Átvertek minket

2009. June 01.
Varga Istvánnal készült interjú

A válság hangulatában felpörög a kamatszivattyú

– Tavaly õsszel a kormány ismét a Valutaalaphoz fordult segítségért. 2000-ben már azt gondoltuk, többé nem szorulunk rájuk.

Most sem volt szüksége az államháztartásnak a hitelükre. Tényekkel bizonyítható, nem volt veszélyes finanszírozási helyzet, sõt... Az IMF-EU-Világbank hitel 2008. november 4-i aláírása idején már nem volt lejáró államkötvény, nem kellett új hitel hozzá.

A még képzõdõ, mintegy 180 milliárdos költségvetési hiány belföldi megtakarításból, kincstárjegyekkel is 'lazán' finanszírozható volt. Mi több, egész 2009-re elõretekintve is volt elég devizatartalék az államháztartással összefüggésben felmerülõ kb. 4 milliárd eurós lejáró kötvények megújítására, új hiány finanszírozására és a külföldiek forintban denominált értékpapírjai esetleges eladásakor és tõkéjük, hozamuk devizában történõ távozásához. Csakhogy a gazdaságpropaganda nem szokott elszámolásokkal bíbelõdni: céljai vannak. A felvett 25 milliárd dollár szakaszos lehívással a nemzetközi pénzügyi közösség igényét szolgálta. Az volt a célja, hogy az országba beáramlott horribilis spekulatív tõke kivonulásához biztosítsa a devizafedezetet. Ugyanis a külföldi deviza forintra váltva szerzi nagy nyereségét - a csillagászati távcsõvel észlehetõ magyar kamatszinten - de a nyereséget devizában akarja elvinni. Ehhez már tényleg nincs elég külföldi fizetõeszköz, tehát bespájzoltunk. Csakhogy a terhét a magyar lakosság nyakába varrták - anélkül hogy a valódi indokról és a várható hatásáról a közvélemény tárgyilagos, érthetõ tájékoztatást kapott volna. Tehát az új hitelt ránk sózták a válságpropagandával ijesztgetve a közvéleményt - és a tájékozatlan politikusokat. Nem elõször. Amióta beléptünk az IMF-be/Világbankba, 1982-tõl Magyarország olyan gazdaságpolitikát folytat, amely eladósodását növeli. Nem csoda. Évtizedek óta látjuk, e világszervezetek az országokat regulázzák a nemzetközi pénzügyi közösség érdekében, márpedig az ország adóssága a tõke telepített jövedelemszivattyúja. Az eladósítás a '80-as években a rendszerváltozás kikényszerítése eszközeként is mûködött, azt követõen pedig a Valutalap rendkívül komoly befolyását volt hivatva megalapozni. Emlékezzünk, 1995 márciusban a Bokros-csomagnak nevezett megszorító intézkedések indoka az eladósodás megállítása volt - holott a háttérben épp a monetáris intézményeken át ömlött ki a jövedelem az országból, gyorsabban növelve az adósságot, mint amit megtakarítottunk a szorongatással - no és beszedtünk a privatizációval. Ez ellen a látható manipuláció ellen felszólaltunk többen, 95 októberében az éppen hozzánk látogató Világbank elnökéhez írt nyílt levélben. Ugyanis láttuk, milyen jelentõs pénzkiáramlás történik az országból a csak szakemberek által felismerhetõ csatornákon. Világosan kiszámítható volt, az a megszorítás, amit a valutaalap követel, valamint a szükségesnek mondott privatizációs bevétel, együtt sem éri el a hatalmas és nem is szükségszerû pénzkiáramlás mértékét. Lényegében azt írtuk, hogy az ország külsõ eladósodása gyorsulva nõ. Az MNB jelentése szerint 1995 májusát megelõzõ 12 hónap alatt 5 milliárd dollárral emelkedett a nettó adósság, a bruttó pedig 6,5 milliárd dollárral. Az adósságnövekmény 70,5 százaléka az MNB, 6 százaléka a kormányt terheli, a többi a magángazdaságot. Teljesen világos volt, miközben a Valutatalap megszorítást követelt az államháztartás egyensúlyáért, addig a monetáris intézmények sokkal keményebben rongálták az egyensúlyt olyan eszközökkel, amelyekre az embereknek nincs rálátásuk, és a kormánynak sincs közvetlen befolyása. Az IMF-nél ezt pontosan tudták, ez a szakmájuk. No és e nemzetközi pénzügyi intézmények elképesztõ részletességû jelentéseket kérnek. Nem beszélve arról, a Valutaalap ráült az MNB-re is - a legfelsõbb emeletén tartotta fenn irodáját. Az emberek pedig csak azt látták, hogy gyorsan - kell a pénz - adták el az erõmûveket, és nõt a villanyszámlájuk. És milyen pénzügyi mûveletekkel áramlik ki a "feloldott" azaz likvid eszközre, pénzre cserélt nemzeti vagyon értéke az országból, azt már nem láthatják - nem tartozik rájuk?

