Emberre emlékezõ

Gavallér János

Emberre emlékezõ


Mutánsok mutánsvágyait ringatják a korok,
s kirekesztettek az ártatlan csecsemõk,
merengõ borjútekintetek
magyarázat nélkül néznek a médiából,
mint felkavart mocsár iszapbûze,
úgy vezetnek újabb és újabb technológiák
végtelen távolságra a mennytõl,
emberidõ száguld a pokolsztrádán.

Fel-feltûnik, pillanatfelvételek között, egy kép,
az emberre emlékezõ emlék.

S tovább siklik önön nyálán,
a békés egymás mellett élés fajelmélete,
míg erõsebb jogán tobzódik
a gyarmatosított privát elme,
semmi sugallatot halásznak a törvények,
s labirintusban kormányoz a jog,
az üvöltõ embert mûvészek képre festik,
sikolyt fojtnak a frekvenciák,
idill csorog, mûtáp az éhezõknek,
s felfalja gyermekét, a véres lepedõn nemzett nemzedék!

Fel-feltûnik, pillanatfelvételek között, egy kép,
az emberre emlékezõ emlék.

Periódusokra osztott mechanizmusok hatását
vizsgálják laboratóriumokban a tudósok
és osztják az ostyapirulákat
mindenkinek,
ha kell, ha nem,
ki-ki érdemei szerint, lojalitása alapján,
placébó-életérzéssel pumpált aggyal
lesi a potyagyümölcsöt,
fanyalogni, bírálni, ízlelni nincs joga,
- ez van, ezt kell szeretni-,
rögzül tudatában az örök,
az örök engedelmesség megmaradásának a törvénye.

Fel-feltûnik, pillanatfelvételek között, egy kép,
az emberre emlékezõ emlék.

Megkövült pillanat az ártatlan születés,
be-bevillan a vágy, az emberérzés,
egymás után lépegetünk a porban
és hiányzik az elsõ lépésre való emlékezés,
örögapáink sóhaja, emberölelés,
hiányzik az emlék, ük-õshõsök,
szokásjog alapján az otthon melege,
s az óriás színpadon a mókuskerék forog,
kupán húznak kalapácsok,
kortöredékekké zúzott pép a lét.

2009.11.04.