Léleknappalok

Gavallér János

Léleknappalok

(a halott definícióknak)

Egy-két atom. Kémia. Fizika.
Szabályok. Kötések. Ketyegõ óra.
Óriás zsivajban úszó égitestek.
Falósejtek. Miért lettek testek?
Érzést átfogó határok. Belém,
beléd szorult szomorúságok.
Sugárzó méreg. Féreg-éjek.
Érzés. Álom. Emlékképek.
Miért születnek remények?

Verték agyamba, mi a lényeg!
Felfogtam: Mûködésképtelenségem.
Süt a nap. Vágyak. Lyukas zsebek.
Betyárbecsületbõl hányt vér. S kérdem:
Hová szalad az õrült tudomány?
Ocsmány tényeket hány a magány!

Kenyérre kentétek a vajat. Maradt.
Munka. Kín. Félelem. Fiam!
- A lelkedet õrizd meg, a lelkedet!-
Hazug napokat ölelnek a kezek.
Mocskot! Halált! Bilincset! Temetõt!
Címlapon bomlott csecsemõt!
Kultúrát oszt a tröszt. Oligarchiák!
- A hamvakból dagad, kél élesztõ!

Mindig újra születik az élet!
Könnyebb, vagy nehezebb a Nihil?
Atomok. Álmok. Remények.
Élek. Isten, remegve reméllek!
Hitem van. Lelkem. Ember vagyok.
Semmit sem érnek a magyarázatok.
Tudomány-törvények semmik, vakok,
nincsenek benne léleknappalok!

Ki jó,- maga se tudja tán-, õ a kígyó!
Mert megismerni, hogy nincs apám,
hazám, gyökerem – s a földi jó-,
mind, mind illúzió!

Isten tenyerén élek. Vagyok.
Mit nem vehetnek el a tudomány
által átfésült csillagok.

2009. 06. 21.