– Jó, de ezért van a felelõs kormány, a Számvevõszék, hogy õk lássák, értsék és ellenõrizzék a folyamatot. Igaz a jegybank monetáris politikáját még a számvevõk sem vizsgálhatják. Akkor a Valutaalap ellenõrei? És miként?

Nagyon részletes jelentéseket küld a jegybank az IMF-nek, a központi bankok bankjának mondott bázeli székhelyû Bank for International Settlement-nek, az Európai Központi Banknak, stb. Az IMF elvárása tehát '95-ben az volt, hogy a nettó adósságunk érzékelhetõen mérséklõdjön. Akkor is azt állítottuk nyílt levelünkben, hogy a változásnak a Nemzeti Banknál kell bekövetkeznie, nem a költségvetésben. Most is a költségvetést, az államháztartást teszik felelõssé az eladósodásáért ugyanúgy, mint eddig bármikor. Korábban, most is hamis tézisekre alapozták a Valutaalap követeléseit - mert az igazi szándék a struktúraváltás kikényszerítése volt - és maradt.

– Ez lenne a valódi cél?

A megértéshez vissza kell tekintenünk pár évre. A Valutaalap a magyar gazdaság változásait minden alkalommal megdicsérte már hosszú ideje. Nem is tehettek mást, hiszen mindent megtettünk, amit elvártak: a konvergencia programot az Unió elvárásai szerint benyújtottuk, inkább többé, mint kevésbé teljesítettük. Az IMF évente kétszer felülvizsgálva bennünket azonban egyre határozottabban emlegette, túlságosan nyitottak vagyunk, teljesen integrálódtunk a nemzetközi pénzügyi architektúrába. Oda, ahol viharok tombolása várható. Rögzítették, a nemzetközi pénzügyi rendszer bizonytalansága komoly kockázat számunkra. Ezt így leírták, pl. 2008. június 10-én: „a nagymértékû külföldi forrásbevonás az egyik fontos sebezhetõségi pont." Nekünk még azt szajkózták, húzzuk össze magunkat, elégedjünk meg kis bérrel, hogy növekedjen a versenyképesség - milyen jó, hogy jön a külföldi tõke. Közben azt elfelejtették mondani, a tõke nem is foglalkoztat senkit, az csak spekulálni érkezik, olcsó forrásból Valutaalapnál már másként beszéltek, már azt mondták, hogy vigyázzunk, mert emiatt sebezhetõ pontjaink vannak. A világ pénzügyi rendszerét fenyegetõ összeomlás veszélye helyett balsejtelmesen a „globális pénzpiaci helyzet bizonytalanságáról” beszéltek. Tehát miután mindennek eleget tettünk, amit elvártak - bár pontosabb, amit diktáltak - most arra figyelmeztettek, veszélyben vagyunk, mert eleget tettünk a követelményeknek. Most tehát éppen az itt lévõ külföldi tõke mértéke és spekulatív jellege jelenti a túlzott kockázati tényezõt - és ezért kellenek már megint a megszorító intézkedések. Ötleteik most is vannak: csökkentsük az oktatásra, az egészségügyre fordított közpénzt, növeljük a nyugdíj korhatárát a férfiak várható átlagos életkorán túlra, csökkentsük a nyugdíjat a 13. havi elvonásával - mert az állam túlköltekezik és csökkenteni kell az eladósodást. Ugyanis az IMF nem mulasztotta el emlékeztetni a magyar tárgyalópartnereit, baj lesz, ha emelkedik a kamat és gyengül a forint. Már 2008. júniusban errõl beszéltek és az õszre mindez be is következett: önbeteljesítõ jóslat.

