A Katolikus Rádió nemcsak katolikus ügy, hanem minden keresztény felekezet ügye



Mától nem hallgathatja egymillió ember a Magyar Katolikus Rádiót

A magyar katolikus egyház fejéhez fordultak a hívek


2011. január 16-án a Magyar Katolikus Rádió érdekében és védelmében néma demonstrációt tartottak a budai Várban. A tízperces sétát a prímási palotához azért szervezték, mert 2011. január 16-tól a középhullámon elhallgatott a Magyar Katolikus Rádió, melyet közel egymillió ember hallgatott határon innen és túl. Ezzel az eredménnyel az elmúlt hét év alatt a hallgatói létszámot tekintve az ország második legnagyobb rádiója lett.

Középhullámon a Rádiót a vidékiek, az idõsek és a határon túliak hallgathatták. A Rádió elnémulásával ez utóbbiak egyáltalán nem juthatnak hozzá ehhez a hanghoz. Az URH csatornán a hallgatóság kis töredéke juthat. A Rádió évi sugárzási költsége 500 millió forint (Tized annyiból mûködik, mint a Magyar Rádió.) Most ezen az ötszáz millión múlik a középhullám megtartása. A hívek szerint a Magyar Katolikus Rádió ügye nem csak katolikus ügy, hanem minden történelmi felekezet és a jóakaratú hallgatók ügye.

A Magyar Katolikus Püspök Kar Titkársága tegnapi közleményben elhatárolódott a tüntetni akaróktól, s arra kérték a híveket, "senki ne hagyja magát megtéveszteni és ne vegyen részt semmilyen tüntetésen, amely valójában provokáció és távol áll a keresztény szolidaritástól, mert nem az Egyház valódi érdekeit tartja szem elõtt."

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tegnap esti közleményében megállapítja a következõket: "A Püspöki Konferencia részérõl semmilyen formában nem merült fel a Katolikus Rádió megszüntetése. A Magyar Katolikus Rádió középhullámon történõ sugárzása aránytalanul hatalmas anyagi terhet jelentett az elmúlt hét évben a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának. Ebbõl kifolyólag a Konferencia kezdeményezte az Antenna Hungáriánál a sugárzási díj csökkentését, de erre nem nyílt valós lehetõség. A törvényi keretek miatt elõször 2009 õszén nyílt lehetõség arra, hogy a Püspök Konferencia döntési helyzetbe kerüljön. Ekkor a testület úgy határozott, hogy mivel nem tudja a továbbiakban vállalni a középhullámú sugárzással járó anyagi terheket, a rádió álljon át a modernebb és olcsóbb ultrarövid hullámú sugárzásra. Azóta több pályázatot adott be a rádió különbözõ URH frekvenciákra, amelyek közül egyet nem nyert el, a többirõl pedig mostanáig nem született döntés. Továbbra is várjuk a beadott URH frekvencia pályázatok elbírálását és bízunk azok pozitív eredményében."

A rádióhallgató hívek azonban állítják: Az URH csatornán a hallgatóságnak csak kis töredéke juthat a Rádióhoz, s a Kárpát-medencében foghatatlan lesz a szeretett rádiójuk.

A tüntetõk énekelve, Ferenc Éva énekmûvész közremûködésével érkeztek a Prímási Palotához, ahol át kívánták adni Erdõ Péter bíboros-prímás, érsek atyának írt levelüket, melyben kérik a katolikus egyházfõ hathatós támogatását, hogy a Magyar Katolikus Rádió továbbra is középhullámon lehessen fogható! Az egybegyûlteket Bakos István köszöntötte, majd dr. Jávor Béla olvasta fel a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökének írt levelüket. Miután a küldöttség csöngetésére senki nem nyitott ajtót, a levelet bedobták a prímási palota leveles-ládájába. Az éneklõ menet résztvevõi az XC zsoltár, a "Boldogasszony Anyánk" az "Isten, hazánkért térdelünk elõdbe", és a Himnusz közös eléneklésével, fél kettõkor befejezték a szolidaritási sétát.

A hívek kérése pedig a következõ:



Mélyen tisztelt dr. Erdõ Péter Bíboros Érsek Úr!


