Magán, állami, vagy mi?

Gavallér János

Magán, állami, vagy mi?


Hátborzongató rém históriákat hintenek világgá a felmérésre, lakossági tesztelésre fenntartott médiák. Sõt a tematizálásra kijelölt emberek – húsz év tanuló idõ után-, sem képesek megnyugtató módon és érthetõen elmondani az embereknek az ország helyzetét, de semmiképp sem megfelelõ módon kommunikálni az idõs kor tiszteletét és megbecsülését.

A magánnyugdíj államosítása körüli hisztériát csakis önmagának köszönheti a Fidesz. Mert ugyanis nem megfelelõen kommunikálta le, hogy szüleinkrõl, nagyszüleinkrõl képtelen úgy gondoskodni az állam, ha most azok, akik élvezték és élvezik a társadalmi gondoskodás minden elõnyét, egyszerûen nem vesznek tudomást arról a tényrõl, hogy társadalmi szolidaritás nélkül nincs nyugdíj.

Társadalmi szolidaritás nélkül nincs nyugdíj!

A fejõstehenet etetni is kell! A pénz mûködésmechanizmusa is egyfajta életet él, ha mindennap leteszünk egy falat kenyeret, akkor még csak egy csomó penészes, romlott élelmiszermaradványt állítunk elõ, de ha mindennap biztosítjuk a búzaõrlést, lesz friss lisztünk, kenyerünk. Nos, valahogy így állunk a pénzzel is: Hiába hord fel valaki a padlásra mindennap száz mázsa tengerit, attól még nem fog meghízni a disznója, sõt 40-50 év múlva a felraktározott gabona még állati fogyasztásra is alkalmatlanná válik. A pénzraktározás is –amennyiben nem áll a forgótõke rendelkezésére-, ha ki van vonva a forgalomból, értéktelenné válik. Vagyis minden életképes dolog állandó mozgásban kell, hogy legyen, különben elveszíti eredeti funkcióját. Fel lehet és fel is, kell tenni a kérdést:

Ki az, aki a szüleinek nem hajlandó biztosítani nyugdíját?

A nyugdíjbiztosítás alapja viszont, a következetes és elõre látó gondoskodás. Természetesen mondhatnánk, hogy 1998 és 2002 között is fennállt a jelenlegi magánnyugdíj rendszer és az akkori, mostani kormány más kommunikációt, illetve téves gazdaságpolitikát folytatott. Mondhatnánk, de a gyermek kötelessége a szülõrõl való gondoskodás mégiscsak. Mert ha nincs meg a mozgási energiaegyensúly, akkor nincs utód, nincs gond, nem beszélgethetünk társadalomról, csak egy bizonyos ideig fennálló zsarnokságról, de ahhoz hogy emberi érzéseink legyenek, ahhoz rendelkeznünk kell felelõsség tudattal. A gondviselés felelõsségtudata csak úgy lehet a civilizáció tulajdona, ha képessé válik a másik emberrõl való gondoskodás, a munkaképtelen elöregedett õseinek válláról épp úgy levenni a terheket, mint utódairól való gondoskodás során. Meg kell különböztetnünk magunkat az elõzõ rossz beidegzõdésektõl, egyébként a gordiuszi csomót csak tovább bonyolítjuk. A csûrés-csavarás lényege, hogy mindig az utánunk következõ nemzedék tudja megoldani a mi megoldhatatlan problémáinkat.

Azaz, azért gondoskodunk utódainkról, hogy jövõnk biztosított legyen!?

Elõdeink, azért tudtak fennmaradni, mert nem sajnáltak semmit sem megadni utódaiknak, így utódaik képessé váltak elõdeik nyugalmát, végtisztességét megadni. Ennek a mostani zûrzavaros társadalomnak is biztosítani kellene elõdei végtisztességét. Nos az öregkor épp ezért vált a változó társadalmi struktúra áldozatává. Tudni illik, elveszítette normakontrollját az önérdek. Oly habzsolás folyik, ami felemészti a társadalom mozgásenergiáját a feleslegtermelés útján. Nem az utókor szükségleteinek kielégítésére termel a társadalom, hanem a múlt fájdalmainak enyhítésére. Egy életen át, folytatott hierarchikus küzdelem nem akkor válik eredményessé, ha megdicsõül, hanem ha méltónak találtatik az utókor számára a megbecsülésre. Ha mindent megteszünk azért, hogy az utánunk következõ nemzedék tisztességesen tudjon élni, akkor az utánunk következõ nemzedék mindent megtesz azért, hogy tisztességesen éljük le életünk végsõ szakaszát!

A magánnyugdíjpénztárra azért lett volt szükség, mert az elõzõ nemzedék lelkiismerete tisztában van azzal, hogy nem követett el mindent, annak érdekében, hogy az utána következõ nemzedék tisztességesen élhessen. A földi élet végtisztességének a biztosítása érdekében szükségét érezte egy olyan felhalmozásnak, amely mind a jelenlegi, mind a jövõ nemzedék életét megkeserítette volna. Nos ez a kormány egy kicsit elhibázott lépésként, ezt rosszul kommunikálva azt hirdette meg, hogy a magánnyugdíjpénztárból vissza kell lépni az állami nyugdíjpénztárba – ez volt a hibás lépés. Ugyanis azt kellett volna kommunikálnia, hogy a jelent megöli a múlt, azaz, ha az életrealitást konzerváljuk nincs élet. Vagyis hogyan kezdõdjön az újvilágrend, ha nincs mire építkezni?

Utószóként hagy jegyezzem meg, hogy az idõskor végtisztességét, egy mindenkori normál temetés költség öröklését, vagy % arányban, vagy a meglévõ magánnyugdíjpénztári számla örökölhetõsége alapján lehetõvé tettem volna, mivel az elmúlt húsz év felemésztette az utókor energiáját a tekintetben, hogy képessé váljon az emberi élet normakontroll tisztességének.

Uraim, dolgozzák ki azt a konstrukciót, amely minden egyén számára biztosítja a végtisztesség megadásának a lehetõségét a nyugdíjalapból és akkor semmi probléma a magánnyugdíj államosításával!

2010. 11. 25.