Végveszélyben

Gavallér János

Végveszélyben


„Az élet veszélyeztetésének van egy olyan pontja, ahol a jogos önvédelem minden eszköze megengedhetõ. A magyar nemzet végveszélyben van, és bármilyen eszköz felhasználható a túlélés érdekében.”

A szavakat lovagolva elképzelhetõ, hogy bizonyos emberek eljutottak arra a szintre, ahol már mindent megengednek maguknak, azaz végveszélyben érzik önmaguk és családjuk megmaradását (lehet az olajos gazemberek is annak idején úgy értelmezték a kapitalizmust, hogy a korlátlan lehetõségek paradicsoma, ahol a bátorság és tett alapján gyõzedelmeskedik az erõsebb), így okoskodás alapján kizárható a bûn.
A magyar nemzet végveszélyérõl vizionálni, a véres kardot körbe hordozni az országban, igen veszélyes játék a háborúval, s azok, akik megtûrik a bûnt, megtûrték a korrupcióra épülõ társadalmi berendezkedést – a teljes magyar értelmiségi elit-, így-úgy haszonélvezõi a rendszerkodifikációnak.

Nos hölgyek, urak, ha önök nem látták elõre a következményeket, akkor nem tartoznak ahhoz a réteghez, akikrõl feltételezi az egyszerû magamféle ember, hogy iskolázottsága alapján számok és törvények, mögé lát. Viszont ha nagyon is a számok és törvények mögé láttak, akkor abból származik gazdasági egzisztenciájuk, hogy tudásukat a nemzet tönkretételének figyelmen kívül hagyása mellett, saját pecsenyéjük sütögetése mellett, feláldozták hazájukat. Így vagy úgy, ekkor vagy akkor, de mindenképp bizonyították alkalmatlanságukat.
Végveszélyben érezték talán - „Kádár leváltásának napján 862 ezer regisztrált, fizetõ tagja volt az MSZMP-nek. Ez szûk családi szorzóval is hárommillió ember személyes érintettségét jelenti. Ezt a tömeget kellett volna lelkileg felszabadítani” mondja Pozsgay-, a szocializmus kényelmébe süppedt egzisztenciájukat és a gondolat feloldozta tettei alól az értelmet.

Jogos önvédelmünk önöket pellengérre állítani és örökre eltiltani a közhivatalnoki szerepléstõl.

Megfosztották és megfosztják jelenleg is a hálózaton kívül rekedt becsületes embereket az erkölcsös társadalmi érvényesüléstõl.

Világválság ide vagy oda, el kell dönteniük – Orbán Viktornak is-, hogy a magyar nemzet érdekeit képviselik, vagy a világdemagógia ismétlõ majmaivá akarnak válni! Mert az embernek fontossági sorrendet kell állítania; el kell döntenie, hogy család, haza, vagy érzés nélküli karrier, önérvényesítés az elsõdleges. Aki a családját mindennél fontosabbnak tartja, végveszélyben, életösztöne alapján bármit meg tesz a túlélés érdekében (akár fát is lop, szenet, mint József Attila, vagy a cigányok), s akinek ezen felül még a hazája is fontos, annak minden cselekedete egy nagycsalád életben maradása, nemzettudata arra kényszeríti, hogy mint gyermekének, nemzetének is a legjobbat akarja. De akikben hedonista vágyaik keverednek a megfelelési kényszer karrierutasításaival, azok feláldozzák gyermekeik jövõjét és megtagadják hazájukat, a karvaj tõke alázatos kiszolgálójává, a gazdasági neokolonializmus Pilátusává válnak.

Vajon mit gondol az olvasó, a multinacionális cégekrõl, amelyek adókedvezményben, strukturális kiszolgálásban (kiknek épülnek itt az autópályák?), az állam által finanszírozott munkanélküliek foglalkoztatása után a teljes hasznot (testvéreink által elõállított produktum lényegi részétõl megfosztják az országot), kiviszik hazánkból. Vajon képes-e a tõke produktum elõállítására? S hogy annak a bizonyos 862 000 tagnak, leszármazottjainak, vagy ügyeskedõ hedonistáinak legyen luxusélete, ezért az egész nemzetnek szenvednie kell?

Értelmiségi elit, végképp eláruljátok hazátokat?

A nagy ideálotok, a jólét erkölcsfüggõ! Természetesen, ha bebújtok õrzõvédõk által biztosított aklotokba, mit sem fogtok érzékelni a nemzet fájdalmából, nyomorából. Hogy ti juttattátok koldusbotra, kamatrabszolgaságba a hazát és hogy felelõsséggel tartoztok saját és mások gyermekeiért, az már a kommunikáció tudathasadásának lengõajtaján kipottyant agyatokból. Hedonista álmotokban a valóság terrorizmussá válik. Az életképtelenség és az együttélés lehetetlenségi paradicsomát állítsa elõ az embertelenségig dogmatizált magántulajdon felsõbbrendûsége. Az állam konszolidálja a bankokat, majd mint az USA államosítja, ugyanakkor a tulajdonos tröszt-oligarchiák híznak, híznak hedonista zsírjukban. Míg nincs meghatározva a magántulajdon felsõ határa (mivel születsz, és mit viszel a halálba), addig az erõszak térhódításairól kellene beszélni és nem a tõkésosztály uralmáról.

Végveszélyben-e a haza?

A privatizáció nemzetközivé tétele alapján nagyon is elképzelhetõ, hogy végnapjait élik a nemzetállamok. A nemzetek fölöttiség, a liberalizáció megfosztja pont attól az embert, amit hirdet; ugyanis magaménak még csak képzelni is azt tudom, ami azonosságot mutat beállítottságommal, így a szabadság érzet csak olyan fokú lehet, amennyire megvalósulva érzem. A magyarságomat elnyomja a világpolgári fogalomzavar, mert csak akkor válhatok hazátlan világpolgárrá, ha megtagadom õseim azonosságát. A lelki nyugalmat keresõ, azonosságot vesztõ hedonisták bizony veszélyeztetik a nemzetállamok létét! Túl kívánjuk-e élni a parazita hedonisták uralmát? Ha végveszélyben vagyunk, akkor a jogos önvédelem minderre felhatalmaz bennünket – mondatja velem Bogár László közgazdász.

2009.02.25.