A határon túli katolikus- és más felekezetû keresztény hívõk, a vidéken élõk, idõs korúak képviseletében szólunk tisztelettel Önhöz, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökéhez, egyházunk vezetõjéhez. Leghallgatottabb, igényelt rádiónk, a Magyar Katolikus Rádió 2011 január 16-tól a középhullámon elhallgat. Ezt súlyos gondnak, a keresztény üzenetet hátrányos helyzetben igénylõk (határon túliak, vidékiek, idõsek) újabb veszteségének tartjuk.


A Magyar Katolikus Rádió eddig közel egy millió emberhez jutott el határon innen és túl. A középhullámon fõként a VIDÉKIEK, AZ IDÕSEK, A HATÁRON TÚLIAK HALLGATTÁK - és szeretnék továbbra is hallgatni. Ha elhallgat a középhullámon, nem jutnak hozzá ehhez a magyar keresztény forráshoz (az URH-t egyszerûen nem tudják venni).


Sajnálatosnak tartanánk, ha a középhullámú sugárzásról lemondók megelégednének az URH sugárzással, ami a korábbi hallgatóságnak csak kis részéhez jutna el. Tudjuk, hogy drága egy rádió fenntartása. Az elmúlt kommunista diktatúra és a balliberális önkény tapasztalatai után mégis úgy véljük, a keresztény média alapvetõ szükséglet, úgy véljük, nem múlhat csak anyagiakon a Jó Hírt igénylõ hallgatóság megtartása.


Kérjük Önt, tisztelt Erdõ Péter, hogy ebben a helyzetben segítsen a hátrányos helyzetûeknek. Nem vitatkozni, hanem segíteni szeretnénk!


Másokkal ellentétben semmiféle "petícióval" nem nehezítjük a dolgát.


Ez csupán kérés, bizalmunk jele. "Mégis, kihez - mennénk?" - idézzük a bibliai kérdést. Önben bízunk, aki (úgy is, mint aki büszke székely rendtartó õseire) - képes helyreállítani a rendet és a megfelelõ vételt. Ez nekünk most a Magyar Katolikus Rádió középhullámú sugárzását jelenti. Semmit nem óhajtunk tenni a MKPK- val szemben. Bölcs belátást kérünk. Felajánljuk akár a hívek anyagi gyûjtését is, ha csak pénzhiányon múlna a rádió hallgathatósága.


Bíboros Úr, kérésünk - a keresztények kérése. A Katolikus Rádió nemcsak katolikus ügy, hanem minden keresztény felekezet ügye. Ön a magyar katolikusok feje - és az ökumené példája.


Várjuk válaszát az egyházban és a közéletben.


Tisztelettel: az erdélyi, délvidéki, kárpátaljai, felvidéki, õrvidéki és magyarországi keresztény hívek - Krisztus hívei, a MKR hallgatói


Budapest, 2011. január 15.




Mától aki felhívja a Magyar Katolikus Rádió telefonszámát, vagy megnézi a honlapját, a következõ tájékoztatót hallhatja vagy olvashatja: "Vételi lehetõségeink változásáról /Kérjük azokat a kedves hallgatóinkat, akik szeretnék, hogy a középhullámú sugárzás megszûnése után a jövõbeli vételi lehetõségeinkrõl személyesen tájékoztassuk, jelezzék ezt számunkra nevük és címük vagy telefonszámuk pontos megadásával. Postai levélben a 1062 Budapest, Délibáb utca 15-17. címen vagy üzenetrögzítõs ügyfélszolgálati telefonunkon a 06 1 255 3333-as vezetékes számon, sms-ben a 06 30 250 3333-as mobilszámon vagy elektronikus levélben az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen. A rádiónk vételi lehetõségeit érintõ változásokról az országos és az egyházi sajtó útján is tájékoztatjuk Önöket. 2011. január 16-tól kisérleti jelleggel mûholdas adásunkat az Eurobird 9A mûholdról érhetik el a 11958 MHz-es frekvencián (kelet 9 fok, vertikális polarizáció).


Frigyesy Ágnes

A szerzõ felvételeivel