Á, dehogy!

Gavallér János

Á, dehogy!


Juszt, Deutsch, Lendvai, Demszky és ki tudja még ki mindenki, veszi természetesen, hogy az igazság mindig és mindenkor ott van, ahol a jog bizonyított – hatalom ittas kasztgondolkodóként. Á, dehogy! Uraim és tisztelt hölgyeim, az igazság nem ott van, ahol a jogszolgáltatás zökkenõmentesen mûködteti a társadalmat, dehogy, dehogy, az igazság a megkérdõjelezhetetlen valóság, a valóság, pediglen a gyakorlat.

Magyarországon a gyakorlat, a hírszezõ rövidke cikke szerint:

„A perben összesen 23 eltussolt szabálysértési ügyrõl van szó, például Kaszás Attila színész 2007-es gyorshajtásáról. A két rendõr szerint azonban több száz ügy, köztük Deutsch Tamás, Juszt László, Demszky Gábor, Lendvai Ildikó szabálysértési ügyei is érdemi intézkedés nélkül kerültek irattárba, ezek az ügyek azonban már elévültek. A vádlottak felfelé mutogatnak: egyikük szerint néha feletteseik konkrét utasítására cselekedtek.

Juszt László szabálysértési papírjára állítólag Gergényi Péter egykori fõkapitány neve volt ráírva , hogy õ kérte a megszüntetést. Az ítélõtáblán szerdán újraindított per az elsõfokú per megismétlése. Az ügyben felmentõ ítélet született 2010 januárban, mely szerint a vádlottak "tévedésben voltak cselekményeik társadalomra veszélyes voltának felismerésében".

Lendvai Ildikó szerda esti közleményben tudatta: évek óta nem vezet, ezért nem is hajthatott gyorsan.”

Azaz, Magyarországon mûködik, a két rendõr szerint, a tekintély elv, a jogszolgáltatás csak statisztikai hátteret biztosít, avagy – Juszt László értelmezése szerint- mindenki gyorsan hajt, vagyis senki sem tartja be a szabályokat. Mert Juszt László, a reggeli mokkában elõadta, hogy nem a pillanat a fontos, nem az, hogy bárki megszegi a 80 Km/h sebesség korlátozást, hanem a jogszolgáltatás gyakorlata, hogy bizonyos iratok hogyan kerülhetnek, illetve hogyan bizonyít a magyar jogszolgáltatás. Ergo, a szabályszegõ ismerteti velünk a szabályszegés visszásságait (?), de és amennyiben feltételezzük a szándék tisztaságát, akkor nyugodt lelkiismerettel szegjük meg a szabályokat, ugyanis Magyarországon se a tényfeltárás, se a jogkövetkezmények nem a XXI. század kívánalmainak megfelelõen mûködnek.

Magyarországon a közszereplõkre vonatkozó megállapítás, ha - valaki „feladatszerûen befolyásolná" a politikai közvéleményt (ez a közszereplõvé nyilvánítás egyik törvényi kritériuma), a polgári törvénykönyv (Ptk.) kommentárjára is, e szerint az a megnyilvánulás minõsül közszereplésnek, amely befolyásolja a szûkebb vagy tágabb társadalom életét, a helyi vagy az országos viszonyok alakulását- tehát vagy a jogszolgáltatás utópisztikus gyakorlata van megvalósítva, vagy a gyakorlat utópisztikus jogszolgáltatása érvényesül. Mert mit is hallunk akkor, amikor azt halljuk, hogy egy közszereplõ áthágta az érvényben lévõ közlekedési szabályokat, és futni hagyja a rendõr, vagy közszereplõi mivoltából adódóan arra épít, hogy a rendõr vele szemben nem alkalmazza a törvényeket. Mit sugall, tehát a média, és mit, a megkérdõjelezhetetlen valóság? A valóság, Juszt László szerint, hogy senki sem tartja be a szabályokat (törvényeket), ezért mindenki fizessen, - a biztonság és az emberi élet veszélyeztetése ebbõl a szempontból lényegtelen!-, ám az eltussolások és a jogszolgáltatáson esett foltok megengedhetetlenek, sõt, az elképzelhetetlen, hogy egy Juszt Lászlónak minõsülõ közszereplõrõl feltételezze valaki azt, hogy részt vállal (mintegy „settenkedõ”) a morál semmibe vételében.

Kérdésem csupán, hogy Magyarországon a gyakorlat és a valóság között van-e eltérés?
Hol van tehát az igazság és legfõképp mennyi a becsület elévülési ideje? Mi az a becsület?

2011. 02. 25.