Mindszenty – A fehér vértanú

Koltay Gábor Horthy Miklós kormányzó életútjának bemutatása után ismét rendkívül érdekes, a magyar közéletben agyonhallgatott, tabu-témához nyúlt, Mindszenty József bíboros, hercegprímás életútját mutatja be egy kíváncsiskodó egyetemista ifjú (Sipos Imre, a Pesti Magyar Színház színmûvésze) „szemüvegén” át, aki motorral nyomába eredt és felkereste a fõpásztor életútjának legfõbb állomásait. Így jutott el, s vele együtt a nézõ Csehimindszentre, a szülõfaluba, Zalaegerszegre, Veszprémbe, Esztergomba, a hercegprímás üldöztetéseinek helyszíneire, Kõhidára, a hírhedt Andrássy út 60-ba, a Gyüjtõfogházba, Püspökszentlászlóra, Felsõpeténybe, majd 1956 után a 15 esztendeig otthont adó amerikai nagykövetség épületébe, végezetül pedig Bécsbe, az utolsó években biztonságot nyújtó Pazmaneumba…

A Mindszenty - A fehér vértanú címû film túlmutat Mindszenty hercegprímás életútján, hisz láthatjuk földi maradványai hazahozatalának rendkívüli pillanatát, népe nagy szeretetét, ahogy fogadják Õt a hazavezetõ út mentén. De a kíváncsiskodó, jövõ nemzedéket képviselõ ifjú eljut Lakitelekre, ahol már az utókor állít szobrot Mindszenty Józsefnek.

A filmben megszólalnak ma élõ koronatanúk, Vecsey József, Harangozó Ferenc, Párkányi József, Szõke János szalézi szerzetes, a Hercegprímás boldoggá avatásának posztulátora, Márfi Gyula, Veres András, Kiss-Rigó László püspökök, Bábel Balázs érsek, valamint Erdõ Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, akitõl megtudjuk: azt a mellkeresztet viseli, melyet Mindszenty bíboros kapott VI. Pál pápától, amikor fogadta az üldözött magyar fõpapot a Vatikánban. Káhler Frigyes jogtörténész hozzászólásában rámutat: a kommunista diktatúra vezetõinek nem mártír bíborosra volt szükségük, hanem egy megalázott, megnyomorított papra, ezért nem végzeték ki a magyar katolikus egyház vezetõjét. A gondolkodó ifjú rádöbbenhet arra is, amíg Mindszenty bíboros korában a magyar nép jelentõs többsége hívõ és templomba járó volt, a kommunista, ateista évtizedek szétzüllesztették az erkölcsi értékrendet, a magyarság hitét. Bábel Balázs õszintén nyilatkozik errõl, nagyon sokan egy falat kenyérért elárulták az igazságot, de nem ítéljük el õket.

Koltay Gábor megrendítõ filmet készített Magyarország legtöbbet szenvedett bíborosáról. Mindszenty – A fehér vértanú címû filmet ajánljuk iskolák, egyetemek, fõiskolák hallgatóinak. De minden bizonnyal nagy érdeklõdéssel nézik meg a filmet azok is, akik átélték a filmben látható borzalmakat, a diktatúra évtizedeit, amikor le- és megfigyelték mindazokat, akik templomba jártak, vagy titokban hittanra járatták a gyermekeiket, s azok is, akik csak nagyszüleiktõl, szüleiktõl hallottak a magyar történelem e vérzivataros évtizedeirõl, melynek fehér vértanúja volt Mindszenty József.

(Mindszenty – A fehér vértanú, színes, magyar dokumentumfilm megtekinthetõ az Uránia Nemzeti Filmszínházban, rendezõ: Koltay Gábor, zeneszerzõ: Koltay Gergely, Szûts István, operatõr és vágó: Mezei Attila, producer és gyártásvezetõ Somlai Zsuzsanna, szereplõ: Sipos Imre.)

