Papírhajónk

Gavallér János

Papírhajónk

Fülledt kényben fetrengek,
ráhagyom, hazudjon, csaljon,
megvezessen a jelen,
zsarolja rothadó fajom,
dög bûz alkonyat angyalom.
Csendben remeg, ózont óhajt,
mélyet nyel, majd belefullad,
méreg, dúsoxigén óhaj,
- Ah! rég kiáltott árulót,
csalót, tolvajt, hazugot,
de ma csendben fuldokolva
nyeli önmagát kómába.

Tiká! Üvölti minden csöpp
könny, mely a földre, szívre hull.
Ickázó kis csetlõ-botló,
bohóckodó vércseppjeink
belenõnek, dagadnak bûn-
rengetegekbe, ma-világba.

S tapsolunk hóhérainknak,
halleluját zeng a hazug szó,
csak testbörtönében lelkünk
haldoklik bûnérzelmek közt.

Súlyok terhe alatt nyög a gõg,
a lubickoló vakjelen.
Sírunk ássuk õrült rohamban,
s fut, üldöz a veszedelem.
Valamikor a születéskor
érzékszerveinktõl fosztva
ránk szakadt a sátán átka,
s nincs ki kimondja: Bûnözõk!
Súlyok terhét hordja hátán
szakadék-sziréntudomány.

2008.12.05.