A magántulajdon érzéketlensége

Gavallér János


A magántulajdon érzéketlensége

A vagyongyarapodás leghatékonyabb módszere a kalákában, trösztben, azaz csoportosan elkövetett gazdasági manipuláció. A befolyásolás modern tõzsdemódszere, lehetõvé teszi a résztvevõknek a névtelenség, az árnyékbírálatok mögüli nyereség kivonást, vagyis a látszatpolitizálás útján, a demagógia elhatalmasodását. De, mint tudjuk, minden, ami határtalan növekedéssel párosul, önpusztító folyamat is egyben és így a tõkespekulációs city bankok, pénzügyi tanácsadók álságos tevékenysége is. Mert, ha megvizsgáljuk, hogy kik alkalmazzák a tanácsadókat és milyen érdekek alapján, fizetik a jutalékot, akkor felismerjük a tõzsdecápák kartell-monopóliumokon keresztül történõ piacmanipulációit.

A lényeg, hogy mind a bankok, mind az igazi piacbefolyásoló cégek, azonos tulajdonosi körhöz tartoznak. A tulajdonosok, a nagyobb profit érdekében, bankjaikon keresztül, egyre több és több áruvásárlási hitel felvételére ösztönzik a lakosságot, hogy az általuk mûködtetett cégek, egyre nagyobb megrendeléseket kapjanak, ezáltal egyre magasabb haszonra tegyenek szert. Az egyre magasabb haszon, újabb és újabb piacok megszerzését teszik lehetõvé. A kihelyezett hitelek kamatai – a spekulációs tanácsadói cégek médiavisszhangja alapján-, újabb befektetések ösztönzésre késztetik a tulajdonosi réteget, akik cégrészvényeiket a bank-manipulációk útján újra a vevõkre, a társadalomra terítik, azaz a cégek mûködtetését is a felvásárlókra, áttételeken keresztül az államokra hárítják, így csak a profit vándorol a magánzsebekbe. A buborékképzés, mindaddig lehetséges a jóléti társadalmak magántulajdonosi rétegének a számára, míg megengedett a magántulajdonú, úgynevezett kereskedelmi csatornák mûködése. A tulajdonosi azonosság, érdekalapú jutalékok alkalmazásával, mesterséges meghatározásokat gyárt, felvásárolja az emberi ítélõképesség realizmusát. A kör lassan bezárul.

A magántulajdon profitéhsége képessé vált az emberi érzések regulációs stimulálására, ott és akkor tud bármit értékesíteni, ahol, és amit akar. Ebbõl az aspektusból vizsgálva a tõkepiaci krízist, kiderül, hogy az „adósrabszolgaság” egy mesterséges fogyasztás-generálás útján, a nyugati magántulajdonú társadalmi érdekeket szolgálva, hizlalta a jóléti rendszerek életben maradását. Míg Magyarország számára egy távoli illúzió maradt a jólét, addig a pénzszivattyúk útján vándorolt nyugatra a megtermelt érték. A magyar élelmiszeripar kiszorítása a piacról, azt eredményezte, hogy a nyugati, maradék-élelmiszert vagyunk kénytelen fogyasztani. Az életminõség megõrzése érdekében, teljesen eladósodott a lakosság, ugyanakkor a kiszorított és lényegében megsemmisített ipar, termelte a munka nélküliséget, vagyis életképességének határára érkezett az ország. Egy elkeseredett, depressziós új társadalmi berendezkedés lett a rendszerváltásnak titulált gyarmatosítás. A kiárusított ország elitje, az egzisztenciális gyarapodásának köszönhetõen, akarat-képtelen felismerni, felvállalni a társadalom problémáját, azaz hagyta megvásárolni vélemény-szolidaritását.

Nincs elfogadható kiút anélkül, hogy a törvényhozás fel ne vállalná, mind a magántulajdon olyan mérvû korlátozását, amely a tisztességesség és a jóhiszemûség határát át ne lépné, illetve egy bizonyos határ fölött – akár a bankok, akár hol bejegyzett cégek-, szolidaritási alapba fizetnék néhány évig a profitot. Mindenkinek meg kell értenie, hogy egy határ fölött nincs tovább növekedés, ellenkezõ esetben végigsöpör a világon a gazdasági cunami.

2011. 11. 08.