Hozzászólás a vidékstratégiához

Németh István

Régóta várt anyagot bocsátott vitára a Vidékfejlesztési Minisztérium, amelyrõl országos konzultáció indult (http://videkstrategia.kormany.hu/strategia). Nem a vitára bocsátott anyag egyes megállapításaira szeretnék reagálni, mert nem kritikai célból írom hozzászólásomat. Ezt a fajta kritikai reakciót meghagyom az egyes szakterületek képviselõinek.

Arra szeretnék hozzászólásomban összpontosítani, hogy mik a stratégiában célként kitûzött helyi közösségekre és helyi gazdaságra építkezõ „lokalitások” rendszerének, azaz a valódi önrendelkezés kibontakozásának – a vitaanyagban nem kellõen kiemelt – akadályai, amelynek leküzdésére a vidékstratégiának törekednie kellene.

Tartalom

1. Bevezetés

2. Globalizáció kontra lokalizáció

3. A valódi stratégiai fókuszpont

4. A stratégia megvalósítását akadályozó fõ tényezõk

a. A pénzhatalmi berendezkedés bénító hatása

b. A megmaradás esélyéért küzdeni képes közösségek gyengesége

c. A fizetõképes kereslet teljes hiánya egy egészségesebb gazdaság kiépítésére

5. Gazdaságmûködtetési elvek

a. Liberális (pénzuralmi) gazdaság

b. Egészséges gazdaság

i. Homeosztatikus szabályozás (reziliencia)

ii. Bérmunkán alapuló „versenyképesség” kontra kistérségi létfenntartás

6. A közösség szerepe

a. A faluközösség szerepe és hiánya

b. Az egészséges gazdaság viselkedési alapkövetelményei

7. Lehetõség a fizetõképes kereslet növelésére

a. A folyamatosan romló helyzet megoldást követel

b. A helyi pénz szerepe

8. Akcióterv a valódi önrendelkezést elõsegítõ stratégia megvalósításának elindítására

a. A vidék közüzemként mûködõ bankrendszerének létrehozása

b. A vidék közüzemként mûködõ biztosító társaságának létrehozása

c. A falvak/mezõvárosok közösségi célra használható vagyonnal (földdel, épülettel) való ellátása

d. A létfenntartás alapelemeinek egyre teljesebb helyi biztosításának állami támogatása

1. Bevezetés

Nagyon helyes megállapítás fogalmazódik meg az Alapvetések 3.1.3.3. szakasz utolsó mondatában (17. oldal):

„A problémákat nem lehet abban a rendszerben megoldani, amelyben keletkeztek. Ehhez alapvetõ változásra van szükség.”.

Hozzájárulási szándékom pontosan ennek a „másik rendszernek” a stratégiai körvonalazása és megvalósíthatóságát befolyásoló legfontosabbnak gondolt elõfeltételek világos megfogalmazása.

Ez túlmutat a vitaanyag sok szempontú, de elkülönült – többségében még laikus szemmel is helyesnek tartható – részmegállapításain. Mert ha ezek az önmagukban helyes megállapítások összhatásukban csak a vitaanyagban bemutatott válságos helyzethez vezettek, akkor léteznie kell egy olyan mögöttes összerendezõ, irányító mechanizmusnak, amely ezeket a helyes törekvéseket hatástalanította és fogja is hatástalanítani. Ha õszintén nem tárjuk fel ennek a hatásmechanizmusnak a lényegét és nem törekszünk ennek a megváltoztatására, akkor semmi sem fog változni!

A vidék és agrárstratégia elemzésébe úgy kapcsolódtam be, hogy évek óta keresem az alternatív megközelítés történelmi példáit:

- Silvio Gesell: A természetes gazdasági rend, Kétezeregy kiadó 2004

- David C. Korten: A tõkés társaságok világuralma Kapu Könyvek 2006

- David C. Korten: Gyilkos vagy humánus gazdaság? Kairosz 2009

- Susanne George: A lugánói tanulmány Kairosz 2009

- Susanne George: Börtön vagy szabadság Kairosz 2010

- a Hangya mozgalom sikertörténete (amelyet több publikációmban is feldolgoztam, értelmeztem a mai viszonyokra)

- a Mondragon szövetkezet

- a dél-tiroli szövetkezésbõl elindult olasz szövetkezeti mozgalom stb.

