Jó a lelkünket megerõsíteni állhatatos példákkal


Dobos László felvidéki magyar író 80 éves



Nagy kegyelemnek és pozitívumnak tartja Csáky Pál, hogy ifjú korában megismerhette Dobos László, felvidéki magyar írót, akit 80. születésnapja alkalmából köszöntöttek 2010. november 8-án Budapesten, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában. A Magyar Koalíció Párja volt elnöke hangsúlyozta: – Dobos László nem találtatott könnyûnek ebben a tragédiákkal is átszõtt világban. A felvidéki magyar szellemi élet nem kerülhette meg Dobos Lászlót, bárhová nyúlunk, napilap, hetilap alapítása, intézmény fejlesztése, könyvkiadás, mindenütt ott találjuk õt. Csáky rámutatott, Dobos László a nehéz körülmények közepette is megtette, amit megkövetelt a Haza. Pozsgay Imre ny. politikus, egyetemi tanár kérlelhetetlen, nyugtalanító személyiségnek nevezte az ünnepeltet, aki sosem engedte meg kortársainak, hogy feladják álmaikat, vagy megalkudjanak. Pozsgay szerint az elmúlt évtizedekben a Dobos Lászlóhoz hasonló történelmi személyiségek segítettek abban, hogy érdemes legyen magyarnak maradni. Pozsgay kijelentette: – Mi, Magyarországon azért küzdünk, hogy Neked is érdemes legyen magyarként Pozsonyban élned. Két eszmerendszerre hívta fel a figyelmet, a hit és a kereszténység erejére.


Lauer Edit, az Amerikai Magyar Koalíció Igazgatótanácsának tiszteletbeli elnöke felidézte Dobos László 17 évvel ezelõtti amerikai látogatását, amikor a Reménység tavánál keresték a közös megoldásokat egy új magyar világ megteremtése érdekében.


Tõkés László EP-alelnök levélben köszöntötte Dobos Lászlót Brüsszelbõl, hangsúlyozva, hogy nekünk, magyaroknak már nincs hová hátrálnunk! Szíjártó István irodalomtörténész, az Eötvös Kollégium volt igazgatója köszöntõ beszédében kijelentette: – Jó a lelkünket megerõsíteni állhatatos példákkal. Rámutatott, akinek hite van, sokkal erõsebb, mint akinek csak érdeke…


Dobos László, Pozsonyban élõ felvidéki írót köszöntötte Duray Miklós, Pomogáts Béla, Csoóri Sándor, Jókai Anna, Muzsnay Árpád Szatmárnémetibõl és még sokan mások. Az ünneplõk között felvillant Kardos Béla Ausztráliából, Ablonczy László és Pálfy G. István, de örömmel köszönthettük Czine Mihály özvegyét is.


________________________


Dobos László Királyhelmecen született 1930. október 28-án. 1951-1955 között a pozsonyi Pedagógiai Fõiskola hallgatója volt magyar-történelem, polgári nevelés szakon. 1950-1951 között Királyhelmecen tanított. 1956-1958-ban a Szlovákiai Írószövetség magyar szekciójának titkáraként meghatározó szerepet vállal az Irodalmi Szemle létrehozásában. 1958-1968 között az Irodalmi Szemle fõszerkesztõje. 1967-1968 között a Tatran Kiadó Magyar Üzemének vezetõje. 1968-1971 között a Csemadok elnöke. 1969. január 1-jétõl 1970. április 28-áig, leváltásáig a Szlovák Szocialista Köztársaság tárca nélküli minisztere volt. Politikai félreállítása után 1970-1972 között a Madách Könyvkiadó igazgatója. 1972-1989 között a mûszaki, képzõmûvészeti és gyártási részlegének vezetõje. 1990. január 1-jétõl ismét igazgató, 1994-tõl a Madách-Posonium Kft. ügyvezetõ igazgatója. 1989-tõl a Csemadok tiszteletbeli elnöke. 1989-1991 között a Magyarok Világszövetségének társelnöke, 1992-1996 között pedig a Kárpát-medence képviseletében alelnöke, 1996-2000 között régióelnöke volt. 1990-1994 között az Együttélés politikai mozgalom jelöltjeként nemzetgyûlési képviselõ.



Frigyesy Ágnes


A szerzõ felvételeivel