk kell, hogy a Jeruzsálemben végzett régészeti ásátás során 1968-ban, kõbe vésett szkíta írásjelekre bukkantak az archeológusok. Írásjelekre, melyek a magyarok és a Közép-Ázsiai szkíta népek által használt rovásírásra kísértetiesen hasonlítottak. E felfedezést követõen pánikszerûen visszahányták a földet a „veszélyes“ nyomokra. De találtak kõbe vésett írást az 1950-es években, Mariban is, amelyen ez állt.,, Az Isten elsõszülöttje, aki a ’Világ Világossága’ - En-Lil - egy napon emberi testet ölt és leszáll a földre."

Ez az ékirat több mint 3000 éves, tehát jócskán megelõzi az állítólagos, zsidó iratokat, és már elõre jelzi az imádott Világ Világosságát, a sumér hitvilág En-Liljét, azaz Jézust.

Ezekrõl a leletekrõl nem akar tudni a zsidó és a keresztény tudomány. Így mûködik manapság a történelem meghamisítása: Ami nem illik bele az uralkodó dogmába, az nem is létezik. A Szentföldi õslakosság létezését az ókori Közel-Kelet-et bemutató, ma is hozzáférhetõ térképeken látható város, Skythopolis neve (szkíta város) maga is bizonyítja.

A hébereket megelõzõ idõk Palesztínájában uralkodó civilizáció a Mezopotámiát õsidõk óta benépesítõ, kultúrateremtõ, urál-altáji agglutináló, tehát ragozó nyelvet beszélõ, turáni népek, pld. a sumérok géniuszának kisugárzási övezetébe tartozott. Ebbõl a kultúrából ered az írás (ékírás) vívmánya, a kerék, az eke és a fazekaskorong föltalálása, a torony- és piramisépítés technológiájának megvalósítása, az öntözõrendszerrel ellátott mezõgazdaság, az istenkirályság intézménye, a városfalépítés ( ld. a Gilgames-eposzt) szokása és az elsõ általunk ismert törvényes rend által féken tartott, magasan szervezett és jól mûködõ társadalom létrehozatala.

Mit tesz egy ókori, nomád törzs, a magas kultúrájú sumér, káld, pártus, szkíta ragozó népek tengerében, hogy nagy nemzetté váljon, és saját országa legyen? Szerkeszt egy hõsies történelmet magának, és ráadásként még a világteremtõ Istent is hivatkozási alapnak használja, a sorozatos területfoglaló háborúzásaihoz. Ebben az áltörténelemben szinte minden, és mindenki a zsidó népért van – a harcos, bosszúálló Jahve is – és ez kiváló hivatkozási alapként szolgált nem csak az ókori népirtásokra, hanem a mai, Gázai népirtásra is.

Dr. Robert Beckford teológus meglátogatta az izraeli egyházi és tudományos intézeteket válasz után kutatva, hogy kik írták a Bibliát. A megkérdezettek, Israel Finkelstein archeológus, Israel Knohl rabbi, és Zakavitchs, bibliaszakértõ. Kiderült, hogy a Tóra keletkezésének ideje a feltételezett Mózes halála után 5-600 évvel kezdõdött, és négy szerzõje van. Az összeállítói pedig ismeretlen rabbi társaság, akik számtalanszor átírták és szerkesztették a zsidók pillanatnyi cionista igényeinek megfelelõen. A teológus ezekkel a szavakkal hagyta el Izraelt: ,,Sztálin Oroszországában éreztem magam”

Szintén ezt az áltörténelmet leplezte le 2008-ban barátom, és írótársam a Tel Aviv-i Egyetem történelem professzora, Dr. Shlomo Sand, a ,,Hol és mikor találták fel a zsidó nép létezését” címû, világsikert aratott könyvében. Sand írja:

,,Amikor a bizonyítékokat kezdetem vizsgálni rájöttem, hogy Dávid, és Salamon királyságai legendák. Ugyanaz a helyzet a számûzetéssel is. A zsidóság mibenléte a számûzetés nélkül nem magyarázható meg. Amikor, azonban a számûzetésre vonatkozó történelmi bizonyítékok után kezdem kutatni, kiderült, hogy erre vonatkozó bizonyítékok nem léteznek.”