Mindezekbõl világossá vált számomra, hogy csak közösségi összefogással lehet megoldást találni a vidék életben tartására, egy „harmadik út” életképes megvalósítására.

A vitaanyag is érzi, hogy van egy mögöttes befolyásoló mechanizmus, mert úgy fogalmaz az Alapvetések 4.1.7, illetve a Tézisek 2.1.7 pontjában, hogy

„A globalizáció fogalmával leginkább azonosított, a kereskedelmi liberalizációra épített, növekedésközpontú globális gazdasági rendszer látványos kedvezõtlen környezeti, társadalmi és gazdasági hatásai erõsítették fel a gyakran vele ellentétben megfogalmazott „lokalizációt”, vagyis a helyi közösségi és gazdasági önrendelkezésre, így a helyi közösségekre és a helyi gazdaságra építkezõ „lokalitások” rendszerét. Vidékfejlesztési szempontból, a vidéki települések gazdasági és társadalmi fennmaradása, megújulása szempontjából ez a megközelítés kiemelt hangsúlyt kap, így a magyarországi vidékpolitika egyik fontos pillérét éppen ez jelenti.”

2. Globalizáció kontra lokalizáció

Nem szabad formális ellentétpárra leegyszerûsíteni, hogy ahol globalitás van, ott jó lenne, ha érvényesülne a lokalitás önrendelkezése is. Ha a globalitás határozza meg saját egyre korlátlanabb érvényesülését biztosító feltételrendszert, akkor ebben a koordináta rendszerben a lokalitás üres szólammá silányodik (mint pl. a demokrácia).

Tudni kell, hogy eredetileg csak „lokalitások” voltak, majd a közvetítõ és távolsági kereskedelem kialakulásával egyre inkább a kereskedelmet szervezõk (és ezen keresztül pénzt felhalmozók) kezébe került az irányítás (ld. Fernand Braudel: A kapitalizmus dinamikája, Második elõadás: Az árucsere mûködése, Európa Könyvkiadó, 2008). A pénz egyre kevésbé tölti be az árucserében a közvetítõ szerepet, mert visszatartása, kamatos kamat ellenében történõ kölcsönzése, önálló és speciális, nem amortizálódó „áruvá” teszi, ami értékhalmozásra, illetve hatalomérvényesítésre teszi képessé birtokosait (ld. S.Gesell idézett könyve). A más emberek számára értéket termelõ gazdaság hitelezése helyett öncélú, egyre inkább spekulatív forgatásra, fiktív vagyongyarapításra, illetve a meghatározó játékosok céljainak megfelelõ fejlesztések támogatására, minden másnak az ellehetetlenítésére szolgál, a reálgazdaság kivéreztetésére rendezkedik be. Így volt már a XIX. sz. végén is, amikor a stratégiában többször idézett Hangya-mozgalom elindult és kibontakozott, és fokozottan van ma is így. Gondoljunk csak az országok, önkormányzatok, vállalatok, a lakosság eladósodottságára, amely az adósságszolgálat miatt már az alapfunkciók ellátását is veszélyezteti. Helyes tehát, ha a lokalitás felismeri, hogy végveszélybe került, de amíg nem sikerül azon az általános keretrendszeren (pénzhatalmi berendezkedésen és intézményrendszeren) változtatni, ami megfojtja, minden helyes stratégiai célkitûzés vágyálom marad.

3. A valódi stratégiai fókuszpont

A kulcs tehát: kitörés a pénzhatalom szorításából és bénító intézményrendszerébõl. Nehezíti a helyzetet, hogy a közösségek erõsen roncsolódtak, általános az önzés, az ügyeskedés, a társadalom atomizált.

Ha a stratégiai célkitûzés a pénzhatalom szorításából való kitörés, akkor az ez elõtt álló legfontosabb akadályokat kell õszintén feltárni és az akciótervnek ezek fokozatos lebontására kell törekednie.

