Makovecz Imre Tõkés László díjat kapott Kisvárdán

A nemzet élõ lelkiismerete épületeivel és megszólalásaival

Makovecz Imre szellemisége, nemzetért érzett felelõssége, a magyar kultúra határokon átívelõ összetartozása, a hagyományokból gyökerezõ megmaradás programja életemnek mozgató rugója – kezdte Makovecz Imre életútját méltató laudációját Kulcsár Attila, Ybl-díjas építész 2010. március 21-én Kisvárdán, az egyéni Tõkés László díjátadó ünnepségen. A helyi református templom zsúfolásig megtelt az épp húszéves Tõkés László Alapítvány által szervezett ünnepi eseményen. Idén Makovecz Imre Kossuth-díjas építész kapta a Tõkés-díjat.

Makovecz Imre a hatvanas években a szövetkezeti szektor megbízásából, éttermeket, áruházakat, csárdákat tervezett, már ekkor is tájba illesztett figyelmes, tájhoz kötõdõ természetes anyagokkal. A hetvenes években a Pilisi Parkerdõ gazdaság építészeként kapott lehetõséget, sok természetközeli létesítmény tervezésére a fa-, az ácsszerkezetek új lehetõségeinek kifejlesztésére. Fontos középületek következtek ezután: a sárospataki Mûvelõdési Ház, a Farkasréti temetõ ravatalozója, a mellkasban felravatalozott szív drámájával, és több faluház – mutatott rá laudációjában Kulcsár Attila.

Aki hangsúlyozta: – A nyolcvanas években épült a siófoki evangélikus templom, a paksi katolikus, valamint a sárospataki Árpád vezér Gimnázium. A kilencvenes évek a Sevillai Világkiállítás magyar pavilonjával kezdõdtek, majd Szlovéniában a lendvai színház következett, az egri uszoda, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem központi épülete, a Stefaneum. A történelmi városszövetbe sikeresen beillesztett túlméretes épület” szép példája az egri, és az ateizmussal lelakott orosz kaszárnya épületeinek metamorfózisa istenes tudások, tanítások háza Piliscsabán. A szászhalombattai templom és a Makói Hagymaház, majd a sepsiszentgyörgyi ravatalozó következett ezután. A kétezer utáni évek fontos mûvei a csíkszeredai angyalos és a kolozsvári református templom, valamint Budapesten a felsõ-krisztinavárosi római katolikus templom, a temesvári református- és még sok, máig meg nem valósult nagyszabású terv.

Az építészet – teremtés – hangsúlyozta a méltató. – A Makóna egyesülés, a Makovecz Imre szervezte közösség, mûhely – 20 éves kiállításának programja nem véletlenül használja ezt a szót. A középkori miniatúrán Krisztus Architektus körzõvel vonalzóval teremti a világot. A teremtõ munkájának folytatása minden építészeti mû, napi, évszakos, évtizedes, évszázados perspektívákkal...

Makovecz Imre alkotói pályáját két diktatúra szorítása határozta meg: az internacionalizmus diktatúrája, és a globalizáció liberalizmusa. Hogy mi a közös ezekben a látszólag távoli pressziókban. Mindkettõ nemzetellenes, kívülrõl vezényelt és múltfelejtetõ. Nemzeti tragédiánk, hogy a kommunista ideológia ki akarta törölni emlékezetünkbõl a múltunkat, hagyományainkat, nemzeti karakterünket, – a másik pedig –, a jelenlegi az új generáció visszabutított tudatára rászabadította a sehová se kötõdés szabadosságát, a mindenütt otthonlét, a kortalanság hamis illúzióit, idõtlen eszmék tudatzabáló eszközeivel.

A légy önmagad divatos programja mögött felsejlik, hogy magányos vagy, senkihez se tartozol, nincsenek kötelezettségeid, nincs küldetésed. A sok önmagától megvalósult egyént a multik levadásszák. Az összetartozás, a nemzeti közösség lehet a védekezés egyetlen formája. A pláza-érzés helyett a nemzeti érzés. Pláza-szerû, kifizetõdõ építészet helyett, belülrõl hitelezett, és jövõben kamatozó épületekre van szükség.

Példát mutat helytállásból és kiutat a leépülésbõl

Ilyen korban próféták kellenek, akik felemelik szavukat a trendek ellen, akik példát mutatnak helytállásból, és kiutat a leépülésbõl. Makovecz Imre felvállalta ezt a munkát és az elmúlt évtizedekben a nemzet égõ szövétnekévé vált, a nemzet élõ lelkiismerete, épületeivel, fõépítész tevékenységével és megszólalásaival. Organikus épületeivel nemzetközi figyelmet vívott ki a magyar építészetnek, önazonosító jegyeket, sajátos karaktert.

