Átkozottak

Gavallér János

Átkozottak

Múlt díszébe öltözött parazita
harsogja: hozz áldozatot!
Vérrel fess gyõzelmet idióta,
és ha kell, bírál majd új jog!

Csibész trükkök mögött terpeszkedik rád
ugyanúgy ittas hatalom,
s ha kell, érdeked harcba ûz naponta,
hogy fényesíts papírjogot.

Rideg agyuk ragaszkodik bûn-gyáván
erõnek hitt hatalomhoz,
nagy nihil semmihez. Halott hit nagyság,
halott hit a bûn Asszonyom!

S nélkülünk mit ér az arany, ha nincs sár?
Iszapbirkózás minden napunk,
újra és újra felkelünk, kell a sár,
szolgálunk, piszkokat vadul.

Nagyúr a kényszer! Lásd, Uram enni kell!
Üssék arcom ezerszer is,
eléjük rakom a holnapot, mert kell,
Uram, míg élünk enni kell.

Uram, nem tudják mi vár rájuk! Nincs hit,
nincs lelkükben nincs szeretet,
kézzelfogható ruhájukba bújt test,
ennyi lett prím-teremtményed.

Tudom, gyengék, gyávák, félnek maguktól,
s megalázzák a másikat,
és megrészegednek a dicsõségtõl…
de add vissza Hazájukat!

Uram, látod mit ér arcomon iszap?
Köpnek rá, nincs itt már vigasz,
szentlelkeket tapos agyon emberagy,
arcukon bûn, bohóc-grimasz.

Hajszolta már haszonféreg ezerszer,
s meg tanult ölni, gyilkolni,
mámor ittas pillanatnyi gyönyörért
eladta lelke titkait.

Hazug ruhát ölt, ha kell, színlel, ravasz,
de otthon sír, sír utánad,
rút teste gyarló, vörös ravasz róka,
de lelke ölel, õshazát.

Tudom, gyengék, gyávák, félnek maguktól,
s megalázzák a másikat,
és megrészegednek a dicsõségtõl…
de add vissza Hazájukat!

Uram, büntesd a szót, a kígyót, a fát,
de ne büntesd az ártatlant,
mi szegények bírjuk, hátunkon a súlyt,
rakd ránk örökre terhüket…

Tudom, gyengék, gyávák, félnek maguktól,
s megalázzák a másikat,
és megrészegednek a dicsõségtõl…
de add vissza Hazájukat!

2009.01.05.