Könyörgés

Gavallér János

Könyörgés


Könnyeink óceánján evez Mammon,
lebeg, mint gõz fölött a légy, nem érzi,
nem tudja, hogy míg a sóhaj sodorja
addig él: Dicsõség-hasát sütteti!
A mindennapokat élõ újvilág,
víz alatt fuldokolva, mint kényszer-
rab, zsírégetõ káposztalevesén
tengõdik, – tudatba vert szög, nyög, fészkel,
nyikorog eszmék alatt az agy, kopog
a szellem, vihart jósol az óceán,
erek, patakok, folyók visszhang-kompján
emberérzés ordít: Gyûlik a gond!
Hûs árnyékban hempergõ gyermekábránd
nélkül, beton kolosszusok ablakán
könyököl az osztott idõ, nincs jelen,
csak múlt és jövõ, munka és bér, kéj éj,
szmog és sötét, guanós falakon lidérc.
Megszûnni látszik a tér, ahol a lét
bimbója duzzadni képes, nincs rét, erdõ,
nem nyílik vadon virág, sólyom se szeli
vitorlázva át a végtelent, fertõ,
szabályok kötik gúzsba a levegõt.
S Mammonvigyorral tapsoknak a fuldoklón!
Tovább? Isten! Ez úton? Nem. Nem megyünk!
Jöjjön a Négy lovas! Büntesd meg a bûnt!
Vagy légy oly könyörületes, hogy lehelj lelket,
Mindannyiónkba!

2012. 01. 26.