Szenteltessék...

Gavallér János

Szenteltessék…


Elégedetlen sóhajok rohannak
agyontaposni az avarágyban
rothadó mát, - többet esik, mint kéne-,
szorul szívem, kihal, rothad a jelen,
semmit nem jelent a fájdalom, sajog
az álom, a vágy az életutakon.

Titkaink emésztõjében vergõdünk,
ránk ragadt szokások rabjai vagyunk,
lázadunk, - rajtunk kívül mindenki hibás-,
(gerendán táncol a pók) behálózták
akaratunk, s minden illúzió, bók.
Trükkök százai alatt fetreng az Ego.

Szemtõl szembe vak, ködhályog-ölelés
kéjence lett a lélek, szmog-tengerész
az ész, - cinkelt lapokat oszt a díler-,
sors-cilinderébe fészkel a hitel,
és hipp-hopp, rabszolga had indul velünk.
A zászlón könny-vércseppek, kosz és tetû.

Nemzetem! - Szûz Mária büszke népe-
Szülj Fiút, a világnak fényességet!
Látod, kihal minden, ha hagyod! Ébredj
Nemzetem! Vadállatok tépik tested!
Megálmodtad már az új világot?
Isten kiált: Ébredj, s éld a Valóságot!

2011. 08. 05.