Csak zárójelben jegyzem meg, ha fennmaradásunk alapvetõ kérdéseirõl van szó (és itt nem csak Magyarország, hanem a világ fennmaradásáról is szó van), akkor a helyzet leírásában nem indokolt a „politikailag korrekt” („PC”) óvatos fogalmazgatás, a problémák felismerhetetlen, elkent érintése. Világosan kell fogalmazni és arra világos ellenérveket kell kapni. Persze, nehéz a „politikailag korrekt”, öncenzúrázott nyilatkozatokat elvárókkal közvetlen vitakapcsolatba kerülni, mert azoknak csak betanított szószólóik vannak, de legalább ezekkel le kell bonyolítani az õszinte vitát. Véleményem szerint egy célkitûzésében „nép-párti” stratégiának így (és nem „PC”-kódoltan) kellene fogalmaznia.

4. A stratégia megvalósítását akadályozó fõ tényezõk

Miben látom a valódi önrendelkezés kibontakozásának legfõbb akadályait:

1. A pénzhatalmi berendezkedésnek megfelelõ (erkölcsi alapjaiban és együttmûködési rendjében) torzult, pénzközpontú gazdaság nemzetközi egyezményekkel, kényszerítõ hatalommal biztosított mûködtetése

2. A létfenntartásért, a megmaradás esélyéért küzdõ közösségek gyengesége, megosztottsága, illetve hiánya

3. A fizetõképes kereslet teljes hiánya egy életképes, egészségesebb gazdaság spontán (piaci alapú) kiépítésére

A továbbiakban ezeket az akadályozó tényezõket elemzem.

5. Gazdaságmûködtetési elvek

Ha létezésünket döntõen befolyásoló környezet a gazdaság, akkor ennek egészséges mûködése alapvetõ jelentõségû.

A gazdaság egy közösség számára értéket teremtõ együttmûködések hálózata. Kérdés: ki a közösség és mik az értékek, ami mentén az értékteremtõ kapcsolatok szervezõdnek?

5.a Liberális (pénzuralmi) gazdaság

A liberális (helyesebben pénzuralmi) gazdaság alapértéke a pénzben kifejezhetõ vagyon minden áron való növelése. A közösség pedig egy elitista, szûk körû közösség, a pénzt birtoklók közössége.

· Ez a szemlélet mindent a vagyongyarapodásban mért haszon termelésére vezet vissza és minden másodlagos, elhanyagolható, amely a létfenntartás, a fennmaradás szempontjából a föld lakosságának túlnyomó többségét érdekli.

· Minden két fél közötti tranzakció közé beékelõdik a semmibõl hitelpénzt kibocsátók pénzgyarapítási érdeke.

· Mindenkit arra ösztönöz, hogy ne a vevõ számára valódi érték nyújtására törekedjen, hanem olyan tranzakciókkal foglalkozzon, amely számára a legnagyobb pénzgyarapítási hasznot hozza (akár a minõség rontásával, a természeti, társadalmi és egyéni, lelki környezet végzetes károsításának árán is).

· Ez a végtelen pénzgyarapítási vágy, valamint a kamatos kamat ellenében kibocsátott pénz a magyarázata a vég nélküli növekedésre törekvésnek, hiába nyilatkozta ki Boulding, a rendszerelmélet egyik megalapítója az 1950-es évek elején, hogy aki egy zárt rendszerben a végtelen növekedést elképzelhetõnek tartja, az vagy õrült, vagy közgazdász (értelmezésem szerint a pénzhatalmat szolgáló közgazdász, mert vannak ezt elismerõ, Nobel-díjas és más reálisan gondolkodó közgazdászok is).

5.b Egészséges gazdaság

Az egészséges gazdaság

· kiegyensúlyozott, a helyi lakosság tartós életfeltételeinek, megmaradásának az érdekében szervezõdik harmóniában a gazdasági, természeti, társadalmi környezetével és az emberek igazságérzetével, tisztességes erkölcsével

· érték mindaz, ami ezt a harmonikus együttmûködést szolgálja és

· közösséget kell kovácsolni a helyi emberekbõl, vállalkozásaikból, hogy ennek az értékrendnek a megvalósulását kikényszerítsék, mert ez fennmaradásuk záloga.

A stratégiai vitaanyagban több helyen hivatkozott egykori Hangya mozgalomnak az egészséges gazdaság megteremtésére való törekvés felel meg a leginkább.

