A Lélek kehely

Gavallér János

A Lélek Kehely

Keresem sorsom a csordultig telt kehelybe,
mibe õseink vére folyt!
Keresem a helyet, hol az õsi vér szívemben,
miben, ha kell, kapaszkodhatok!
Hol bujkál a hon?
Eleink kezérõl a bilincs lehullt,
ránk hagyták a bûnt és a bút,
mi sírassuk el ezerszer az áruló háborút.
térden állva hull ránk a ború,
az ég szakadna le!
Sújt sérült álmomra a kényszer,
tépjem ki szívem;
Hisz bemocskolták ezerszer,
de én csak egy vagyok
a halál utakon!
Telepszik mindenkire a köd,
körbevesz vétek,
csak nem árultátok el
örökre e népet?
Miért bánt bennünket a tegnap és a múlt?
Mi az, mi tetteink mögül kárörvend,
mint az ördög, ki azt mondja: azért õ az úr?
Mi mind elvesztettük az õsi hitet,
Nimródot, s az ég hitét!
Süthet-e ránk úgy a nap, hogy nem ér el a fénye?
Tündököl majd még valaha: a szív és a lélek!
A világnak bizonyságot hirdetünk:
Egymásnak dobban a szív,
ez a mi hitünk.
Kehelybe csordult õseink fájdalmas vére,
kiisszuk, mert mi vagyunk a lelkek testvére.
Mi vagyunk a hordozók, a véres seb az égen,
az ember, az álmodó, az elmúló ítélet!
Mi vagyunk a szív és a lélek.

2007.03.19