– A forint még valóban erõs volt, a válság begyûrûzésének esélyét a kormányoldalon még október elején is bõszen tagadták. Annak ellenére, hogy a Lehmann Brothers már két hete bedõlt és az összes nagy amerikai befektetési bank megszûnt létezni - beolvadt az üzleti bankokba. Az ellenzéki oldalról hiába kongattak vészharangot - még gúnyolták is õket ezért. De honnan tudhatta a Valutaalap, hogy baj lesz?

Nagyon pontosan tudhatta - mások is tudták. A magyar pénzügyi irányítás - PM, MNB, PSZÁF - már két éve tréningezett a bajkezelés kommunikációját illetõen: mit kell mondani és mikor a nagyérdemûnek. A pénzpiaci válság az nem szeptember 15-én, a Lehmann Brothers csõdjével kezdõdött. Már 2007 nyarán sorra mentette a bankokat az európai központi bank. Ami történt, a pénzpiacon nagyon is jól látható volt a bedõlt hitelek elleni biztosítások óriási növekedésével. Az ingatlanpiaci zavar hátterében egy sokkal nagyobb stratégia húzódik meg, hiszen egy rendkívül kockázatos hitelezési gyakorlatot vezettek be az USA-ban. Fizetésképtelen ügyfeleknek adtak kölcsönt - olyanoknak, kiknek se munkája, se vagyona nem volt. E szerzõdéseket az amerikaiak fõleg Európában, de Japánban és Ázsiában is eladták, fájjon majd az ottani kormányok feje a bankjai megmentéséért. Miután az Egyesült Államok az ipari termelését kihelyezte Távol-keletre, hogy ne omoljon össze a társadalom és ne ugorjon meg a segélyekkel az államadósság, ezért a bankrendszer így pumpált pénzt a lakossági fogyasztás fenntartásába. Arra alapoztak, hogy a fedezetként szereplõ ingatlanok ára oly mértékben nõ, hogy "elviszi" a fedezetlen hiteleket is. Az amerikai dollárban képzett követeléseket aztán a bankok összecsomagolták és eladták fõként európai bankoknak. Mindenki tudta, ebbõl baj lesz - és azt is, ki viszi el a balhét. Hát a mi kormányunk is beszállt - a nemzet terhére. Ez a pénzügyi összeomlás elõre látható volt.

- De számos nyugat-európai ország, sokkal jobban el van adósodva, mint Magyarország.

Igen, de nem mindegy, miért. Ha a bankok megmentésére százmilliárd euró kell, akkor az nem számít, a statisztika félre fordítja a fejét. Magyarország nem adósodott el túlzottan, mi több, a nettó államadósságunk tavaly az IMF/EU/Világbank hitel elõtt egyenesen csökkent. A statisztika szerint nem az állam adóssága nõtt, hanem a magyar magán adósság, a bankok adóssága. A magyar vállalatok nem kapnak sok hitelt, és pláne nem külföldrõl. A lakosság - a statisztika háztartásoknak nevezi - pedig nettó megtakarító, tehát a deviza alapú hitel is csak fikció, nem kell hozzá külsõ forrás.

- Vagyis nem is mi adósodtunk el, hanem a külföldi tulajdonban lévõ bankjaink?

Így van. Magyarországon tartják nyilván az adósságukat.

- De ha ez igaz, akkor mi egy nagy átverés áldozatai vagyunk.

Pontosan. A bankok magánügyletei 40-42 milliárd euróval növelték a statisztikában az ország teljes adósságát, mégpedig akkor felgyorsulva, mikor elhangzott az õszödi beszéd és mindenki azt hallotta, rosszul mennek a dolgok. Hát ekkor megindult a spekulatív beáramlás és 2008. elején elképesztõen felgyorsult. Vagyis az államadósságunk önmagában nem indokolta a valutaalap hitel felvételét. Magyarország tavaly a GDP 67 százalékáig volt eladósodva, az uniós átlag alatt voltunk. Ez tehát egy gerjesztett álvita volt a közvélemény elõtt, hogy indokolható legyen a hitelfelvétel.

