Tetû a gyarmatokon

Gavallér János

Tetû a gyarmatokon

A cím nem céloz senkire. Nem kér számon senkitõl semmit. A cím, a tetû magatartásának elõzményeire hivatott felhívni a figyelmet.

Vannak egy országnak gondolkodási nívót, magatartásbeli formát sugalló kegyeltjei, akiknek kötelessége, a mindenkori hatalom szájíze szerint alakítani a közgondolkodást: E tekintetben még a múltrendszer (Isten õrizz, hogy kimondjam, kiknek a kegyeltjeiként kezdték a pályájukat) nomenklatúrájának a kiszemeltjei „hõshuszárai”, s mint ilyen zsurnaliszták, tisztában vannak vele, hogy a fizetésükért mit kell tenniük.

Egy változó világ közgondolkodását befolyásoló egyénnek tisztában kell lennie azzal az egyszerû ténnyel, hogy viselkedési útmutatói, a gazdasági manõverei, milyen hatással vannak az egyszerû emberek gondolkodására, amennyiben ezen követeléseknek nem tud megfelelni, akkor csupán egyszerû bértollnok. Na, az a baj a korunk elitújságíróival, hogy csupán mindig és minden körülmények között csak és kizárólag meg akar felelni a munkaadójának.

Történt a világban egy, s más érdekes változás, például valamikor, valaki kitalálta a magántulajdon fogalmát, azóta dinasztiákban mérhetõ az emberi jólét, ugyanis öröklõdik jó és rossz, egzisztencia és nyomor. Természetesen vannak sarjak, akiknek fogalmuk sincs a nyomor fogalmáról, az egyik lélek kizsákmányoló fölényes magatartásáról, mivel õk apáikról megörökölték az emberi nívó-funkciót, ha képesek megfelelni az egyetemes követelményeknek, ha nem. Na, az ilyen „emberek” lesznek bírálói a becsületeseknek.
Ugyanis a becsület az ember szívében van és teljesen független a társadalmi pozíciójától, elõmenetelétõl, egzisztenciájától.

Mennyire lehet életképes egy tetû a gyarmatokon?

A tetû, mint élõsködõ, emberen élõ obligát parazita, - az egyszerû gondolkodású emberek szerint- az az egyén, aki képtelen a saját erejébõl elõállítani a szükségleteit, így a mások által megtermelt javakat valamilyen fondorlattal kicsalja, hasznot húz belõle, elorozza az eredményt. A fejlõdés során ezen emberek úgy csoportosultak, hogy egy társadalmi hierarchiát építettek ki, amelynek mûködési alapja az egymás alá-fölérendeltség és ennek következménye, hogy az élhetetlen dinasztia, az életképtelen haszonélvezõje a rátermettebb, erõsebb ember cselekedeteinek. Bár neveztetik ez korról-korra másképp és bújtatik ilyen-olyan köntösbe, a lényeg, hogy ezek úgynevezett törvényekkel szentesítik a mindenkori hegemóniát.

A biológia és pszichológia bebizonyította, hogy az ember biológiai és lelki szükségletei közel azonos szinten van, ha az inger azonos eredetû. A gyarmatokon, azaz a kizsákmányolt társadalmakban élõ emberek tûrésreakciója sokkal nagyobb, mint a jóléti társadalmak parazita haszonélvezõinek lélekazonosulása. Így sokkal életképesebb emberré válik a nyomorgó, megalázott identitás, mint az egzisztenciális parazita.

Természetesen senkinek sem kötelessége innen, vagy onnan feszíteni az alvó vért, de aki hiszi magáról, hogy ego-egzisztenciája által hivatott az emberek kiteljesedésének a befolyásolására, az helyezze el önmagát az etikai skálán és próbáljon meg minél többet adni önmagából a tetveknek.

A „mosom kezeimet” helyett, mossa meg lábainkat!

Nem elég azt látni, hogy mi lett elrontva és sugallani, hogy ki ronthatta el, tudni kell, hogy az én, az ego-burjánzás legocsmányabb akarnoka, mennyit és mit tett rosszul! Ha ezzel tisztában van valaki (azaz tudja, hogy a szennyes az õ ruhája), akkor a bírálataival is csínján bánik: Ergo, egy dinasztikus berendezkedésû társadalomban, sosem lesz ügynöktörvény, felelõsségre vonás, elszámoltatás, csak „tetûzés”. Itt tartunk és a gyarmatok nõnek.

2012. 03. 20.