Az elsõ keresztények még természetesnek tartották, hogy istentiszteleteiken a zsidó szent írásokat tartalmazó tekercsekbõl olvassanak fel, már csak azért is, mert nem volt még kezükben az Újszövetség. Az ó- és újszövetségi istenkép markáns eltéréseire elõször a keresztény­ség vitriolos tollú kritikusa, a 2. században élt görög filozófus, Kelszosz mutatott rá. Aléthész Logosz (Igaz beszéd) címû pamf­letjében felhozta, hogy „ha a zsidók Istene Mózes közvetítésével azt parancsolja a zsi­dóknak, hogy (...) ellenségeiket - gyerme­keiket is beleértve - hányják kardélre (...), akkor lehetetlen megérteni, hogy az õ fia, ez a názáreti ember, a fentiekkel teljesen ellenkezõ törvényeket hozott, és kijelen­tette (...), ha valaki megüt, fogadjuk a kö­vetkezõ ütést is. Hát ki hazudott? Mózes-e vagy Jézus?" Egyes eretnekként megbé­lyegzett mozgalmak pedig akkoriban kife­jezetten tagadták, hogy a zsidók istene ugyanaz, mint a keresztényeké.

A keresztény teológia hosszú évszázado­kon át a késõbb megál­lapított hittételek fényében magyarázta az Ószövetséget - vonja le a tanulságot a Magne Saebo norvég teológus. Ezért juthatott el oda a 13. században a skolaszti­kus teológia atyja, Aquinói Szent Tamás, hogy fõ mûvében, a Summa theologiae-ben halálos bûnnek ítélte, ha valaki Krisztus után is megtartja az ószövetségi rituális törvényeket. De a Domonkos-rendi szerzetes kikelt azon nominalista teológu­sok ellen is, akik a következõ okoskodással próbálták feloldani a Biblia ellentmondá­sait: - Isten van annyira szuverén, hogy meghatározza, mi bûn és mi erény, és jogá­ban állhatott az Újszövetségben megvál­toztatni az ószövetségi erkölcsi rendszert, s megparancsolni a szeretetet.

Tamás és teo­lógustársai szerint ezzel szemben Isten, lényegébõl fakadóan, képtelen gonoszat cse­lekedni, márpedig például a gyermekgyilkosságot vagy a genocídiumot semmilyen körülmények között nem lehet etikusnak mondani. Ami ezek után a mégiscsak léte­zõ Ószövetség megítélését illeti, Tamás visszatért annak Órigenész-féle allegorikus értelmezéséhez.

Az Ószövetséget az Újszövetségtõl élesen elkülönítõ dualista világnézet csak a második vatikáni zsinat idejére bukott meg végleg. Akkorra ugyanis a második világháború után önvizsgálatot tartó katolikus és pro­testáns egyházak vezetõi felismerték, hogy az Ótestamentum egyes - a zsidókat „egy gonosz Isten szolgáiként" aposztrofáló - korábbi értelmezései teológiailag meg­ágyazhattak az antiszemitizmusnak és a holokausztnak.

Ezért ma már keresztény és zsidó kutatók egyaránt az Ószövetség­ben fellelhetõ szeretetparancsokat és a kegyelmes istenképet hangsúlyozzák. Ezt az 1965-ben lezárt vatikáni zsinat azzal fejelte meg, hogy kiemelte: Isten „a két Szövetség könyveinek sugalmazója és szerzõje, bölcsen úgy rendez­te, hogy az Újszövetség benne rejtõzzék az Ószövetségben, az Ószövetség viszont az Újban táruljon föl", miáltal az „Ószövetségkönyvei (...) szer­ves részei az evangélium hir­detésének (...), az Újszövetsé­get megvilágítják és megma­gyarázzák".

