Kedves Olvasóim,


amennyiben egyetért/egyetértesz velünk, kérlek írja alá/írd alá az alábbi felhívást! Elég, ha nekem a megfelelõ adatokat átküldi/átküldöd! (Név, szül. hely, foglalkozás)Személyi számot nem kérünk adatvédelmi okokból!!! Ha továbbküldi/továbbküldöd, kérem/kérlek, jelezd, hogy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várjuk az aláírók jelentkezését!

Köszönettel: Frigyesy Ágnes újságíró






Felhívás Tõkés László védelmében az Európai Unió demokratikus intézményeihez


Most érkezett a hír, hogy egy romániai náci szenátor (lásd liberális sic.) saját EU képviselõjét akarja kitiltatni Románia városaiból. Éppen azt a képviselõjét, aki az Európai Parlament egyik legmegbecsültebb vezetõ tisztségviselõje.


Erre a felhívásra az kínált ürügyet e szenátornak, (neve említést sem érdemel), hogy Tõkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének nyilatkozatában kijelentette azt a tényt, mely szerint a magyarok számára gyásznap december elseje.


Erre a szomorú napra esik ugyanis, egy románok által Erdélyben megfogalmazott kiáltvány, amelyben Erdélyt a románon románnak kiáltják ki, és e nap Romániában nemzeti ünnepnek minõsül.


A román politikában szerepet játszó szélsõséges, kirekesztõ, nacionalista politikus a legdurvább kirohanásaival sérti meg azt a személyiséget, akinek Románia oly sokat köszönhet a szocialista diktatúra, az elnyomó rendszer lebontásában. Temesvár hõs püspöke, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke nem csupán Románia lakosságának példaképe és tisztelt vezetõ politikusa, de az egész Európai Unióban is az. Nem kis mértékben neki köszönheti Románia, hogy egyáltalán felvételt nyert az Unióba, miközben számos területen nem felel meg a demokratikus normáknak és az európai tagság követelményeinek.


Tõkés László nekünk, magyaroknak és a világnak azt jelenti, amit a lengyelek II. János Pál pápával vagy Lech Walesaval adtak a világnak, ezért nyomatékosan felszólítjuk Romániát, hogy hivatalosan kövesse meg Elnök urat és mindazon közösségeket, akiket képvisel, s ezáltal durva sérelemként élik meg a Tõkés Lászlóval szembeni támadást.


Egyúttal felhívással fordulunk az Európai Unió vezetõ intézményeihez, vizsgálják felül a román fél magatartását: egy uniós országban miként történhet meg ez a botrányos, az egész európai közösségre, annak intézményes vezetõjére nézve durva támadás.


Tesszük ezt minden anyaországi és erdélyi, valamint Erdélybõl elszármazott magyar-, és minden demokratikusan gondolkodó jóérzésû polgár nevében, beleértve román barátainkat és partnereinket is.


Budapest- Pilisvörösvár, 2010. december 4-én



Kezdeményezõk: Frigyesy Ágnes újságíró és Dobó Attila tanár


Amennyiben egyetért velünk, támogassa aláírásával felhívásunkat!
























































Név



Születési hely



Foglalkozás




1.



Dobó Attila



Kolozsvár



tanár



2.



Frigyesy Ágnes



Kecskemét



újságíró



3.



Soóky Péter



Esztergom





4.



Dr. Hantó Zsuzsa



Cham –(Németország)



történész



5.



Kiss Sándor



Kolozsvár



matematikus, vállalkozó



6.



Prekrit Judit



Székesfehérvár



adm. ügyintézõ



7.



Doma-Mikó István



Füzesgyarmat


Jelenleg: Tokió




királyi udvari festõmûvész



8. Farkas Tamás Budapest elõadómûvész, színházigazgató


9. Bándi Kund Kolozsvár Összmagyar Testület elnöksége nevében


10. Kosztin Árpád Válaszút Összmagyar Testület elnöksége nevében


11. Bokor Imre Kispest az MTA hadtudományi doktora


12. Magyaródy Szabolcs Szolnok könyvkiadó


13. John Kemmerer Budapest ny. mérnök


14. Péteri Attila Árpád Hajdúszoboszló ny. népmûvelõ


15. Szabó Istvánné Kisbágyon nyugdíjas


16. Szabó Katalin Kisterenye pedagógus


17. Kállai Eszter Etelka Hajdúnánás „Szépen Emberül” Alapítvány


18. Mme Heddad Anne Marie Franciaország református gyülekezet


19. Munkácsy Magdolna


20. Csaba László Budapest nyugdíjas


21. Horváth Lajos Torontó 56-os szabadságharcos


22. Balázsi László Lókod falu (Hargita megye) mb. püspök-fõjegyzõ


23. Tornádó Hírküldõ Miskolc


24. M. Szabó Imre Budapest dokumentum-filmes újságíró


25. Hadady László Párizs oboamûvész, zenetanár, (Párizsi Zeneakadémia)


26. Borbás Zoltán Kalocsa fafaragó népmûvész


27. Bogdán Tibor Bákó (Bacau) csángóügyi koordinátor


28. Borosnyay Tibor Miskolc mérnök


29.








Közéletünk


„Tõkés Lászlót nyilvánítsák nemkívánatos személlyé...”



[ 2010. december 04., 08:45 ] [96]



Mario Ovidiu Oprea


Mario Ovidiu Oprea liberális szenátor javasolja a PNL vezetõségének, hogy a megyeszékhelyeken az alakulat tanácstagjai kezdeményezzenek határozattervezetet, amelyben Tõkés Lászlót nyilvánítsák nemkívánatos személlyé, így nem lenne joga azokra a településekre látogatni.


Mario Ovidiu Oprea liberális honatya szerint Tõkés László nyilatkozata, mely szerint december elseje a magyarok számára gyásznap, beárnyékolta Románia Nemzeti Ünnepét.


„Beárnyékolta Románia Nemzeti Ünnepét Tõkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének nyilatkozata, mely szerint a magyarok számára gyásznap december elseje. Más szavakkal alkalmatlannak véli a december elsejei ünnepet, mert õk is itt vannak, Romániában” – nyilatkozta pénteki sajtótájékoztatóján Mario Ovidiu Oprea.


A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora bejelentette: javasolni fogja az alakulat vezetõségének, hogy a megyeszékhelyeken a liberális tanácstagok kezdeményezzenek olyan határozattervezetet, amelyben nemkívánatos személlyé nyilvánítják Tõkés Lászlót.



Forrás: www.erdely.ma