Elhunyt Dr. Vitéz Endrey Antal nemzetközi jogász és történész


2010. május 26-án életének 87.évében visszaadta nemes lelkét teremtõjének.


Búcsúztatása 2010. június 4-én 14.30-kor a hódmezõvásárhelyi római katolikus temetõ ravatalozójából.


Lelki üdvéért ezen a napon 16 órától engesztelõ gyászmise lesz a hódmezõvásárhelyi Szentháromság Plébánia Templomban.



„Elõttetek megy Galileába, ott majd meglátjátok õt, amint megmondta nektek.”



Andrew Endrey és gyászoló családja


Ausztrália és Budapest



ENDREY ANTAL 1922-ben Hódmezõvásárhelyen született, tõsgyökeres jogász és politikus családból. Anyai ágon õsei székely eredetû nemesek, a középkor óta a Tisza bal partján gazdálkodtak. Középiskoláit a premontreiek gödöllõi Szent Norbert reálgimnáziumában végig kitüntetéssel végezte, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen Summa cum laude jogi doktori oklevelet nyert. Egyetemi tanulmányai során két félévet a berlini Fiedrich Wilhelms egyetemen is tanult, mint a magyar külügyminisztérium ösztöndíjasa. Jogi stúdiumai mellett behatóan foglalkozott közgazdaságtannal, pénzügytannal és más rokon tárgyakkal, és a nagy magyar közgazdász, Navratil Ákos szemináriumában is dolgozott. Már joghallgató korában munkatársa volt a Gazdasági Jog címû jogtudományi folyóiratnak. A háború utolsó hónapjaiban mint önkéntes páncélromboló szolgált, majd szovjet fogságba esett, ahonnan csodával határos módon sikerült megmenekülnie. 1947 júliusában minõsítéssel tette le az ügyvédi vizsgát, és szülõvárosában nyitott ügyvédi irodát.


Ellenzéki politikai tevékenysége miatt 1948 végén kénytelen volt nyugatra disszidálni, majd 1949 áprilisában kivándorolt Ausztráliába. Kezdeti nehézségek után 1956 áprilisában kitüntetéssel (First Class Honours) szerezte meg a University of Tasmania jogtudományi (Bachelor of Law) oklevelét és egyben az ausztrál ügyvédi képesítést. Már abban az évben precedens értékû pert nyert a tasmániai felsõbíróságon, amely az ausztrál döntvénytárba is bekerült. 1957-ben áttelepült Melbourne-be, ahol folytatta felfelé ívelõ ügyvédi karrierjét. 1972-ben kinevezték az ausztrál szenátus egyik legfontosabb bizottságának állandó jogtanácsosává, mellette folytatta tárgyaló ügyvédi tevékenységét is. Megbízói közé tartoztak a legnagyobb ausztrál és angol vállalatok, így a Vickers Armstrongs leányvállalatai, Lloyds of London, az ausztrál hitelszövetkezetek országos tanácsa, a "The Age" országos napilap, National Trustees of Australia, a Public Trustee of Victoria, több nagy biztosító intézet. Fontos jogi elveket alapozott meg, számos ügye került a döntvénytárakba. Jogi érdemeiért 1975-ben elnyerte az angol királyi tanácsos (Queen's Counsel) rangot. Ügyvédi praxisa mellett 1971-tõl gazdálkodott is, törzskönyvezett Aberdeen Angus húsmarhatenyészete országos mezõgazdasági kiállításon díjat is nyert. 1989 májusában tért haza Magyarországra, Hódmezõvásárhelyen folytat nemzetközi és magyar ügyvédi gyakorlatot, és Batidán, az Endrey laposon fekvõ birtokán gazdálkodik. Hat idegen nyelven beszélt.


Magyarország egy nagy hazafival lett szegényebb május 26-án.


Isten nyugosztalja Dr. Endrey Antalt.