Heinz Kruse német jezsuita szerzetes - a Vatikán által publikálni soha nem en­gedett - doktori disszertációjá­ban magyarázattal szolgált a változó istenkép problémájára. Szerinte a zsidóság eleinte a környezõ törzsek istenéhez hasonló módon képzelhette el Istent, akirõl azt tartotta, hogy némileg erõsebb a többi nép istenénél, és együtt harcol vele például Kánaán elfoglalásánál. Ezért jóhiszemûen úgy gondolhatták, a leigázott népek kiirtása is Isten akarata. Mivel pedig - bármennyire is téves - lelkiismeretüket követték, a katolikus egyház tanítása szerint nem vétkeztek. Késõbb a zsi­dóság „kinõtte" ezt az istenképet, és az Ószövetség némely passzusaiban – példáit Ézsaiásnál - már az õsellenség Egyiptomra és Asszíriára is kiterjesztette Isten törõdését és gondoskodás. Nemeshegyi professzor is rámutatott, hogy a kiválasztottságát hirdetõ keresztény egyház is hasonlóképpen fejlõdött „az erõszakos térítések, más vallások lené­zése és ördöginek tekintése, illetve az im­perialista uralmi igények" abból fakadtak hogy a zsidók, majd a keresztények önzõ módon kisajátították maguknak Istent, aki pedig nem kizárólag a zsidóságé vagy a kereszténységé, hanem Istennek minden nép „választott nép".

Az Ószövetség és az Újszövetség eltérõ istenképe csak az emberek fejében létezik, mint ahogyan a zsidók Jézus nélküli istene is. A zsidók nacionalista, törzsi istene ugyanis nem létezik, mert Isten Szentháromság: Atya, Fiú, és Szentlélek egyben. Egy Isten van, és õ nem változik meg. Az eltérõ istenkép oka az, hogy a zsidóság, saját történelem híján, nacionalista tervei érdekében alkotott egyet.

Ez a tény azért döntõ fontosságú, mert az isteni kiválasztottság elõjogként való értelmezése, Izrael háborúinak Isten általi, történelmi támogatása a Kánaáni, majd a honfoglalás utáni idõkben is, szemenszedett hazugság, és egyértelmû sátán-imádat, melynek zsidó-keresztény kontinuitása logikusan vezet el a vallás-, és keresztes háborúkig, s az eretnek- és boszorkányégetésekig, majd a XXI-ik századi palesztin népirtásig. Jézus megtagadta az efféle kinyilatkoztatás legitimálását, többek közt ezért is feszítették keresztre a zsidók.

Az a felismerés, hogy az Ószövetség nem csak Isten igéje, hanem fõként a zsidók által írt ál-történelem, bizonyított: a brit archeológus, Dr John Rhomer a 'Land of the Bible' sorozatban bemutatta a Szentföldet és rámutatott arra, hogy a zsidó geneológia azért íródott, mert reméltek a visszatérést az õsi földjükre és ebben az esetben majd jó lesz tudni, hogy ki mit kaphat vissza jogos örökségébõl. De még ez a zsidó õstörténelem is tudományosan megkérdõjelezett, például fõ tézisét, az egyiptomi kivonulást Zeev Hercog professzor (Tel-Aviv University) tudományosan megalapozatlannak tartja. Ezután az Izraeli közoktatásügyi miniszter Yossi Sarid 1999-ben fontolóra vette, hogy iskolai tananyagot modernizálja ennek tükrében. A klérus, a mai Szanhedrin tiltakozása azonban visszalépésre kényszerítette.

Emlékezzünk: Jézus rostálta a zsidókat, azt mondta: ,,Óvakodjatok a farizeusok kovászától!”

