Az Európai Parlament asztalán lévő, 
Matić -féle liberálfeminista jelentéstervezet
 
... nem más, mint a "nők egyenjogúságáért küzdők" csomagolópapírba burkolt általános -és középiskolások valódi szexuális irányultságának  megzavarására alkalmas gendernyomulása, és követelőzés az általuk fogamzásgátláshoz sorolt, de a fogamzási stádium után lévő nő saját testének szabadon történő felhasználása törvényesített jogának kimondására. 
Csak éppen a benne lévő, élő magzatnak az élethez való jogát akarják ezzel eltöröltetni! Felháborító!  Vajon, miért nem inkább a fogamzás megelőzésére összpontosítanak a népességszabályzók?
Talán bizony azért, mert az emberi magzati szövetek  felhasználása jó üzlet a vakcinagyártóknak?  *B.Kiss-Tóth László 2021.04.29.
*
 
 Az Emberi Méltóság Központ (élet-és családvédelmi szervezet) igazgatójának közleménye:
 
A már 2013-ban az EP asztalára került, majd elutasított Estrela-jelentéshez kísértetiesen hasonlító Matic-jelentésről szavaznak két hét múlva az európai képviselők. Többek között az abortuszt szabályozó nemzeti kompetenciák gyengítését, vagy a gyermekek számára transzneműségről szóló oktatási anyagok iskolákban és óvodákban történő oktatását célozza. A homoszexualitást és transzneműséget propagáló irányzatok a legfelsőbb döntéshozói fórumokon is megjelennek, képviseltetnek és a döntésekbe íródnak.
 
Ha megvalósul a jelentés tartalma az abortusz „alapjoggá válik” kontinensünkön, a gyerekeket kötelezően tanítják a „nemek sokszínűségére”, a kiskorúak számára is akadálytalanul (például szülői hozzájárulás nélkül) elvégzik a nemi átalakító műtéteket (termékenységi szolgáltatások címszó alatt) és intézményesíthetik a nők testét bérleményként kezelő béranyaságot.
 
A jelentéstervezet tartalmából: 
H. „a szexuális és reproduktív egészséggel kapcsolatos intézkedések alapvető csomagja a következőket foglalja magában: átfogó szexuális oktatás; korszerű fogamzásgátlók; terhesgondozás, szülés közbeni és utáni egészségügyi ellátás; szülésznők; szülészeti ellátás és újszülöttgondozás; biztonságos és legális abortusz; a HIV és a szexuális úton terjedő más fertőzések megelőzése és kezelése; a szexuális és nemi alapú erőszak felderítését, megelőzését és kezelését célzó szolgáltatások; a szaporítószervek daganatos megbetegedéseinek kezelése; és termékenységi szolgáltatások;”
 
1. „felhívja az EU-t, annak szerveit és ügynökségeit, hogy támogassák és mozdítsák elő a szexuális és reproduktív egészséghez és jogokhoz kapcsolódó szolgáltatásokhoz való hozzáférést, és felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsák a szexuális és reproduktív egészséghez és jogokhoz való teljes körű hozzáférést, valamint számolják fel a szexuális és reproduktív egészséghez és jogokhoz való teljes körű hozzáférést gátló valamennyi akadályt;”
 
8. „sürgeti a tagállamokat, hogy a WHO normáival összhangban biztosítsák a tudományosan pontos és átfogó szexuális oktatáshoz való hozzáférést valamennyi általános és középiskolás gyermek számára”.
 
A teljes jelentéstervezet magyarul letölthető:
 
27.10.2020
FEMM_PR(2020)660070
JELENTÉSTERVEZET
a szexuális és reprodukciós egészség és jogok helyzetéről az EU-ban a nők egészségének keretén belül
(2020/2215(INI))
Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság
Előadó: Predrag Fred Matić  

https://www.europarl.europa.eu/doceo/docment/FEMM-PR-660070_HU.html (27.10.2020.)

*
És még...
Uniónk sokrétű tevékenységet folytat: próbálja többek között Magyarországot, Bulgáriát, Szlovákiát és Lengyelországot meggyőzni arról, hogy nemcsak férfi és nő létezik, hanem a „nemek sokszínűsége”, miközben ezzel párhuzamosan már az afrikai és karibi országokra is rázúdítja a gender cunamit. Ezekben anyagi támogatás fejében vezetnék be (fogják bevezetni) a már jól ismert átfogó szexuális nevelési programjukat az afrikai és karibi gyerekeknek. Ismerjék meg ők is a transzneműségről, nemi átalakulásról, a nemi identitásokról szóló tanmeséket...

ENSZ
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének nemcsak a Nőügyi Bizottsága márciusi ülésszakán feszültek egymásnak a nemzeti szuverenitást képviselők és radikális feministákkal szövetkező LMBT csoportok. Más fórumokon, legfőképp a Népesedési Alap, a WHO (Egészségügyi Világszervezet) vagy az Gyermekalap (UNICEF) dokumentumai is alátámasztják az ideológiai trendek erőteljes megjelenését.
A napokban pedig nemcsak a gyermekek szexualizálást célzó nevelési programok előmozdításán dolgoztak, hanem az úgy nevezett „antigender” mozgalmak eltávolításán is. Ez ügyben Németország és Finnország vezénylésével április 20-án, zárt körben találkoztak szervezetek.

A globális összefogás most is időszerű 
A velünk ellentétesen gondolkodó lobbierőknek 25 év elteltével sem megvalósítaniuk a „nemzetközi abortuszjogot” vagy a gyermekeken szabadon végezhető nemi átalakító műtétek liberalizálását. Igyekszünk továbbra is jelen lenni az ENSZ és az EU fórumain. Múlt heti felhívásunk kapcsán számos visszajelzés érkezett az Európai Bizottsághoz, melyben a házasság értéke és a nemzeti kompetenciák védelme jelent meg. Ez úton is köszönjük, hogy Önök is lépéseket tesznek azért, hogy a magyar családok hangja eljusson a hazai és nemzetközi döntéshozókhoz.
Továbbhaladva ezen az úton minden tőlünk telhető módon kiállunk a házasság, a család és az emberi élet védelmében. Lépésről-lépésre érjük el azt a világot, ahol mindenki tiszteli az emberi méltóságot, a szülők pótolhatatlan szerepét és a családot.

Védjük együtt a házasság és a család intézményét! 
Az Emberi Méltóság Központ kizárólag adományokból tartja fenn magát. Sem a kormánytól, sem más civil szervezettől nem kapunk anyagi támogatást.  
Segítse Ön is munkánkat adója 1%-ának felajánlásával vagy pénzbeli adománnyal, hogy elvihessük a magyar családok hangját a hazai és nemzetközi döntéshozókhoz!
Bankszámlaszámunk: 10401976-50526656-56651002
Nemzetközi utaláshoz: (IBAN): HU12 1040 1976 5052 6656 5665 1002
(K&H Bank Zrt, SWIFT: OKHBHUHB
Adószámunk: 18596674-1-11


/Forrás: EMK/Frivaldszky Edit 2021.04.29-i levele/*B.Kiss-Tóth László