Azóta azonban a globalizmus kényszerítõ intézményrendszere sokat fejlõdött. Ezért kétséges az, hogy a jelenlegi – sok esetben torz viszonyokat teremtõ – gazdasági kapcsolati rendbe bekapcsolódva, liberális piaci körülmények közötti gazdasági vállalkozásokkal az egészséges gazdaság kiépítése felé haladhatunk-e?

Sokkal nagyobb esély kínálkozik erre a külsõ függéseket tudatosan csökkentõ, kistérségi létfenntartást biztosító, irányított piacteremtés feltételei közötti együttmûködés megszervezésén és mûködtetésén keresztül.

5.b.i A homeosztatikus szabályozás (reziliencia)

Az egészséges gazdaságnak (akárcsak az egészséges emberi szervezetnek) homeosztatikus egyensúlyra törekvõ szabályozással kell rendelkeznie. Ez azt jelenti, hogy mûködõképes egységei önszabályozók és ezek hatásai nem rontják le a nagyobb, közösen megvalósítható funkciók jó hatásfokú megvalósulását.

Akkor mûködik jól a homeosztatikus szabályozás, ha az önszabályozó belsõ egységek környezettõl való függése minimális. Gazdasági szempontból ez azt jelenti, hogy erõforrásainak többsége helyi (megújítható) forrásból biztosítható és csak olyan mértékben szorul külsõ forrásra, amilyen mértékben saját teljesítménytöbbletének exportálásából ennek fedezetét megtermeli.Ez az adósságcsapda elkerülésének, a tartós fennmaradásnak az elõfeltétele. Ugyanakkor ez teremti meg a legnagyobb esélyt arra, hogy mind több helyi képesség hasznosuljon a közösséget szolgáló értékek (termékek, szolgáltatások) elõállítására, vagyis az önfenntartást, a helyben boldogulást biztosító foglalkoztatásra.

5.b.ii Bérmunkán alapuló „versenyképesség” kontra kistérségi létfenntartás

Az egészséges gazdaság érdekében a meglévõ gazdasági kapcsolatokat fokozatosan át kell rendezni. Azért, hogy ez ne csak vállalkozói érdek, hanem valóban közérdek alapján történhessen, a szûken vett és egyre inkább a „versenyképesség” álcája mögé bújtatott bérmunkára alapozott áruellátás helyett

· a létfenntartás alapelemeire,

· a tartós fennmaradás,

· az élhetõ környezet és emberhez méltó élet feltételeinek a megteremtésére kell koncentrálni.

Ebben pedig a lakosságáért valóban felelõsséget viselõ önkormányzatoknak, ezek kistérségi szövetségeinek gondoskodó-szolgáltató, gazdaságszervezõ szerepére is szükség van.

6. A közösség szerepe

6.a A faluközösség szerepe és hiánya

A valódi létkérdésekkel tisztában lévõ, cselekedni is hajlandó közösségek nagyon ritkák. Tapasztalat szerint ott alakultak ki, ahol még létezik faluközösség, amelyet 50 évnyi szisztematikus „munkával” szinte nyom nélkül sikerült eltûntetni. Ezeknek kialakulására ott volt lehetõség, ahol a falu (mint közösség) földdel, erõforrásokkal rendelkezett, amellyel saját létfenntartását, a fennmaradását szolgáló, munkán alapuló gazdasági-szociális együttmûködést meg tudta szervezni és fenn tudta tartani. Sokan emlegetik Rozsály, Belicska, Túrszentistvándi, Márfa példáját, vagy a fenntartható fejlõdést nem gátló, természettel harmóniában lévõ életmód szép példáit „remeteként” bemutató közösségeket.

A túlnyomó többség a „pályázatokra”, támogatásokra hajtó, a sült galambot szájba váró, értelmiségétõl, közszolgáltatásoktól, közösségi terektõl megfosztott, a multik és ügyeskedõ közvetítõ kereskedõk által diktált, hektikusan változtatott irreális felvásárlási árak, vagy a kritikán aluli vidéki közbiztonság miatti termés- és vagyonbiztonság, nem egy esetben életbiztonság miatt a termeléstõl elkedvetlenített, egyre öregedõ lakósok reménytelen lakhelyeként funkcionáló, elhaló faluban élõ atomizált egyének halmaza.

