Kényszerkenyér

Gavallér János

Kényszerkenyér


Ma kenyéren veszik a bûnt.
Holnap átkozott sóhaját
hordják, nihilben fürdõzõk,
s tükörben remegõ halvány
tekintetüket árulják!

Vidd, kéjes kényelem, zúgó
vad viharokon át, - szolgád
szurokban hempereg!- vidd õt,
jajgatás viaszcsarnokába,
vidd a parttalan magányba!

Zúg agyában bûn-cunami.
Ne csak a kéj-mersz visongjon!
Zúg agyában bûn-cunami.
Lelkének útja visszhangzon,
tizediziglen visszhangzon!

Ha már az öntudat halott,
ûzd viháncoló prostit,
ûzd, ûzd világgá magadból
jenkik reménytelen magját,
ne tápláld a bûn virágait!

Jaj! Mennyi pokol bugyrait
idézõ fekete fene
ette a sutba szennyesünk!
Mennyi álmatlan éj leple
árnyékolt spicli életet!

Mennyi kámfort nyelt a gége,
s kapkodott levegõ után,
mérgezett lég-légkört pipálva,
mosott, rongy tüdõbõl a vér
megmérgezte lágy, bús szívünk.

Ma kenyéren veszik a bûnt.
Szeleteit rátukmálva
minden õszinte éhezõ
kis-emberállat szájára;
kényszerkenyér bûnt-bõrt mára!

Bûn-bõrt nyúz, emberrõl az állat!

2008.11.19.