Hogyan kell fából vaskarikát gyártani?

Gavallér János

Hogyan kell fából vaskarikát gyártani?


A tudathasadás nem szabadít fel annyi energiát, mint a maghasadás, de számíthatunk rá, hogy a tudományos világ gyárt olyan magyarázatot, amely alapján elképzelhetõ. A közgazdászok, jogtudósok -felszámolva a józanész logikáját-, elmagyarázzák, hogy a világgazdaság úgy mûködik, hogy az eladósodott országok egy nagykalapba (IMF) dobált pénzeinek, vagy a legértékesebb ásványi kincs az arany eladásának bevételébõl, olyan csereeszközzel látják el a szegényebb tagországokat, amelybõl képessé válnak gazdaságuk felvirágoztatására. Tehát van a világon olyan érték, amely áttételesen, ráfordított energia (munka) nélkül, képes elõállítani többletet csupán a feltételezett ereje alapján. Mert hogyan is lehetséges az, hogy egy országnak nyújtott hitel, képessé teszi az országot arra, hogy nagyobb teljesítményt produkáljon úgy, hogy közben a hitel kamatait is és a kapott tõkét is folyamatosan kivonja a mûködõ gazdaságából? Az érthetõség kedvéért vegyünk egy szomjazót, akinek szüksége van egy pohár vízre; adunk neki egy pohár vizet, de feltételként szabjuk, hogy ha megitta a pohár vizet, akkor azonnal hányja ki a pohár vizet plusz még egy kortyot, azaz a segítségünk által taszítódik vissza az elõzõnél, lehet hogy súlyosabb állapotba. Vagy képzeljük el, hogy valakinek egyszerre adnak el részletre egy darab területet, ugyanakkor fizessen a területért bérleti díjat, míg azt teljesen ki nem fizeti, azon gazdálkodjon. De mivel az elsõ évek idõjárási viszonyai miatt képtelen fizetni a részleteket, szerzõdést módosítunk, már egy kisebb területet kap ugyanazért a pénzért, természetesen a bérleti díjat megemeljük és így beindul egy olyan spirál, amely elõbb-utóbb megfojtja az egyént (a lokalitást, a gyengébb országot).

Nem az a kérdés, hogy a gyengébbnek szüksége van-e az erõsebb segítségére, hanem hogy az erõsebbnek vannak-e emberi érzései.

Tudni illik minden gazdasági törvény is csak akkor életképes, ha a belé foglalt alapok emberi érzéssel vannak felruházva. Nincs hosszútávon olyan életképes szabály, amely figyelmen kívül hagyná az érzést, mert érzés nélkül képtelen bárki is bármilyen tevékenységre. Így nincs olyan ember sem, aki képes az általa elõállított javakról csupán azért lemondani, mert a tõle erõsebb hagyta, hogy dolgozzon. A csereeszköz (a pénz) csupán azt a lehetõséget hordozza magában, hogy az általunk elõállított érték által a szükségleteink szerinti áru megvételéhez szükséges munkára képesek vagyunk. Hisz hiába volna dugig minden lakás pénzzel, ha a lakásokat lezárva kellene tartani, nem használhatnánk rendeltetése szerint, a pénz értéktelen volna, azaz az erõsebb hedonizmusa hiába biztosítaná számunkra a csereeszköz mértéktelen jelenlétét, ha funkcióját veszti, vizet, kenyeret, a munkához szükséges energiát nem biztosítja, ha mi nem adjuk hozzá önmagunkat, cselekvõképességünket, akkor a csereeszköz mérhetetlensége fedezet nélkülivé, értéktelenné válna. Tehát nem attól függ a pénz értéke, hogy milyen hatalom, milyen erõ áll mögötte, hanem, attól, hogy az élet törvényszerûségeit, az embert miként képes szolgálni. Ha érzés nélküli spekuláción alapul, akkor idõlegesen képes az embert megtéveszteni (a tõzsdecápák önmaguk idézik elõ a pénz megsemmisülését), de hosszútávon mindenképpen káros, ám ha a tisztességes életet, kölcsönös megélhetés igazságosságát szolgálja, akkor mûködteti az érzésen alapuló társadalmat.

Sajnos odáig fajult a magántulajdon gyarapodása, hogy érzéketlenné vált a világ. Gyermekeink, a jövõ érdekében fel kell hívni a figyelmet arra az el nem hanyagolható tényre, hogy érzés nélkül nincs emberi társadalom. Az embernek képessé kell válnia arra, hogy átérezze a másik ember helyzetét és a másik ember érzése szerint, gondolkodjon, képessé kell válni vágyainak korlátozására, mert az erõsebb-elv az állatok alaptulajdonsága. Mivel a demokráciának mondott társadalmakban élünk, ezért véleményünket kötelességünk a közösség rendelkezésére bocsátani, ugyan ilyen kötelesség a rendelkezésünkre álló tulajdont a demokrácia szolgálatába állítani. Az nem járható út, hogy magánérdekbõl, spekulációból kiindulva határozzuk meg a törvényeket és az erõsebb lobby kezébe adva a médiát, lehetõséget teremtsünk az akaratmanipulációnak. Mert mindenki tudja, hogy a jelenlegi gazdasági manipulációk az egyoldalú tájékoztatási rendszerek eredménye, ha viszont demokrácia van, akkor (lásd a görög cirkuszt) biztosítani kell a véleménynyilvánítás szabadságát. A fedezetlen pénzlobby hatalma természetes addig, amíg az emberek hajlandók engedelmeskedni a hedonizmusnak.

2011. 11. 20.