6.b. Az egészséges gazdaság viselkedési alapkövetelményei

Mik egy egészséges gazdaság viselkedési alapkövetelményei:

1. A munka és korrekt csere elsõdlegessége
Az önfenntartás csak munkával, a közösség fennmaradását szolgáló teljesítmény nyújtásával lehetséges. A létfenntartáshoz szükséges, de saját teljesítménnyel elõ nem állítható javakhoz csak cserével lehet hozzájutni, amelynek ellentétele olyan saját teljesítmény, amire a közösségnek már nincs szüksége. Az idõben vagy helyileg eltérõ átadás és átvétel között a pénz, mint kölcsönösen elfogadott bizalmi eszköz, csereértéket megtestesítõ technikai eszköz közvetít, hogy mindkét fél biztos legyen a csere korrekt lebonyolításában. Ez a pénz alapvetõ funkciója.

2. A mértékletesség
A mértékletesség azt jelenti, hogy nem vágyunk többre, mint amire teljesítményünk feljogosít.

3. A szolidaritás
A szolidaritás a teljesítmény nyújtására nem képesek emberhez méltó eltartási hajlandósága.

4. A méltányosság
A munkamegosztásból fakadó együttmûködés során senki sem részesülhet saját teljesítményéhez képest aránytalanul sok vagy kevés jövedelemben, mert ez az együttmûködés harmóniáját veszélyezteti. Minden belsõ és külsõ árban mindennek a reális költségét el kell ismerni és az árnak a szükséges fejlesztésekre is fedezetet kell nyújtania. Ha ezt a méltányos árakon nem lehet elérni, akkor a közösség számára fontos fejlesztéseket közös forrásból kell megvalósítani.

5. A környezettudatosság
Nem csupán egymás felé kell méltányosnak lenni az elszámolásokban, hanem a jövõ generációja felé is: nem szabad úgy terhelni a környezetet, hogy az késõbbi generációk életlehetõségeit rontsa. A környezettudatosság a pillanatnyi gazdálkodást is segíti annyiban, hogy az energiatakarékos, a hulladékot hasznosító, visszanyerõ gazdálkodás rentábilisabb. Ehhez tudásra van szükség, amelynek megszerzésére szintén áldozni kell, akár a közös forrásból.

6. A nyíltság, átláthatóság
A nyíltság, az átláthatóság a kölcsönös bizalom erõsítésének elengedhetetlen feltétele. Nincs létjogosultsága semmilyen közösséget érintõ ügy titkosításának, minden elszámolásnak nyíltnak kell lennie.
Az átláthatóság kategóriájába tartozik a minõségi megbízhatóság, a termékút pontos végig követhetõsége a felhasznált inputoktól a végsõ értékesítésig.

7. A rend
A rendet érthetõ, mindenkire vonatkozó igazságos szabályok betartatására alapozva fenn kell tartani. A szabályok esetleges hibáit a közösség érdekének megfelelõen mielõbb korrigálni kell, a kiskapukat be kell zárni, az ügyeskedést, a joggal való visszaélést szankcionálni kell. Ez vonatkozik a méltányos adózásra is.

8. A tudás
A tudás minden megújulás, minden érdemi javulás alapja. Ennek termelõ erõvé válása, vagyis a tudás eljuttatása a termelõ-szolgáltató helyekre, kulcskérdés. A termelés/szolgáltatás technológiai megalapozottsága, ennek minõségbiztosítással történõ szavatolása a megbízható kínálat és a gyümölcsözõ együttmûködés vagy „export” alapfeltétele.

7. Lehetõség a fizetõképes kereslet növelésére

7.a. A folyamatosan romló helyzet megoldást követel

A fizetõképes kereslet egyre csökkenõ hiánya elõsegíti a társadalmi leépülést, mert egyre kevesebb embernek adatik meg a gazdasági függetlenség, az öngondoskodás lehetõsége. Sõt, akiknek pénzügyi befektetésekre, off-shore cégekbe fektetett vagyonokra, aranyra, ingatlanra alapozott a „biztonságuk”, homokvárat építenek, mert ez a biztonság egy pillanat alatt összeomolhat (mert ezek az „értékek” a pénzuralmi rend meghatározó játékosai kénye-kedve szerintiek, és többség számára semmilyen tartós biztonságot nem jelentenek, bizonyítják ezt a nagy világgazdasági válságok, illetve a környezeti katasztrófák).