_____________________

„Állok Istenért, Egyházért, Hazáért”

„Állok Istenért, Egyházért, Hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legárvább népem történelmi szolgálata. Nemzetem szenvedése mellett a magam sorsa nem fontos. Nem vádolom vádlóimat. Ha a helyzetet idõnként megvilágítani kényszerülök, az csak nemzetem feltörõ fájdalma, kicsorduló könnye, megrázó igazsága. Imádkozom az igazság és szeretet világáért” – írta Emlékirataiban Mindszenty József, a XX. századi magyar egyház kiemelkedõ mártír-sorsú fõpapja. Élete, üldöztetése, majd az emigrációba kényszerített szolgálata végig e fent megfogalmazott igazság jegyében telt. A legnehezebb idõkben sem felejtette el Istenét, Egyházát és Hazáját. Sorsában e szent-hármasság összefonódott.

Mindszenty József 1892. március 29-én látta meg a világot Vas megyében, Mindszenten. Szülei szõlõ- és földmívelõk. Édesapja Pehm János községbíró, majd közgyám, késõbb egyházközségi és iskolaszéki elnök. Édesanyja Kovács Borbála felmenõi a zalai Zrinyiek várjobbágyai. A hat testvér közül József a papi pályát választotta. 90 évvel ezelõtt, 1915. június 12-én szentelte pappá gróf Mikes János püspök.

Életének jelentõs részét meghatározta két elnyomó és embertelen rendszer serege: Hitleré és Sztáliné. Mint írta: „A magyar föld a világtörténelem két legvérengzõbb diktátorának hadszínterévé vált.” Mindkét elnyomás ellen határozottan tiltakozott. 1944. október 31-én Magyarország négy egyházi méltósága: Shvoy Lajos, Apor Vilmos, Mindszenty József püspökök, valamint Kelemen Krizosztom pannonhalmi fõapát levelet írt az akkori miniszterelnöknek. Levelükben leszögezték: „Egyén feláldozhatja magát a nemzetért, tízezrek és tízezrek ebben a világháborúban is hõsökként haltak meg nemzetünkbõl hazánkért: de a nemzetet öngyilkosságból odavetni csak úgy elvbõl nem lehet. A felelõsség és lelkiismeret nem engedi. Ha az volna a kérdés, honnan vesszük a jogot hogy szavunkat felemeljük, emelt fõvel válaszolunk: magyarok vagyunk, elszakíthatatlan sorsközösségben élünk és akarunk élni a nemzettel.”

Mindszenty József jól látta a két elnyomó hatalom veszélyét: „…az egyik mentéssel, a másik felszabadítással rabolja vagy pusztítja a sokfelé szétszaggatott drága magyar föld utolsó értékeit.”

A Vörös Hadsereg és a velük érkezõ szovjet „felszabadítókról” Mindszenty tiszta képet adott Emlékirataiban: „Az elsõ napokban az ablakhasadékon át figyeltem meg a bolsevista lelkiség megnyilvánulásait, és a megszálló katonák tetteit…A kapukat, melyeket a megrettent lakók bezártak és betámogattak, úgy döntötték be. Bent a férfiakat falhoz állították s úgy indultak a rejtegetett nõk, bor, értékek és élelem felkutatására. Minden mozdítható érték után kinyújtják a kezüket. Órákat, gyûrûket, nõi ékszereket leszednek a kézrõl, nyakról, és kiemelnek a fiókokból. Más értékeket a tulajdonos mellének szegezett géppisztoly segítségével. Sok haláleset történt, különösen a nõk védelmében. Napközben is, de éjszakánként még inkább hallom a megtámadott és elhurcolt nõk sikolyát a környékrõl. Részeg katonák szabad prédája lesz a város és környéke…”

Mint ismeretes, a megszálló orosz katonák tömegesen erõszakolták meg a magyar nõket és asszonyokat. Egyházmegyéjébõl Mindszenty József megrázó adatokat kapott: „Az Irgalmasok Kórházában az oroszok bevonulása óta 1000-nél több nõt kezeltek, közülük 800-at ázsiai szifilisszel. Sok asszony öngyilkos lett, megõrült.”

