Kollaboráció
- Részletek
- Gavallér János
- Találatok: 1042
Kollaboráció
”Hogy leköpje-e az utókor azokat, akik a szovjet tankok árnyékában is vígan éltek, kollaboráltak?” – Teszi fel a kérdést Huth Gergely.
Az emberi erkölcs létezésérõl lehet elmélkedni, de nem érdemes. Egy igen tanulságos példát elmesélek.
Történt, a háború elvesztése kor, hogy a gyõztesek, a Szovjetunió által testet öltött új igazság képében, bûnös embereket „javítómunka-táborokba” (Gulágra) elhurcoltak.
Balmazújvároson is gyûjtötték az embereket, ennek voltak a magyarság számára végzetes árulói – mint például Nádasdi Péter, aki 1945-ben szülõfalujának elsõ kommunista párttitkára lett, ezért Veres Péter kitagadta-, és voltak névtelen hõsök, akik minden ellenérdek nélkül életük veszélyeztetése árán mentettek meg embereket. Élt a faluban egy szemrevaló ifjú asszony, „Józsa Marcsa” aki –ki tudja, hány megaláztatás, megerõszakolás után is-, nõiességét elõtérbe helyezve, „kiváltott” embereket az elhurcoltatásból. A falu közössége, elöljárói, erkölcsformáló értelmisége, eme tettéért, örök bélyeget ragasztottak rá, finoman szólva ledérnek tartották, kiközösítésben részesítették. Így azzá vált, amivé tették a gyõztes hatalmak, de, a Wass Albert szerinti fûszál-nép, élete végéig eltartotta (mindig segített rajta valaki).
A lehetõ legrövidebben ennyi a történet. Nos kedves Huth Gergely, a parasztoktól én azt tanultam, hogy a hõsök névtelenek, viszont mindig vannak olyan értelmiségiek, akik felismerve az adott kor követelményeit és lehetõségeit, minden történelmi helyzetbõl tõkét kovácsolnak, egzisztenciát teremtenek, nevet adnak a gyereknek, hõsöket gyártanak. Az idõ által megrendelt írások, mint például a „Kit kell leköpni” is ilyen, nem akkor és ott mutatják meg emberi mivoltukat, ahol, és amikor kell.
Magyarország nem attól lett Magyarország, hogy világgá futottak, boldogultak Sorosok, Sarkozyk, hanem Mohácstól, Aradtól, 1956-tól. Szentségtörés, amit mûvelek, tudom, de életben maradni csak azoknak és csak addig szabad, akik egy közösségért tudnak tenni, - önös vágy a bûnös élet-, akiknek embervér folyik ereikben, nos azoknak tudniuk kell meghalni a hazáért, egy lélekazonossággal bíró közösségért. A világ törvényszerûségeit a lélek-DNS hordozza, hogy Jézus Krisztus óta még bátrabbak az írástudók és a farizeusok, az csak annak köszönhetõ, hogy vannak, akik önös érdekek szerint élnek, feláldozva az egyetemes embert.
A nyugat imádó „Gorenje-magyarok” bizony elfoglalták átmenetileg hazánkat, de míg bõsz harcra várnak, addig is csak alázatot kapnak tõlünk, ugyanis harcolni csak arra érdemes emberekkel illik, Júdásoknak kárhozat-csókot adunk és az emberiség végezetéig büszkén végezzük a keresztfán, - avagy hányszor kell legyõzni a kísértés pillanatát!
Gavallér János
Történt, a háború elvesztése kor, hogy a gyõztesek, a Szovjetunió által testet öltött új igazság képében, bûnös embereket „javítómunka-táborokba” (Gulágra) elhurcoltak.
Balmazújvároson is gyûjtötték az embereket, ennek voltak a magyarság számára végzetes árulói – mint például Nádasdi Péter, aki 1945-ben szülõfalujának elsõ kommunista párttitkára lett, ezért Veres Péter kitagadta-, és voltak névtelen hõsök, akik minden ellenérdek nélkül életük veszélyeztetése árán mentettek meg embereket. Élt a faluban egy szemrevaló ifjú asszony, „Józsa Marcsa” aki –ki tudja, hány megaláztatás, megerõszakolás után is-, nõiességét elõtérbe helyezve, „kiváltott” embereket az elhurcoltatásból. A falu közössége, elöljárói, erkölcsformáló értelmisége, eme tettéért, örök bélyeget ragasztottak rá, finoman szólva ledérnek tartották, kiközösítésben részesítették. Így azzá vált, amivé tették a gyõztes hatalmak, de, a Wass Albert szerinti fûszál-nép, élete végéig eltartotta (mindig segített rajta valaki).
A lehetõ legrövidebben ennyi a történet. Nos kedves Huth Gergely, a parasztoktól én azt tanultam, hogy a hõsök névtelenek, viszont mindig vannak olyan értelmiségiek, akik felismerve az adott kor követelményeit és lehetõségeit, minden történelmi helyzetbõl tõkét kovácsolnak, egzisztenciát teremtenek, nevet adnak a gyereknek, hõsöket gyártanak. Az idõ által megrendelt írások, mint például a „Kit kell leköpni” is ilyen, nem akkor és ott mutatják meg emberi mivoltukat, ahol, és amikor kell.
Magyarország nem attól lett Magyarország, hogy világgá futottak, boldogultak Sorosok, Sarkozyk, hanem Mohácstól, Aradtól, 1956-tól. Szentségtörés, amit mûvelek, tudom, de életben maradni csak azoknak és csak addig szabad, akik egy közösségért tudnak tenni, - önös vágy a bûnös élet-, akiknek embervér folyik ereikben, nos azoknak tudniuk kell meghalni a hazáért, egy lélekazonossággal bíró közösségért. A világ törvényszerûségeit a lélek-DNS hordozza, hogy Jézus Krisztus óta még bátrabbak az írástudók és a farizeusok, az csak annak köszönhetõ, hogy vannak, akik önös érdekek szerint élnek, feláldozva az egyetemes embert.
A nyugat imádó „Gorenje-magyarok” bizony elfoglalták átmenetileg hazánkat, de míg bõsz harcra várnak, addig is csak alázatot kapnak tõlünk, ugyanis harcolni csak arra érdemes emberekkel illik, Júdásoknak kárhozat-csókot adunk és az emberiség végezetéig büszkén végezzük a keresztfán, - avagy hányszor kell legyõzni a kísértés pillanatát!
Gavallér János
