Ajándék

Gavallér János

Ajándék


Keserû napok múlnak, meggyötört
arcok nem virulnak, mosoly-görcsök
az ébredések, robotórák,
percek, évek, el, -elnyel a sodrás,
József Attila ül a Dunánál.

Meghasonlott az óta az írás,
senkinek sem húzza már a prímás,
csend van, egyre cifrább az abrosz,
nincs morzsa, fertõtlenített bútor-
asztal, koldus kacsint a körúton…

Túlfeszült, szakad a lélek húrja,
férges gyümölcs hullik, pusztul a fa,
aszalt bõrû gyerek lóg az ágon,
százezer év zúg a szélben, fázok:
- Mire gondolna ma, Petõfi Sándor?

Nimród, Attila, Árpád és Mátyás
lelkületért kiált a magyarság!
Szavunkat adtuk – Isten tudja-,
életünkkel fizetünk a sorsnak,
- Mit akarnak korcs háttérhatalmak?

Jézus Krisztus nevében öltetek,
báránybõrbe bújt farkasok, férgek,
végigsöpör rajtatok a vész,
kétezer évig figyelõ Ítész,
kibontja újra, a sors szelencéjét!

2011. 07. 29.