Félelmünk valósága

Gavallér János

Félelmünk valósága


Nem sikerül. Sok-sok embernek, bûnösnek, bûntelennek, nem sikerül az õrlõmalmok között épen, emberhez méltón, emberi életet élni. Az okok nem több, egy gyökerûek: Azok, akik nem tudnak hazudni, csalni, akik nem képesek arra, hogy semmibe vegyék az épp érvényben lévõ törvényeket, akik fõnökeik talpát képtelenek nyalni, vagy komprádor-levegõt lélegezni, nos azoknak nem jut. Ilyen egyszerû a lejtõn való megindulás! Mert, mivel Júdásfaj-diktatórium lett a trend, és akiknek jut, csak azok hangját lehet hallani, így feldolgozatlan, kies versengés az emberélet, a rosszak, csak a rosszak között, mert a jók nem akarnak legyõzni senkit, a jók nem akarnak különbek lenni, a jók emberek akarnak maradni.

Lehet-e kérni igazságot attól, aki maga is igazságtalanul kerül hatalomra? Lehet-e elszámoltatni azt, aki megörökölte a hamis statisztikai mutatókat és kénytelen azok alapján ítéletet alkotni? Érhet-e ott valamit a jog, ahol megöröklik a létbizonyosság egzisztenciális alapjait? Van-e alapja az emberi érzésnek, vagy csak korkiszolgáló-egzisztenciák léteznek?
Vajon az ügyvédi munkaközösségeket érdekelte-e valaha, hogy milyen társadalmi berendezkedés szerint mûködik az ország? Rongyként használni mások tulajdonát, bûnbe taszítani az ártatlant, kiközösíteni – faji, vallási, egzisztenciális alapon-, megszabni intellektuális nívót, a társadalmi tudatot irányított gondolatokkal mûködtetni, gázolni a humánus létezést, megannyi bûnbölcsõben fogant gyakorlat szerint semmibe venni a lelki fájdalmat! Mikor kaphatjuk vissza az emberi méltóságunkat?

Méltón az ember szemébe nézni, büszke tartással hirdetni:

A jóság vezérelt, nem a dicsõség!

Észrevehetõ-e a hétköznapokban, hogy tudomása van a hatalomgyakorlónak, arról miként érintik az egyént a nagyvilág gondjai: - S kit érdekel a nagyvilág gondjai, ha éhség, fagy, kirekesztettség, vagy lepra marja a még épen maradt sejtjeit? – együttmûködésre, szociális együttérzésre apellált törvények kit érdekelnek-, hisz, már rég, csak az életben maradás egyetlen és legfõbb törvénye diktálja minden cselekedetét! Nem igaz, hogy nem látják a gondolkodók, hogy nem érzik a fenntarthatatlanság kézenfekvõ sikítását, de mégis, mégis kihalt eszmék diktatórikus ismételgetése árán tud csak picit, iciri-picirit elõrébb jutni a világ!

A lehetetlen szolgálata ember ellenes.

Soros György többszöri kijelentésére, miszerint vége a liberális-kapitalizmusnak (Egy bûnös bûneinek vallomása), nem hajlandó reagálni a már világkormánynak képzelt pénzhatalom! Mi várható mégis a jelenlegi, értékeket átrendezõ Júdás-struktúrától? A felépült rend megköveteli az elvi azonosulást; az épp egzisztenciális vágyakat szövögetõ ifjútól a toleranciát, a véntõl a meghasonlott némaságot, az értelmiségitõl a kibogozhatatlan szálak gömbölyítését – és mindenki érdemei szerint meríthet a bõség kosarából! Egyfajta meghasonlott gondolkodást követelve mindenkitõl, csak azoknak nyújt egzisztenciális érvényesülést, akik hajlandóak elfogadni az erõszak-világ egyetlen és megkérdõjelezhetetlen igazságát, miszerint azok az emberek az életre valók, akik hajlandóak a Júdási tettre. De fogalmazhatunk úgy is, hogy azok az emberek az életre valók, akik hajlandóak bármilyen érdek szolgálatába állni!

Megfosztatott, tehát az ember a gondolat-értékelés logikájától.

Muszáj sorban állni a legkisebb jutalomcsepp Júdás-patakjában csörgedezõ örömpillanatért, mert különben a depresszió, a pszihoszomatikus kezelhetetlen elváltozásokat idéz elõ, azaz úgy lehetetlenít el, hogy az ember önmagában keresi, a tõle független események következményét. Egyetlen hazám lakossága már rég, évszázadok óta küzd, e kérlelhetetlen emberemésztõ ellehetetlenülés iszap-valóságos mindennapjaival. Nem nyújt megoldást erre semmilyen eszmeáramlat, semmilyen kinyilvánítás, sõt, semmilyen megalkuvó megnyugvást sugárzó hintapolitika. Nem megdõlt ideológiák, nem strukturális rendszerek statisztikai mutatója az ember, hanem ugyanolyan érzõ lény, mint bármelyik oligarchia megtört, kényszert mûködtetõ tulajdonosa. Az, hogy a médiát pont a gazdasági hiéna mûködteti, az csak a jelenlegi tehetetlenségi (nullponti), emberi amplitúdó realizmusa engedi meg. Hisz, mert különben az lehetetlenség, hogy az érzékelhetetlen tröszt-haszon mindent birtokoljon.

A feladat inspirálja az embert.

Gondoltuk rég, hogy más lehet (1956), de nem, nem lehet az elit nélkül még, önfeledt áldozat sem lehetsz, nem, az önazonosság feladása nélkül még, - ma már áldozat sem lehetsz-, így, vagy mások akaratából úgy: Se hõs, se áldozat nem lehetsz! Majd az uralkodó eszme-hatalom (szocializmus, kapitalizmus, liberalizmus), majd az érdek, eldönti gondolat-igazságod, vagy örök kalodába (elszigeteltség halált ordító otthonába számûz), s magyarázza, nem létezõ bûneid! A körülmények, a megalázó törvények, az egzisztenciális kiszolgáló réteg, a Júdás-valósága, a tegnap és a ma vasvalósága, nem hagy gondolkodni, nem hagy élni, csak és kizárólag meghasonulni, gyõzni, gyõzni hagy! Bizony-bizony így marad a társadalomra a gond, az otthontalan, a munkanélküli, a beteg, mert öndicshimnuszába fúl az érdekhízott-tudat, és semmibe nézi lélek-téttársát. Gõg vezérli az erõt, és a gyengékre érvényes minden törvényes és törvénytelen beteg, önfejû gyilkos valóság.

Megszûnt, avagy létezik a szabad-kõmívesség, arcomon, vagy a léten telepszik a rút-remény, létezik a mások fölött álló önremény? Magyar, vagy gyaur, senki, senki vagyok-é?

2010. 06. 15.