Biztonságot csak a kisközösségek egymással szolidáris tagjai garantálhatnak egymásnak, ha megteremtik létfenntartásuk biztonságos elõfeltételeit. Csak ez jelenthet megoldást a demográfiai válságra, az élhetõ vidék (és ezen keresztül az önfenntartásra képtelen város) számára.

A statisztikák szerint a családok jövedelmük háromnegyedét a rezsire (a létfenntartást biztosító „közszolgáltatásokra”) költik, miközben ezeket a „közszolgáltatásokat” általában profitéhes külföldi érdekeltségû (nem egy esetben állami) cégek nyújtják.

Az egyre kevesebb elkölthetõ pénzbõl csak egyre olcsóbb és egészségtelenebb élelmiszerre, ruházatra, stb. futja. Az egészségügy, a közoktatás, a tömegközlekedés, a közbiztonság az összeomlás elõtt áll.

Az állam az új alkotmányban – helyesen – kötelezettséget vállalt az eladósodottság korlátozására, ami nem teszi lehetõvé a fizetõképes kereslet hitelbõl történõ emelését. Pedig egy árutermelésen alapuló gazdaságban a fizetõképes kereslet meghatározó jelentõségû.

A hazai létfenntartást elõsegítõ fizetõképes kereslet emelése kulcskérdés, amelyet a pénzuralmi rendszer nagyon kifinomult korlátozó szabályrendszere közepette kell végrehajtani. Ezt pedigkizárólag a kisközösségek összefogásán alapuló, a helyi létfenntartás szolgálatába állított együttmûködéseket segítõ helyi pénz révén lehet elérni.

7.b. A helyi pénz szerepe

A helyi pénzek mûködésére a világon mintegy ötezer élõ példa létezik. Hazánkban az elsõ ilyen vállalkozás a soproni Kékfrank (amelyet hamarosan követ a rábaközi tallér).

A Kékfrank gazdasági átszervezõ hatása még alig érzékelhetõ, mégis erõs támadások középpontjába került. Már meghirdetésekor ellencikkek jelentek meg. Folyik a hatósági „megfélemlítés” is: annak a hírére, hogy tervezik megjelentetni a Kékfrank számlapénz és elektronikus pénz változatát (pedig ilyen az EU-n belül több is létezik), a Kékfrank kibocsátása mögötti pénzintézet, a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet ellenõrzések során esett át. Most pedig a PSzÁF indított piacfelügyeleti ellenõrzést a Kékfrankot kibocsátó. HA-MI Összefogunk Európai Szövetkezettel szemben. Érdekes módon egyetlen parlamenti felszólalást nem lehetett hallani az elmúlt egy évben, amely a helyi pénz elfogadtatását támogatta volna.

Kíváncsi vagyok, hogy az egykori Hangya mûködésmódja szerint a Hangya szövetkezetbe a tag által bevitt tojásért kapott, papír alapú elismervényt, amelyért tulajdonosa késõbb sót, cukrot vásárolt, vagy a leadott friss tejért azonnal répát, káposztát kapott, hogyan értékelné a NAV (korábban APEH), illetve a PSzÁF? Pedig ez a megoldás annak idején fizetõképes keresletet emelt, mert aki saját teljesítményét beadta a közösbe, annak joga volt onnan ezzel egyenértékû egyéb teljesítményt igénybe venni, anélkül, hogy egyetlen koronát vagy pengõt el kellett volna költenie.

Kíváncsi vagyok továbbá arra is, hogy ha bármely kereskedõ azt mondaná, hogy bizonyos valóban magyar termékek forgalmazására elkülönített fizetõeszközt (letéti elektronikus kártyát, utalványt vagy bármilyen helyi pénznek megfelelõ eszközt) kíván használni, mit tenne a Gazdasági Versenyhivatal, milyen ítéletet hozna az Európai Bíróság, mit szólna hozzá a WTO? Azzal szemben viszont egyetlen kifogást sem hallottam, hogy a Monokon bevezetett szociális kártyára utalt pénzt minden további nélkül a multiknál lehetett elkölteni (akár alkoholra vagy cigarettára).

