A Civil Összefogás Fórum sajtóközleménye





A Civil Összefogás Fórum elképesztõnek és abszurdnak tartja az MDF budapesti listája körül kialakult helyzetet. Nem a mi tisztünk állást foglalni jogi kérdésekben, de jogunk és kötelességünk megkövetelni a törvényesség maradéktalan betartását a választási eljárás teljes folyamatában!


A Fõvárosi Választási Bizottság a jelöltállítást több ponton szabálytalannak találta. Az MDF esetében az ajánló szelvények kitöltése igen nagy arányban nem felelt meg a jogszabályi követelményeknek.


Melyek a jelenleg ismert tények?


Az ajánlószelvények nagy arányánál merült fel a gyanú, hogy nem a választó valódi akaratát tükrözik.


Az MDF-nek súlyos nehézségei voltak a cédulák megszerzésében.


E két tényt összevetve józan paraszti ésszel – civil kurázsival – nehezen hihetõ, hogy az utolsó pillanatban mégiscsak összegyûjtött ajánló céduláknak éppen a jelöltre vonatkozó adatait – nemcsak egy-két, hanem jelöltenként több száz esetben – „véletlenül” töltötte ki valaki más a választó helyett.


A Civil Összefogás Fórum követeli, hogy az OVB mindaddig biztosítsa a vitatott ajánlószelvények megõrzését, amíg a feljelentések kapcsán az illetékes nyomozó hatóságoknak a bizonyítás érdekében arra szükségük lehet, vagy maguk a nyomozó hatóságok tegyék meg az ehhez szükséges intézkedéseket.


Egyben felhívjuk a figyelmet, hogy a szelvények érvényességét van mód egyértelmûen megállapítani. Úgy, hogy a szabálytalan kopogtató cédulák aláíróit törvényes eljárásban nyilatkoztatni kell az átadás körülményeirõl, és arról, hogy a cédula átadásának valóban az MDF jelölt támogatása volt-e a közvetlen célja.


Az országgyûlési választás az a folyamat, amikor a választók jogaikat közvetlenül gyakorolhatják. Ha ezt bármely párt manipulálja, nemcsak törvénysértést követ el, de hátba támadja magát a demokráciát.


A választások lebonyolításában közremûködõ minden egyes személy és testület – így az OVB és tagjai is – vizsgáznak a most már nagyon figyelõ választók elõtt. Jogi értelemben is felelõsek azért, hogy feladatukat elvégezzék, azaz õrködjenek azon, hogy a választások tisztaságára a gyanú árnyéka se vetülhessen. Ha ez mégis megtörténne, a törvényes felelõsségre vonásnak e téren is be kell következnie.


Budapest, 2010. március 25.


Civil Összefogás Fórum:


Bencze Izabella, Csizmadia László,Fricz Tamás, Schulek Ágoston szóvivõk



Továbbította: Továbbította: Frigyesy Ágnes