De ezt is mondta a zsidóknak: "A ti atyátok az ördög, és atyátok kívánságát akarjátok követni. Gyilkos az kezdet óta. Amikor hazudik, saját természete szerint beszél (János 8,44)

Ezt azért tette, mert már akkor is szándékosan, tévesen tanították, saját érdekeik szerint félremagyarázták a Tórát: ami egyezett az érdekeikkel magukévá tették; ami nem egyezett, elvetették.

Nem véletlen, hogy a sumér, káld, pártus, szkíta ragozó népek hiedelemvilágát, és azok régészeti leleteit évszázadok óta, szervezetten tünteti el a zsidóság, és hallgatja el az egyház: fáj az igazság! Miután az iraki sivatag homokjából kiásott sumér-mahgar és szemita városállamok ékírásos irodalmukkal, följegyzéseikkel együtt a XIX. sz. második felétõl újra ismertté váltak, tudjuk, hogy az ószövetségi iratok szerkesztõi saját vérgõzös és csalásokkal teli történelmük leírását kivéve, az õsmitológiai elbeszéléseket javarészt e kultúkör hagyományvilágából kölcsönözték (teremtéstörténet, paradicsomi történet, az özönvíz leírása, a bábeli toronyépítés, a nyelvek összezavarásának mondája, a zsoltárköltés mûfaja, bölcsességi irodalom, papi hierarchia, angelológia stb.), amidõn a zsidó nép a babiloni fogság állapotában volt. Ha volt egyáltalán fogság – amit Shlomo Sand professzor is megkérdõjelez - akkor a ma ismert zsidó vallás Babilonban született, azt ugyanis egy teológus sem tagadja, hogy az ún. ószövetségi könyvek szerkesztési munkája a fogságból való visszatérést követõen fejezõdött be. Több mint valószínû, hogy a Jézusra vonatkozó, a próféták szájába adott jövendölések is a sumér-babiloni hagyomány szövegeibõl kerültek át szellemi eltulajdonítás útján a zsidó szövegekbe.

Tragikus, hogy a több mint egymillió eddig megtalált sumér és akkád agyagtáblácskáknak csupán egy töredékrészét fejtették meg ill. publikálták eddig. A zsidók cionista érdekcsoportja bújik meg e kultúrtörténeti botrány mögött. A zsidóság mibenléte, és a rasszista, csak zsidó Izrael államának létrejötte a számûzetés meséje nélkül nem magyarázható meg. Ugyanaz a hatalom akarta ezt így, amely a második iraki háború során lehetõvé tette a sumér kultúra fölbecsülhetetlen kincseinek a bagdadi múzeum kifosztása során történt megsemmisítését és elrablását. Ez is bizonyítékul szolgál az általam leírtak igazságtartalmát illetõen. A Qumránban, a Holt-tengernél lelt esszénus írástekercsek java része ugyanerre a szomorú sorsra kárhoztatott. Túl sok bennük is a történelemhamisítókra nézve kényelmetlen adat.

Egyet azonban a hiányos nyilvánosságra hozatal ellenére is biztosan megállapíthatunk: Évezredekkel az ún. ószövetségi iratok összeszerkesztése elõtt léteztek már a sumér kultúrkörben a ma a Bibliából ismert történetek sok esetben tartalmilag ellenkezõ elõjellel. Mindent megmagyaráz az a tény, hogy a két szövetség – az Ó és az Új – értelmezésének végleges egybegyúrása csak a második világháború után, - szintén a zsidók érdekében(!) - történt meg, mert az egyházatyák felismerték, hogy az Ószövetség zsidókat segítõ, harcos Isten képe melegágya lehetett az antiszemitizmusnak, és a holokausztnak.

A fentiek tükrében az Ószövetséget felül kellene vizsgálni, de az egyházak köztudottan jó viszonyát a zsidósággal, erre bizonyára nem fog sor kerülni. Az ige azonban tanít: "Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen..." (Pál apostolnak az Efézusbeliekhez írott levelének 5 fejezete, 10 - 12. versek)

Iványi Sándor

Debrecen, 2010 június 2