B.Kiss-Tóth László:

Lévai_Jenő_2.jpg  Lévai Jenő közismert magyarországi zsidó történészt  miért utálták ki Izraelből a fajtársai?

(Részlet Dobszay Károlynak az Epilógus 1944. október 15. kapcsán című, https://zoldinges.net/ oldalon 2019.10.24-én megjelent írásából.)
 
"Korunk tipikus tudathasadásának köszönhetően még ma is sokan állítják az ún. nemzeti oldalon, hogy egyedül a „gazember nyilasok” felelősek mindazon rosszért, ami a második világháborúban és utána a magyarság nyakába szakadt." (...)

"Elégedjenek meg néhai Lévai Jenő közismert zsidó történész, több témába vágó könyv szerzőjének megállapításával:

Szálasi Ferenc, aki Horthyt felváltotta, egyébként nem tartozott a vérszomjas zsidógyűlölők sorába. Programja nem írta elő a zsidóság deportálását sem. Tehetetlen volt azonban a németek követeléseivel szemben. Szálasi deportálás helyett a főváros védelmére szükséges sáncásásra rendelte ki október utolsó hetében a mozgásra képes zsidó férfiakat és nőket. A zsidókérdést a háború után helyben Magyarországon akarta a saját tervei szerint megoldani. Szálasi minden zsidónak megígérte, hogy nyugodtan élhet és dolgozhat Magyarországon.“ (Idézet az Izraelben kiadott magyar nyelvű Új Kelet c. lap korabeli számaiból átvéve. D.K.)  

Ezért a kijelentéséért – amelyet 1969 augusztusában, mint meghívott és „elismert szaktekintély“, az ötödik jeruzsálemi „Zsidóságtudományi Világkongresszuson“ volt bátor hangoztatni, a budapesti gettó megmaradásának történetéről szóló előadásában – 24 órán belül el kellett hagynia Izraelt, és soha többé nem kapott oda meghívást. Lévai, akit aztán a nyilasok iránti szimpátiával elmebetegség lenne vádolni, 1945 után sorra-rendre jelentette meg könyveit a „zsidóság vészkorszakának“ történetéről. Mai szemmel nézve ezek a könyvek kivétel nélkül az akkori judeo-bolsevista szemlélet jegyében íródtak. Kirívó példának számít a Raul Wallenbergről írt könyve. Mint később elismerte, ő igen jól tudta már annak idején, hogy a svéd diplomatát nem nyilas pártemberek ölték meg, de könyve megírásakor ezt még nem volt lehetséges közölni, és ezzel hozzájárult, hogy ezért a meg nem történt gyilkosságért – a kornak megfelelően – a mindenért felelős nyilasok közül végezzenek ki valakit. Mégis tiszteletet érdemel, hogy végül is 78 éves korára – a tények súlya alatt, amelyeket nagyon jól ismert – volt bátorsága a fent idézett kijelentésre, minekutána aztán rögtön megszűnt szaktekintélyi mivolta. A budapesti gettó megmenekülésében szintén nem kis szerepet játszott Szalai Pál, aki a gettó nyilas őrségének parancsnoki minőségében minden próbálkozást megakadályozott, hogy valaki kárt tehessen az ott lakó zsidók életében. Ezért a cselekedetéért a háború után az ország új uraitól magas rendőri rendfokozatot kapott, persze elhallgatva, hogy amit tett, azt Szálasi Ferenc egyenes utasítására tette."

*B.Kiss-Tóth László 2021.09.29.