Véres õsz

Gavallér János

Véres õsz


Grumáz rothadás az egzisztencián,
öregszenek bátor pufajkások,
enyészet emlékek máglyarakásán
halvány csillaghullás, hamis égbolt,
megriadt vadként menekülõ tömeg,
szervezõk futkároznak, tetõrõl
sárkánytüzet okád a torkolat,
üvölt az elfojtott akarat…

Aratott a kaszás. Keresztet vetett
a marokszedõ. Szemünkbe köpött
a hatalom, - mocsok csurran az arcokon:
Rohad egy, két, száz emberöltõ!
Virul struktúrák statisztikája!
Hurrát, kiállt a legyõzött, ûzött
a lélek, csíp a bûn… Isten csapása
véresre festi az utca kövét!

Testvéred véres könnye szárad az idõn,
kiteregetve a szennyes: Marionett
bábuk vagyunk… kötélen szöknek a percek…
(Huszonnégyet kakukkolt a teremtõ!)

Megszédült halmazokat táplál a tudat,
gömböc-birodalmak híznak a fájdalom
vihar-sóhajától. Vérverejtékünk
sósavja marja testünk… a bûn átkarol,
nemzedékeket… Nincs, aki lesüsse szemét!
S dübörög a nemzetközi sereg,
míg Isten igaza, hálóban ténfereg.
- Kölykök mentették meg a becsületet!

Rohad egy, két, száz emberöltõ!
Minden gyáva testbõl elillan a dzsinn
és szétterül a porban a végtelen…

Remegõ hangon üzennek a vének,
sosem vetettek még ily aljas magot,
ocsút terem a föld, kirabolt a lélek,
s kiheréltek minden ép gondolatot.
Szélnek eresztették, ûzték, aki ember
és katonás rendben állt vigyázzba,
minden gerinctelen gazember!

Sóhajokat tép apró darabokra az idõ!

Tervasztalok fölött gyilkos bábák
segítik világra a szörnyszülött kort…
az ember és az élet statiszta csupán,
véres veríték, mocsok csurran az arcokon.

Lyukas lobogót lenget a szél,
egy nemzet gerincét törték szét.
Láp-szennyben forgolódnak halottaink,
meghalt végérvényesen a tisztesség,
Budapest utcáin lehelte ki lelkét!

2010. 10. 22.