IMA MAGYARORSZÁGÉRT



IMA A SZENT KORONA FÕHATALOMBA VALÓ VISSZAHELYEZÉSÉÉRT


IMA A SZENT KORONATAN ALKOTMÁNYBAN VALÓ ELFOGADTATÁSÁÉRT


IMA A TÖRTÉNETI JOGFOLYTONOSSÁG HELYREÁLLÍTÁSÁÉRT



Istenünk, Hazánkat oltalmazó Boldogasszonyunk,


tarts meg minket õseink szent hitében és erényében!



Hívjuk, várjuk szeretettel


a Kárpát-medencében élõ minden honfitársunkat


2011. március 27-én, déli 12 órától


harangszóval kezdõdõ fohászunkra,


Verõcén, a Kárpát-Haza Temploma elõtti szabadtéren.





Közös Istenóhajtásunk, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepkörében:


Kárpát-Haza lakóinak Keresztalja gyülekezése 11 órától.


A magyar kulturális és szellemi hagyományt megjelenítõ mûsor 11 óra 30 perckor


kezdõdik, lélekcsendesítõ regöléssel, õsi dobokkal, és várhatóan 14 óráig tart.



A mûsorban felkért elõadók, mûvészek:


Bethlen Farkas, Bodrogközi Regölõsök, Kolti Helga, Maczkó Mária,


Molnár V. József, Papp Lajos, Takács Bence, Vukics Ferenc



Közös imádságunkon szolgál:


a Baranta Szövetség, a Magyarok Nagyasszonya Szent Korona Lovagrend,


a Magyarok Szövetsége és a Történelmi Vitézi Rend



Kérjük, erre a közös Istenóhajtásra kizárólagosan hitét, lelki-testi békéjét,


a Haza iránti szeretetét és odaadó hûségét hozza el!


Jelenlétét kísérje kereszt, nemzeti- , egyházi zászló.



Kérjük, minden mást hagyjon otthon!



Esõs idõ esetén a közös imádságot a


Géza fejedelem Református Általános Iskola, Sportcsarnokában tarjuk meg.


Verõce, Garam utca 8-10.



A színpadot 72, a történelmi vármegyék feliratával jelölt kettõs kereszt szegélyezi.


Kérjük a Kárpát-Hazában és a diaszpórában élõ honfitársainkat,


hogy akik nem tudnak jelen lenni Verõcén, azok is szervezzék meg saját közösségeikben, azonos idõben, március 27-én, déli 12-tól a közös imádságot.


A szervezõk felajánlják, és igény szerint elküldik a forgatókönyvet, valamint a versekbõl, imádságos énekekbõl összeállított szövegkönyvet.



Aki egyedül van, gyújtson meg egy gyertyát: a fényláng teremtsen lélekhidat!



Kérjünk együtt áldást Hazánk sorsának jobbrafordulásáért!


Magyarország a Szent Korona és Mária országa



Szervezõk: Bethlen Farkas, Julianus Barát Alapítvány, Magyarok Szövetsége, Papp Lajos.


Rendezõ: Jelenczki István


_______________




Az imanap részletes programja


Verõce, Kárpát-Haza Temploma



11.00-12.00 A Keresztaljak gyülekezése


11.30-11.55 Lélekcsendesítõ regölés õsi dobokkal – Bodrogközi Regölõsök


11.55-12.00 Kyrie (Maczkó Mária, szóló) – Hol szeretet … (közös éneklés - énekes füzet)


12.00 Déli harangszó – Az Úr Angyala imádság


12.04 Boldogasszony Anyánk (elsõ 4 versszak) (közös éneklés - énekes füzet)


12.09 Bethlen Farkas, Verõce polgármestere köszönti a keresztaljakat


12.13 Dicsõ István … (Maczkó Mária)


12.14 Vukics Ferenc: A Magyarok Szövetsége a Szent Korona Szolgálatában


12.24 Mennyei szép virágszál (Maczkó Mária)


12.28 Rónay György: Mária éneke (Kolti Helga)


12.31 Nagy Isten kedvében …. (Maczkó Mária)


12.33 Rónay György: Himnusz a Boldogságos Szûzhöz (Takács Bence)


12.36 Magyar hazánk fénye … (Maczkó Mária)


12.40 Molnár V. József: A Gyümölcsoltó Boldogasszony üzenetérõl + MIATYÁNK


13.01 Révay Péter, koronaõr, Turóc vármegyei fõispán emlékiratából (Takács Bence)


13.03 Magyarok Nagyasszonya (közös éneklés – énekes füzet)


13.06 A Magyar Püspöki Kar imája ….. Mindenkitõl elhagyatva (Takács Bence)


13.11 Papp Lajos: Ó, Édes Hazám, te szép Magyarország


13.21 Isten áldja meg …. (közös éneklés – énekes füzet)


13.25 Reményik Sándor: Öröktûz (Takács Bence)


13.27 Zseni Annamária – Jelenczki István: Áldás kérés (Kolti Helga, Takács Bence)


13.35 Magyarok Istene (közös éneklés – énekes füzet)


13.40 Wass Albert: Vérszerzõdés (Kolti Helga, Takács Bence és a színpadon állók)


13.41 Boldogasszony Anyánk – utolsó 4 versszak (közös éneklés)


13.45 Himnusz (közös éneklés)


13.46 Székely himnusz (közös éneklés)


13.50 A mûsor vége



Mindenkit nagy szeretettel várunk!


Bethlen Farkas

Julianus Barát Alapítvány

--



"Minden embernek kötelessége a Jó Istentõl kapott képességeit becsületesen kiaknázni a maga és a köz javára"


"Örökre való kötést tettünk veled, magyarok földje,


kötést tettünk és megpecsételtük azt vérrel és verejtékkel.


Vérünkkel érdemeljük ki ezt a hazát, és verejtékünkkel tartjuk
meg magyarnak. Bármennyi vért és verejtéket kívánjon tõlünk ez a föld,
nem panaszkodunk miatta. Cserébe annyit kívánunk csupán, hogy
asszonyaink termékenyek legyenek, gyermekeket szüljenek, akik továbbviszik
ezt a kötést, és boldogan ontanak vért és verejtéket ezért a
földért, amikor mi már nem leszünk." (Wass Albert)








(A Kárpát-Haza Templomáról készült felvételt Frigyesy Ágnes készítette 2010. májusában,

aki továbbította a meghívót)