A mamelukok nem lázadnak

Gavallér János

A mamelukok nem lázadnak


Érdekes dolgok derülnek ki a képviselõk vagyonbevallásából. Például kiderül, hogy a jelen körülmények között, a nem csekély jövedelmük mellett - http://www.origo.hu/itthon/20100205-orszaggyulesi-kepviselok-vagyonnyilatkozata.htm
-, még gondokkal is küszködnek. És akkor hogyan boldoguljanak az átlagemberek? Az átlagemberek még csak-csak, de azok az állampolgárok, akik se a kollaboráns elit védõhálójával, se megbízható munkahellyel nem rendelkeznek, jövedelem hiányában hogyan is képzelhetik el a jövõt! Adatok hangzanak el állandóan, de az érzõ lelkek, a gyötrõdõ gondolatokkal sújtott egyén beteggé válása után, - mert a kilátástalanság lelki betegséghez vezet, depressziós állapotának kezelésére még több anyagiakat költ az állam- egy másik aspektusából, kerül górcsõ alá a társadalom. Az adatok tehát bizonyító erõvel kellene, hogy bírjanak! Igen ám, de a világot behálózó gyógyszergyártó cégeknek, a globalomammonoknak nem öntudatos demokratákra, hanem engedelmes rabszolgákra van szükségük.

Az adatok makacsok, így kiderül, hogy Magyarországon az elégedettségi mutatók siralmas képet festenek. Nem elsõsorban a jobb- és baloldal politikai nézeteivel, gondolkodásával, hanem a mameluk gondolkodási szisztéma térhódítása miatt. A gyõztest vak engedelmességgel szolgáló kutyahûségrõl, amely gazdájától elvárja a mindennapi csontot. A rendszerváltástól, az addig kutyahûséggel szolgáló komprádor-elit, elvárta a korlátlan gazdagodás lehetõségét, még a törvényesség határát átlépve is. A rendszerváltást levezénylõ tudományos történész politika megelégedett a már végleg legyengült szocializmus – a diktatórikus kommunizmus- hatalmi hierarchiájának felszámolásával személyes konklúziók levonása nélkül. Így megteremtette és hallgatólagos tudomásulvételével helyt adott a kialakult személyi kultuszok továbbélésének, azaz a közhivatalnokok, közalkalmazottak, vállalatok, gyárak vezetõi – akik a rendszerváltás elõtt csakis mamelukok lehettek – szabadkezet kaptak a privatizáció-gátlástalanság erdejében az állami vagyon eltüntetésére. Demokráciában – feltételezhetõ, hogy érvényt kell szerezni a többségi érzési gondolatvilágnak-, mûködõképes, elfogadott szabályok szerint, következetesen kell élni, így a hibák halmozódva, hatványozódva jelentkeznek, ha nincs érvénye az igazságérzetnek. Hazánkban, a leírtak és a társadalom igazságérzete alapján, a rendszerváltás történelmi volt, de eredménytelen. Az eredményes rendszerváltás, ugyanis megelégedettséggel kell, hogy uralja a közérzetet, nem pediglen letargiával, már pediglen az adatok makacsok. De kinek az érdeke a letargia?

A retorikai valóságnak éppúgy realistának kell maradnia, mint a logikai realitásnak, mert
- http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/hamis_realistak.html- az elméleti retorika, az eszmefuttatás még nem biztos és nem is valószínû, hogy találkozik a gyakorlati realizmussal. Mert míg az érdekeltek, azon birodalom képviseletének a szolgálóiként mutatkoznak egzisztenciális valóságukban, amely birodalomnak érdeke a letargia, addig félrevezetõ minden relatív igazság magyarázat.

Felcserélhetõ-e az élet a reménnyel? Hiába fest idillikus képet az idealizmus és hiába a retorika - http://tdyweb.wbteam.com/OrbanExpoze.htm -, ha a valóság, a realizmus egy beteg társadalom, beteg beidegzõdésein képtelen változtatni, illetve mameluk képzõ egzisztenciális alapokon nyugszik. Annak a társadalomnak, amelyikben az alapok, a megszerzett magántulajdon, kétes kimenetelû és vagy hatalmi arroganciából adódó bûn alapján képzõdtek, ott hiábavaló az együttmûködés demokratikus eszközére való hivatkozás. Egy olyan változó világban tíz évre kérni bizalmat – 1 millió munkahely teremtése-, ahol hónapok, sõt hetek alatt átalakulhatnak a világ erõviszonyai, ahol a beidegzõdött hatalmi hegemónia, akár a fejlettségre, akár a világgazdaságra gyakorolt korlátok változnak, csakis idilli gondolkodással magyarázhatók. Demokráciában, az érzésvilág gazdasági kivetítése az elsõdleges és nem a társadalmi berendezkedések monopóliumának hitelesítése.

A magyar nép, várakozó állásponton van. A képviselõk vagyonnyilatkozatainak kommentálása, önön helyzetüknek értékelése, azonban azt vetíti elõre, hogy a globalizáció képtelen kielégíteni az emberi igényeket, mert ha az egzisztenciális biztonságban élõk is elégedetlenek, akkor a sok-sok pszihés-depresszióban élõ, a rendszerváltásban csalódottságot elszenvedõk, a minimálbérbõl élõk, a munka nélküliek hogyan értékelhetik az elmúlt éveket. A képviseleti demokrácia, megállapítható, újabb kihívások elõtt.

2010. 11. 17.