Mondhatod a magadét

Gavallér János

Mondhatod a magadét

(Mi történne, ha Petõfi Sándor a sarkon szavalna?)


A hideg ráz, gyötör a láz,
amnéziás az uzsorás,
nimbuszápolók katedrán,
zsebre vágott örök világ…

Hej, pajtás! Majszol a szolga!
Az úr lubickol. Mi dolga?
Kamatot kötött csomóra!
Bogozza minden mihaszna.

Ha látnák, hideg sóhajunk,
fekély rágta gyomorfalunk!
Ha látnák, ha lenne szemük:
Lenne szívük, becsületük!

Nem hallgat senki jó szóra,
lelkek hullnak a pokolra,
kötik a csomót csomóra.
Számol sunyin a mihaszna.

Koszorút fon az utókor,
szégyen szívében a múlt. Pont
tûnõdni nem tud. Hát akkor,
miért hord szemünkbe a szél, port?

Ha látnák, rongy mögött a húst!
Könnyek mögött hogy sír a múlt!
Ha látnák, ha lenne szemük:
Lenne szívük, becsületük!

Visz a csendõr. Kreál az õr.
Világszabadság! Most! Rend! Õr!
Ne nézz rám haraggal, testvér!
Értelmetlenül öl a vér!

Szemükben por, arcukon könny,
szívükben áruló közöny…
magára maradt a haza,
zárt rendszer a szentkorona.

Ha látnák, miért él az ember,
ha éreznék szerelemmel,
ha látnák, ha lenne szemük:
Lenne szívük, becsületük!

Lásd, kiálthatod világgá,
hogy rosszaké a rossz világ!
Már nincsen hely – a rosszaké
a rossz világ-, ami tiéd.

Karámba kerített ember!
Lágerbe zárt virágos kert!
Tudószsenik, tollforgatók,
szögek, szolgálók, cölöpök.

Ha látnák, a nap felkeltét,
az égen ébredõ reményt,
ha látnák, ha lenne szemük:
Lenne szívük, becsületük!

2011.01 04.