Egy másik eset a következõkrõl számolt be: „Egy faluban a fiatal plébánost azért gyilkolták meg, mert a templomba gyûjtötte az asszonyokat és leányokat. A fiatal jegyzõnét a lakásán elõbb 17 katona egymás után megerõszakolta, s azután a ház elõtt jajveszékelõ 9 éves fiát agyonlõtték. A férjét, aki védelmezte, letartóztatták, s mint „háborús” bûnöst deportálták.” A Püspöki Kar tiltakozó levelei ellenére a magyar nép meggyalázása továbbfolytatódott szerte az országban.

Ebben a vészterhes idõben, 1945-ben kapta meg Mindszenty prímási kinevezését XII. Pius pápától. Hazánk utolsó hercegprímásaként, mint elsõ zászlós úr, közvetlen a király és az államfõ után következõ, tehát legelsõ közjogi méltóságát Szent István király óta alkotott törvényeink biztosították. „A hercegprímás kettõs méltósága mindkét vonatkozásban igen súlyos, felelõsségteljes munkát jelent, úgyhogy a maga számára meg kell halnia, hogy a magyar katolikus Egyház és a magyar haza javára élhessen és dolgozhasson” – vallotta magas küldetésérõl.

Székfoglaló beszédében megfogalmazta: készen áll magyar népe érdekeinek és alkotmányban biztosított állampolgári és emberi szabadságjogoknak a megvédésére. Mint Magyarország fõpásztora hitt az imádság erejében. Híveit a következõkre bíztatta: „ Kedves Híveim! Ez a nemzet volt a dicsõség nemzete egy félezreden keresztül, két századon át vérzõ-szenvedõ nép. A huszadik század megint vér- és siralomvölggyé tette ezt a földet. Legyünk most az imádság nemzete! Ha újból megtanulunk imádkozni, lesz honnét erõt és bizalmat meríteni. Én is a milliók imahadjáratában és édesanyám mostantól még szorosabbra fogott rózsafüzérében bízom. Ne veszítsétek el bizalmatokat!…Ha Isten-Atyánk és Mária-Anyánk segít, akarok lenni népem lelkiismerete, hivatott ébresztõként kopogtatok lelketek ajtaján...”

Mindszenty hercegprímás nagyságára vallott, hogy a megtépázott ország elsõ fõpapjaként nem költözött az Esztergomi Palotába, hanem Budapesten maradt. Mint mondta: „Úgy van rendjén, hogy a romország prímása romházban lakjék.”

A fiatalságban, annak erejében bízott. Hozzájuk intézett beszédében hangsúlyozta: „A gyûlölet kavargása lehet félelmetes, mint a kráterek világa, de én hiszek a szeretet végsõ gyõzelmében és hittel hirdetem: a mi eszményünk olyan Magyarország, amelynek alapja a vallás-erkölcs, támasza a nemzeti érzés, fiai és leányai hívõk és magyarok…Legyetek mindannyian egy-egy fundamentumkõ, egy-egy biztos oszlop a hazában, s amint gyakran énekelve imádkozzátok: tiszták, hõsök, szentek!”

Magyarország elsõ zászlós ura a kommunista egyházüldözés kezdetén meghirdette a Mária-évet 1947-ben, s országszerte több százezer ember vett részt a szentmiséin. Legfontosabb követelménynek tartotta, hogy a püspök szeresse az igazságot és ahhoz élete árán is ragaszkodjék! A püspök semmilyen körülmények között sem mondhatja a fényt árnyéknak, vagy az árnyékot fénynek, a jót rossznak vagy a rosszat jónak. Vallotta: „Mindaddig, amíg a magyar népben él a hit, ez a hit nagy erõt ad a nemzetnek a talpraálláshoz. Ami az én szerény személyemet illeti, nem tekintem magamat egyébnek, mint nemzetem és népem szolgálattevõjének.”

Így gondolta ezt üldöztetése idején is. Az egyházi iskolák államosításakor nem engedélyezték a papoknak és szerzeteseknek az állást. Mivel a marxizmusnak fõ ellensége volt a vallás, a világkommunizmusnak egyik fõ ellensége lett Mindszenty bíboros, hercegprímás, akit el kellett távolítani az útjukból.