- Azt mondták, hogy a lejáró államkötvények átváltásához van szükségünk a devizahitelre.

Nem volt rá szükség. Utólag ez is pontosan látható, amint a riport elején említettem. Az Államadósság Kezelõ Központ 2008. október 29-én leállította a kötvénykibocsátást, mondván, nincs rá szükség, van elég tartalék, mi pedig azt hallottuk, a piac nem finanszíroz, mert túl kockázatosak vagyunk. Tehát nem volt pluszforrásra szüksége az államháztartásnak, még a pánik esetére sem. Tisztán kimutatható, hogy sem devizatartaléki okból, se forintfinanszírozási okból nem volt szükség a Valutalap hitelére. Ez ténykérdés.

- Akkor miért vettük fel mégis a hitelt?

Jó okuk volt rá. 2006 májusában hangzott el az MSZP frakció elõtt Gyurcsány „õszödi beszéde”. Ami nem egyszerûen hazugságbeszéd volt, mint ahogy errõl mindenki beszél, hanem ennél jóval több. Miután megnyerte a szocialista párt az országgyûlési választást, az õket hatalomba segítõ érdekcsoportok benyújtották a számlát. Ami azt jelenti, hogy jelentõs jövedelem kivonásra kerül sor. A társadalomtól csak akkor lehet elvonni a pénzt, ha meggyõzik, hogy baj van, és emiatt megszorításokra van szükség. Gyurcsánynak ezért kellett egy éles váltással lecserélni a „dübörög a gazdaság” propagandát a válságkommunikációra.

És ne felejtsük, csak így lehetett a jövõbeli liberális berendezkedésnek a céljaival összhangba hozható struktúraváltásokat indokolni, gondoljon az egészségügy privatizációjának tervére. Tehát Gyurcsánynál megrendelték, „a rossz a helyzet” kommunikációt. Ennek volt az õszödi beszéd kiszivárogtatása a színházi gongütése.

- Csinos kis összeesküvés-elméletnek tûnik.

Ez nem összeesküvés-elmélet, ez a tények alapján utólag logikusnak látszó folyamat. Ne feledjük, a Valutaalap a pénzpiaci szereplõk érdekében érvel és reguláz. A statisztikai adatok alátámasztják a logikát. Semmi nem indokolta azt, ami az õszödi beszéddel indult el: dübörög, vagy omlik csak kommunikáció kérdése. Omlásveszélyt hirdettünk - és áramlott az országba az irtózatos méretû spekulációs tõke. Ez a pénz nem marad az országban, csak átáramlik rajtunk a kamatokkal megnövelten. A központi bankok európai rendszere egymás között tartja a tartalékokat a kereskedelmi bankok részvételével. Magyarországra is jelentõs mennyiségû ilyen európai pénz áramlott be a kereskedelmi bankok segítségével. Csakhogy míg Nyugat-Európában ma egy-két százalék, vagy az alatti a jegybanki kamat, nálunk 8-9 százalék és "ijedtünkben" 11,5%-ra emeltük. Vagyis ideáramlottak ezek a pénzek. Amikor Gyurcsány azt mondta, hogy nagy bajban van az ország és hajlandó megszorításokat végrehajtani a kormány, akkor mindezt igazolandó, a jegybank kamatot emelt. Ez vonzotta ide a tartalékpénzeket. Ez a pénz valójában be sem jön, mert kimegy, csak a kamatok különbözetét fizetjük. Hiszen a mai világban már nem is kell az átutalásokat teljesíteni. A kör két végén csak a különbözetet számolják el. A nyilvántartásban úgy jelenik meg, mint ha itt lenne a pénz, mert itt tartják nyilván. Lényegében ezek még csak nem is pénzáramok, hanem a pénzáramok vélelmének egymással szembeállított elszámolásai, swap-nak hívják. 2006-ban megváltottuk a belépõt a monetáris rendszerbe a jófiúk közé azzal, hogy közhírré tette a kormány: hozzánk érdemes küldeni a pénzt, mert mi hajlandók vagyunk a társadalomból kisajtolni ennek a hozamát.

