Biztatás

Gavallér János

Biztatás


Kakukkfiókák csivitelnek.
Fészek hull, borul, dõl a fa.
Védett bûnözõk döntöttek
rendszert, hitet, hevet-havat,
híztak, híztak, gömböc dagadt,
s kezük végtelenül hosszú
bosszúja ölelte nyakon
csínytevõ erkölcs-tanúk
emlékében az emberjogot.
Cipõt, zoknit, gatyát, zakót,
külsõt, belsõt – vedlett hüllõk-,
nevet, hazát, apát, anyát,
csettintve cseréltek pofát,
dogmát, tényt, nyavalyás eszmét,
- mint utcán szemetet a szél-,
úgy seper rajtatok át a lét.
Nyomtalanul tûntök majd el,
mint áradás után a szenny!
Ültetek nyakunkon süket,
bûnös demokráciában,
kijátszva embert ember ellen,
törvényt, jogot jogállamban
csûrve-csavarva, tagadva,
magyarázva hazudtatok,
hazudtatok. Ostorotok
vágyakat terelt halálba,
- sose néztetek a napba-,
anyák, apák magányába,
gyökértelen árulásba
futott szekeretek, futott,
halálos modern, bús magányba…
és gazdátok mára, fegyvert
szegezett a hátba, - ELÕRE!
Fussatok, Júdás-legelõre!

Menjetek! A kapu kitárva.
Szennyetek vezet a halálba!

2009.06.27.