Letartóztatása és kirakatpere elõtt már tudta és rögzítette: „ nem mondok le érseki tisztemrõl, és semmiféle úgynevezett ’vallomást’ nem fogok tenni. Ha ellenkezõleg cselekednék, az csak a kínzásoknak és egyéniségem erõszakos megtörésének volna következménye. Nyilatkozatommal, melyet már novemberben megírtam, a kommunisták által oly sokszor rendezett új kirakatperrõl akartam elõre lerántani a leplet…” Függetlenségéhez ragaszkodott a végsõkig. „Szegények lehetünk, de függetleneknek kell maradnunk. Az az egyház, amely nem független, az ateista államban csak rabszolga-szerepet tölthet be” – vallotta.

A hírhedt Andrássy út 60-ba szállításának idõszakáról a következõket rögzítette: „Péter Gábornak is volt hivatala az Andrássy-út 60-ban, ahová most engem is beszállítottak. Szobájában éjszakánként hallgatta a gyötört emberek jajkiáltásait, nyögését, és halálhörgését. Parancsára gumibottal kezelték vallomásuk elõtt a vádlottakat, veséiken, legérzékenyebb szerveiken ütlegelték õket, szeget vagy tût vertek körmük alá, leégették a szemöldöküket cigarettával, kábító- és izgatószerekkel tették idegroncsokká õket…Nemcsak az Andrássy-úton kínozták roncsokká vagy halálra a magyar hazafiakat..”

Mint ismeretes Mindszenty József, Magyarország elsõ fõpapjának meggyalázása, fizikai bántalmazása, brutális ütlegelése, hamis nyilatkozatok gyártása, akaratbénító kábítószerek használata mind-mind a kommunizmus, s azok mûködtetõinek szégyene.

Magyarország hercegprímása szenvedéseirõl ezt írta: „Beszél ugyan magyarul, de az arca nem magyar. Gyûlöletét már régóta gyûjthette ellenem. Nézni sem jó romlott, gyûlölködõ arcát. El is fordulok. A mozdulatából azt sejtem, hogy kissé eltávolodik tõlem. Egyszerre nekem fut, és csizmával egész erejével belerúg födetlen gerincembe. Õ is, én is a szemközti falnak esünk. Többet akkor, úgy látszott nem is tudott rúgni, valami luciferi örömmel arcán, pihegve mondja: – Életem legboldogabb pillanata volt ez…”

Miközben ehhez hasonló rémtetteket követtek el ellene, például meztelenre vetkõztették és úgy futtatták, õ kínzása alatt arra a töméntelen szenvedésre gondolt, amely népünkre szakadt. „Köztük a tömegesen megerõszakolt magyar lányok, apácák és édesanyák sorsára és lelkiállapotára. Õbennük is hasonló világomlás mehetett végbe – írta Emlékiratában.

Mindszenty Józsefet e kirakatperben életfogytiglan tartó fegyházra ítélték. Csupán az 1956-os forradalomnak köszönhette szabadulását. Majd a forradalom leverését követõen az Amerikai Követségre menekült, ahol 1971-ig tengette életét. Ezt követõen Bécsbe távozott 1975-ös haláláig. Utolsó éveiben missziós munkába kezdett, megkereste a világban szétszóródott magyar honfitársait és hirdette nekik Isten igéjét. Többek között eljutott Angliába, Németországba, az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába, és Dél-Afrikába. Mindenütt az egyház „fejedelmeként”, méltóságához illõen fogadták.