– Miért a társadalomnak? Miért nem a jegybanknak?

A költségvetés a törvény szerint köteles a jegybank veszteségét megtéríteni. De hogy az emberek ezt ne lássák, mindig csak a költségvetési hiány elsõdleges egyenlegének hiányáról beszélnek, ami úgy számított, hogy nincs benne a kamatkötelezettség.

A kamatfizetés forintban történik jegybank felé, de azért hogy az országból devizában lehessen kivinni a korlátlanul beáramló pénzek kamatait, biztosítani kellett a szükséges devizamennyiséget, amihez a Nemzeti Bank 16 milliárdos tartaléka már nem biztos, hogy elegendõ lett volna. Tehát azért vettük fel az IMF-EU hitelt, hogy a Nemzeti Bank devizára tudja átváltani a költségvetésbõl kisajtolt kamatkötelezettséget és biztosítsa a beáramlott 42-43 milliárd euró releváns részének esetleges távozását.

A korábbi IMF hiteleink fedezete a mindenkori költségvetési bevétel volt és a privatizációból befolyó pénz, vagy az újabb hitelfelvétel. Ellenben az Unióval megkötött 6,5 milliárd eurós hitel vagy a Valutalappal megkötött hitel most már egyéb kondíciókat is tartalmaz. Komoly követelményeket fogalmaztak meg velünk szemben. A fedezet, ez esetben már egyrészt számszerûsített követelmények sora a költségvetéssel szemben, másrészt strukturális átalakítás, harmadrészt vagyoni fedezet az állami vagyon generális felajánlásával. Tehát minden olyan intézkedés így végrehajtható külsõ kényszerként, amit a kormány saját erõbõl nem lenne képes végrehajtani. Sõt ezeket tartós kötelezettséggé lehet tenni, ha akkora hitelt vetetnek fel egy országgal, amit az úgysem képes visszafizetni, azaz az állandó megújítás újra és újra követelményekkel dekorálható.

– De ha az emberek megtudják, hogy mi történt itt valójában, akkor évtizedekig se kerül a hatalom közelébe az a politikai erõ, amelyik hajlandó volt ezt megtenni a magyar néppel. Miért vállalt volna fel egy ilyen politikához való asszisztálást éppen egy baloldali párt?

A politikusok nem fogják fel a saját önelégültségük miatt, hogy õk pusztán eszközei voltak e játszmának, akiket miután elhasználódtak, nyugodtan eldobhatók. Az MSZP-t elhasználták. Az SZDSZ elõrelátóbb volt, kilépett a kormányból, a politikai tõkéje védelmében. Kívülrõl üzen és támogat, de a balhét a másik viszi. Más kérdés, hogy a társadalom egy része azonban átlát a szitán.

– Ön szerint a következõ hatalomra kerülõ politikai garnitúrában lesz annyi erõ, hogy ellenálljon…

Egyik lehetséges jövõ, hogy az új kormány azt mondja, örököltem, be kell tartanom, nekem legfontosabb az ország stabilitása. A monetáris politika változatlan marad, a kormány a fiskális oldalon matat, közben kapjuk a fenyegetõ árfolyamgyengítést. A deviza alapú hitelekkel a családok túszokká váltak. A másik lehetõség, kimenti a családokat, így a forintleértékelés már nem akkora tragédia, kevésbé revolverezhetnek vele. A termelõ tõke nem menekül el, az exportban a hozzáadott érték jövedelmezõsége még valamit javul is. A kamatot azonnal le kell szállítani, hogy illanjon el az irdatlanul sok spekuláns, nem marad nyakunkon akkora járom és amennyit lehet, a hitelbõl azonnal törlesztünk. Csakhogy a kormány most éppen a teher nélküli kötvényadósságot a hitel mögötti követelményekkel terhesre cseréli azzal, hogy a valutaalap pénzébõl államkötvényeket vásárol vissza. Hát ezért kell elõre hozott választás. Azonnal!

/ Ami vélhetõen semmilyen változást nem hoz ebben a kétpólusú egypártrendszerben../