Ezért jogos azt feltételezni, hogy a fizetõképes kereslet forintmentes emelése csak önkéntesen létrehozott közösségeken, ezek hálózatán belül lehetséges, önkéntes alapon. Ilyen cserekör közösségek már eddig léteztek hazánkban, de eddig ezek csak a feleslegek értékesítésére tettek kísérletet, amely sok esetben nem találkozott a kereslettel, azon kívül rejtetten dolgozhattak csak a szigorú korlátozó adójogszabályok miatt.

A hazai fizetõképes kereslet legális emelésére ma az egyetlen törvényes megoldás az EU-jogharmonizációs kötelezettségként 2011-tõl bevezetett „együttmûködõ közösségek” szervezése. Ennek tisztességes, a közösségek valódi fennmaradási érdekeit szolgáló – és nem ügyeskedõ – megoldásait kell tehát támogatni. Véleményem szerint a helyi pénz és közösségi elszámolás csak ennek keretein belül nyerhet teret.

Végezetül hadd soroljam fel azokat a legfontosabb intézkedéseket, amelyeket az általam vázolt stratégiai cél megvalósítása érdekében a legrövidebb idõn belül meg kell hozni:

8. Akcióterv a valódi önrendelkezést elõsegítõ stratégia megvalósításának elindítására

8.a. A vidék közüzemként mûködõ bankrendszerének létrehozása

Létre kell hozni a vidék közüzemként mûködõ bankrendszerét, hogy a „szokásos” 3-4 %-os banki marzs melletti állami/közösségi pénzkihelyezést olcsóbbá tegyük.

1. A közüzemként mûködõ bank felelõsen gazdálkodó közösségi bank, amely nem profitra, hanem biztonságra törekszik és reális önköltséggel dolgozik. A betétként elhelyezett pénzt nem a tõzsdére viszi, hanem legfeljebb állampapírba fekteti.

2. Ezen bankrendszeren belül az elszámolások sokkal olcsóbban megoldhatók, mint a kereskedelmi bankokon keresztül (sok esetben tényleges pénzmozgás nélkül, mint ahogy a mai multik intézik a „netting” rendszereiken keresztül leányvállalataik egymás közötti elszámolását)

3. Ilyen közüzemi bank nem jelent pénzkibocsátást, mert csak pénzforgalmat bonyolít le önköltségi alapon. Az odaítélt EU/állami támogatások elosztása nem pénzkibocsátás.

4. Ilyen banki funkcióra a Magyar Államkincstár már minden jogosítvánnyal rendelkezik, az önkormányzati pénzek kezelése pedig jóval olcsóbb lenne, mint a kereskedelmi bankokon keresztül

5. A skandináv JAK közösségi bank mintájára a kisközösségi hitelezés is biztonságosan és olcsón megoldható. Amennyiben új bank alapítását megakadályozná a PSzÁF, JAK-típusú üzemmódra önként áttérõ Takarékszövetkezetek is betölthetik ezt a funkciót. Ebben a formában a közösség megtakarításaiból finanszírozott, olcsóbb hitelek nyújthatók a közösség céljait szolgáló kisebb fejlesztésekre

6. Mindez nem zárja ki a meglévõ kereskedelmi banki szolgáltatásokat, csak olyan versenyfeltételeket teremtene, mintha saját országaikban, tisztességes haszon reményében, valódi versenyhelyzetben mûködnének.

8.b A vidék közüzemként mûködõ biztosító társaságának létrehozása

Létre kell hozni a vidék közüzemként mûködõ biztosító társaságát, amely a közüzemként mûködõ bankhálózathoz kapcsoltan is mûködtethetõ.

8.c A falvak/mezõvárosok közösségi célra használható vagyonnal (földdel, épülettel) való ellátása

Lehetõvé kell tenni, hogy a falvak és mezõvárosok saját, elsõdlegesen közösségi célra használható vagyonnal (földdel, legelõvel, erdõvel, ahol van, épületekkel stb.) rendelkezzenek, hogy faluközösségeiket helyreállíthassák

1. Az állami tulajdonban lévõ földekbõl és épületekbõl úgy kell az önkormányzatoknak vagyont ingyenesen átadni, hogy az ne váljon elidegeníthetõvé (ne lehessen privatizálni) és biztosított legyen annak a közösség céljaira történõ hasznosulása, amelyen keresztül az állagmegóvás és a vagyon értékének emelkedése is remélhetõ.