Élete utolsó keresztjét mégis saját Egyházától kapta. Az 1973-as év végén mély fájdalommal vette tudomásul, hogy VI. Pál pápa megüresedettnek nyilvánította az esztergomi széket. Magyarország hazájától távol élõ hercegprímása ekkor Egyháza szeretete és hûsége mellett, az igazságra gondolt, s válaszlevelében arra kérte a Szentatyát, intézkedését helyezze hatályon kívül! Ám ehelyett kirakatpere 25. évfordulóján, 1974. február 5-én, szinte az egész keresztény világ megütközésére nyilvánosságra hozták érseki székébõl történt eltávolítását. Másnap nagy fájdalmára a sajtónak a következõ nyilatkozatot tette. Idézünk belõle: „Mindszenty bíboros nem mondott le sem esztergomi érseki székérõl, sem prímási méltóságáról. A döntés kizárólag a Szentszék határozata.” Döntését a következõkkel indokolta. Részlet a nyilatkozatból: 1. „Magyarország és a magyarországi katolikus Egyház nem szabad. 2. „Az egyházmegyék kormányzása a kommunista rezsim által felépített és ellenõrzött egyházi közigazgatás kezében van.” 3. „Egyetlen magyar érseknek, megyéspüspöknek, illetve apostoli kormányzónak sincs módjában az említett egyházi közigazgatás összetételén, illetve mûködésén bármit is változtatni.” 4. „A rendszer dönt abban a kérdésben is, hogy ki milyen egyházi állásba kerülhet és abban meddig maradhat…” A nyilatkozattétel e mondattal zárult: „Ilyen körülmények között Mindszenty József bíboros nem mondhatott le.”

Nem tudhatom, a jogaitól megfosztott Hercegprímás szavai eljuthattak-e az akkor még megszállt Magyarországra, hisz akkor még gyermek voltam, vagy csak a nyugati világ értesülhetett e megrázó nyilatkozatáról. Mindenesetre egy évre rá, 1975. május 6-án Mindszenty József, Magyarország utolsó hercegprímása elhunyt Bécsben. Halálakor megkondultak a világ templomainak harangjai. Magyarország kommunista vezetése pedig még a hírt is elhallgatta. A harangok némán, befelé zokogtak. S talán a hívek ezrei is, akik a Szabad Európa Rádiót hallgatva értesülhettek a halálhírrõl: Elhunyt a XX. század egyik legkiválóbb, legtöbbet szenvedõ magyar fõpapja.

Végezetül álljon itt Erdõ Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek nyilatkozata, mely elhangzott 2005. április 30-án, a Mindszenty bíboros halálának 30. évfordulójára tartott megemlékezõ szentmisén az esztergomi Bazilikában.

„Harminc éve annak, hogy fõpásztor elõdünk, Mindszenty József visszaadta lelkét Teremtõjének. Ebben a történelmi órában alkalmunk van arra, hogy visszatekintsünk az elmúlt 60 év vértanúinak és hitvallóinak példájára. Hányan voltak hazánkban püspökök és papok, szerzetesek és világi hívõk, akik a nácizmus idején vagy a kommunizmus hosszú évtizedei alatt üldöztetést, megaláztatást, testi és lelki szenvedést, börtönt, sõt halált is vállaltak hitükért, Krisztus tanítása és az Egyház iránti hûségükért!

Tisztelettel tekintünk fel tanúságtételükre. Áldozatuk és helytállásuk erõforrás katolikus közösségünk számára. Olyan lelki kincs, amelybõl a jövõben is meríthetünk. Hálát adunk értük a Gondviselõ Istennek. Örökségüket megilletõdött lelkülettel magunkénak valljuk.

Fájdalommal emlékezünk arra, hogy voltak olyan keresztények, sõt egyes egyházi vezetõk is, akik a körülmények nyomása alatt nyilvánosan elhatárolódtak üldözött testvéreinktõl, és elfogadták az ellenük gyakran felhozott koncepciós vádakat. A múlt sebeinek begyógyítását és Isten irgalmát kérjük egész magyar katolikus közösségünk számára.
Ezzel a lelkülettel imádkozunk azért, hogy Isten szolgáját, Mindszenty József bíborost mielõbb a boldogok sorában tisztelhessük.”

Hívõk ezrei várják Mindszenty József hercegprímás oltárra emelését. Elgondolkodtató: vajon miért halad az õ boldoggá avatása lassabban, mint a többi társáé? Nem azért-e, mert egykori üldözõi, a bolsevizmus mûködtetõi, e rémtettek kiagyalói ma is köztünk élnek?!

Frigyesy Ágnes