MAGYAR JELEN

Gavallér János

Magyar jelen


Futottam eléd, mégsem jöttél közelébb!
Mond holnap: - Mire vársz?
Tapossam az idõt belõled elõrébb?
És ha kinyögöd majd a hajnalt,
nyugalmat oszt a felkelõ nap?
Vagy a sírásók lélekkortyintó búja
mossa torkunkról le a fuldoklást?
Mélyül sírunk, vagy csírázik lelkünk?
Édesded tekintet ciánt szór
álmaink hûs talajára - reform,
kiadáscsökkentés, adómorál-,
s lógunk a holnapkosarán, bambán.
Míg volt se jutott, eztán már nem is lesz.
- Aposztrofálják felénk a magyar jelent!-
De sok táncot roptak távol a hazától,
szórták a világba szerteszét a pénzt,
ami itthon alig volt, ott mindenre jutott:
Vadkapitalizmus, milliárdos-örvény
vitte kacsalábon forgó bankszámlákra
apáink becsület-verítékét. Nekik jutott!
A társadalmi igazságosság alapja a rend.
Nekik jutott! Könnyeken hízott barmok
mulattak, mulattak az Antillákon,
vagy síeltek az Alpok lejtõin,
s fillérekrõl vitatkoztak a sajtó hasábjain,
mert õk okkal, vagy ok nélkül,
akkor és ott voltak, ahol, és amikor kellett:
Nekik jutott! De a nép - Az Isten adta nép!-,
nem érdemelt semmit, a jogállamban!
Mert ez itt már a Kánaán! Jogállam van.
Sose volt jómódban él a múlt férge,
fészket rakott nekik a mohó világ.
Csak nyúzzák, faragják a „bûnös népet”!
S ha eszükbe jut, - két buli között,
míg sír a nép- kik hátán csattan az ostor,
lerészegednek egy-egy wellness hétvégén
- Nekik jutott!-, s szabad bûnbe fojtani a mát.
De mi csak kérdezzük, kérdezzük a holnapot:
- Ugye felkel még a nap, s tehetünk értük valamit!
De ha így marad e rongy világ,
minek ébredjek hajnalhasadáskor,
miért fussak a perc után,
hisz már mammon-illanás gyárt illúziót,
s szúrja a szemem a pazarlás.
Tejre, kenyérre sokaknak nem jut!
Jogállamban – Nekik jutott!-, éhen lehet halni!
Csukódott az ajtó, vannak bent, s vannak kint.
Kit érdekel a vágy, a holnap,
ma jött a nyomor, utánam.
Vírus-járvány árnyékaként követ
a munkám – mert semmit nem ér, a bér!
Napról napra drágább az életem,
s nem ér a munka egy fabatkát sem,
ha az életnek nincs célja,
és nem hozhat újat a holnap:
Árnyékai lettünk önmagunknak.
Már nincs mit osztani, másé lett minden.
Csak az ország van tecchalott állapotban,
a manézs csillog, s mi mély hipnózisban.
A varázsló pálcája lebben, zúg a taps,
szájtáti papírjog hangszórón hõzöng.
Márión a sor! Valami történni fog az éjjel,
mert holnap már nem ugyanaz a nap kel fel,
egyszer fel kell ébredni álmainkból,
a hipnózis véget ér, dördül a pisztoly,
sikolt a vér! A tükörbõl valaki visszanéz.

2009.04.28.
-