2. Erre a közösségi vagyonra alapozva elvárható, hogy az önkormányzatok Rozsály és társai mintájára, illetve ezt továbbfejlesztve, elkezdjék saját, egyre inkább önfenntartó „kisköztársaságuk” kialakítását

3. Mellesleg ez a megoldás alkalmas lehet a falu életben tartásához szükséges földalap EU-konform megvédésére is

8.d A létfenntartás alapelemeinek egyre teljesebb helyi biztosításának állami támogatása

Elõ kell mozdítani, hogy a létfenntartás alapelemeihez:

- az élelemhez,

- a ruházathoz,

- a lakhatáshoz közüzemi szolgáltatásokkal,

- az egészségügyi szolgáltatásokhoz,

- a rászorulókról való gondoskodáshoz,

- az érvényesüléshez szükséges tudás megszerzéséhez,

- a közbiztonsághoz

való hozzájutás minél nagyobb mértékben helyi, illetve magyar forrásból legyen biztosítható, vagyis a létfenntartási piacot minél nagyobb mértékben vissza kell szerezni.

1. A Leader akciócsoportok eredeti szellemének megfelelõen az önkormányzatoknak saját területükön fel kell mérniük a létfenntartás terén megnyilvánuló külsõ függéseket, a belsõ létezõ és rövidtávon, olcsón megvalósítható képességeket és akciótervet kidolgozniuk a függések csökkentésére (ez elõfeltétele lehet az ingyenes földjuttatásnak)

2. Az államnak fel kell készülnie szakmai, módszertani tanácsadással, képzéssel, átadható (minõségbiztosítással és korrekt elszámolási rendszerekkel ellátott) technológiákkal, információszolgáltatással, erre a célra kiírt pályázatokkal (mind az igénybevevõ önkormányzatok, mind a tanácsadást, képzést, fejlesztést biztosító szervezetek részére)

3. Ösztönözni kell az önkormányzatokat és azok kistérségi szövetségeit, hogy saját létfenntartási üzemeiket hozzák létre (non-profit kft, szövetkezet, együttmûködõ közösség, egyesület) formájában. Amilyen mértékben sikerül ezzel az önszervezõdéssel a kiindulási állapothoz képest állami támogatási igényt csökkenteni, olyan mértékû adókedvezményben részesüljön az önkormányzat, illetve ha nem lenne ekkora központi befizetési kötelezettsége, a különbözetet szabad felhasználásra megkapja (további közösségi fejlesztések céljára), akár 5 évig is, ahogy ez az ide települt multiknál korábban szokás volt.

4. A kistérségi önfenntartásba bekapcsolódó helyi, illetve külsõ magyar vállalkozók mozgásterét ez a modell nem korlátozza. Garantált piacot biztosít az önellátás mértékéig. A többletet a vállalkozások úgy értékesítik, ahogy tudják. Egyetlen követelmény az, hogy méltányos legyen az eladási ár: ne a garantált piacon hozzák be a „külsõ” piacokon a nepper felvásárlók miatt elszenvedett veszteségeiket. Ez önmérsékletre fogja késztetni a vállalkozásokat, hogy a tényleges kereslethez igazítsák kínálatukat és esetleg még helyileg le nem fedett igények kielégítésére vállalkozzanak. Feleslegeiket próbálják meg a nem szervezett városokban elhelyezni vásárlói közösségek szervezésével, illetve alkalmas „rövidre zárt értékesítési” formák mûködtetésével, vagy ha tudják, exportálják.

A fenti megállapításokkal és javaslatokkal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy egy valóban „nép-párti” vidékstratégia kerüljön megfogalmazásra. Örömmel fogadnám, ha e téren interaktív, esetleg személyes kapcsolatba is kerülhetnék a kidolgozókkal és elõterjesztõkkel, mert az igazi elõrevivõ ötletek csak interaktív környezetben születhetnek meg.

Budapest, 2011.05.08.

Németh István

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.