Makovecz Imre munkássága megmutatta, hogy kíváncsibb a világ a magyar hagyományokban gyökerezõ, a történelmi múltunkból építkezõ építészetre. Mert az számukra kuriózum, unikália, amit õk nem tudnak. Nekünk meg a megmaradás eszköze. Makovecz a kezdetektõl a házak ürügyén, közösséget akart teremteni. A Faluházak: Bak, Zalaszentlászló, Kakasd a családi házak kaláka összefogásával születtek, és magukban hordozták az építõk kötõdésével a mûködés garanciáit is. Az egyházi épületek is a gyülekezetek támogatásával épülnek, sokszor hosszú évek alatt, a hívek tevékeny figyelmével – hangsúlyozta Kulcsár Attila.

Makovecz Imre a nemzeti építészet Lechner, Koós, Árkay, Megyasszay programját vitte sikerre, F. L. Wright, Rudolf Steiner organikusságát ötvözve építészetébe. Az organikusság szerves építészetet jelent. Természetes építõanyagok használatát, a föld és az ég kapcsolatát. Templomaiban a mennyezeti bevilágítók, a gótika vertikalitásán, a barokk álperspektíváin túl az égi távlatokra nyitnak ablakot, a mennybolton túli világmindenségre. Egyszerre jelentik a rész és egész, az egyén és közösség, a kételkedés és hit egymásra épülését, a nemzeti hagyományból táplálkozó világra szólást, kulturális és történelmi összetartozást a Föld magyarjai között – zárta gondolatait a pályatárs.

Temesvár az összefogás jelképe

A díjátadó ünnepségen Lengyel Szabolcs, a Tõkés László Alapítvány kuratóriumának elnöke visszatekintett az elmúlt húsz év történéseire. Mint mondta, 1989 adventi várakozása egy ország, Európa, a világ életét érintette meg. Megszületett a kisded és megszületett a csoda. A kommunista rezsim talán legkegyetlenebb elnyomóját elsodorta egy Temesvárról elindult, hatalmas görgeteggé nõtt „lavina”. Akik akkor éltünk, valamennyien a televízió, a rádió mellett figyeltük a híreket, féltünk, aggódtunk és reménykedtünk, majd örömmámorban próbáltunk segíteni. Gyûjtöttük az élelmiszert, meleg ruhát és vittük a gyõzõknek.

De ki indította el ezt a lavinát? – tette fel a kérdést Lengyel Szabolcs. – Egy fiatal lelkész nevét harsogta az éter. Egy fiatal református lelkész nevét ismerte meg a világ ezekben az idõkben. Amikor Magyarországon arról folyt a vita, politizáljon-e a lelkész? Tõkés László nem politizált, csak tette a dolgát, ami szíve szerint a feladata volt… Ezzel forradalmat indított el. A szülõi házból génjeiben hozott hite, becsületessége, igazságszeretete, gerincessége nem tûrte az elnyomást. Pedig abból volt elég Ceausescu Romániájában. Kisebbségiként a kommunizmus ateizmusával szembeszegülni, a fiatalságot „mérgezni” istenhittel, nagy bûnt jelentett. Nem is nézték jó szemmel a hatóságok. Amikor kiderült, hogy rövid idõ alatt Désen az ifjúság megszerette, hallgatta prédikációit, sürgõsen elhelyezték Tõkés Lászlót egy kis faluba, amit nem fogadott el és 25 hónapig munkanélküli vált. 1986-ban beosztott lelkészként került Temesvárra, egy lepusztult gyülekezetbe. A fiatalság hamar felfigyelt itt is prédikációira és az egyetemi ifjúság hamarosan megtöltötte a templomot. Ismét megkezdõdött a hajsza. Sem az egyházi, sem az állami vezetés nem tûrhette, hogy Tõkés László „megmételyezze”, az Isten-hit irányába terelje a fiatalságot. 1989-ben pert indítottak ellene, megfosztották szószékétõl és a Szilágy megyei Menyõ községbe számûzték. A Magyar televízió Panoráma címû mûsorában Chrudinák Alajos tudósított az eseményekrõl. Az erõszakos kilakoltatás, a hatóságok durvasága, az aggodalom Tõkés Lászlóért és családjáért együttérzést váltott ki nemcsak a híveibõl. Temesvár az összefogás jelképévé vált. A különbözõ nemzetiségû és vallású lakosság egyértelmûen Tõkés László mellé állt és kirobbant a romániai forradalom, mely karácsonyra elsöpörte a diktátort és feleségét – emlékezett Lengyel Szabolcs.

De mi történt ebben az idõben Kisvárdán? A Tõkés László Alapítvány kuratóriumának elnöke rámutatott: – A rendszerváltás idején mi is úgy éreztük, nekünk is van tennivalónk a magyarság ügyéért, a határon kívül élõ testvéreinkért. Volt példakép, akire felnézhettünk, akitõl tanulhattunk, akit támogatni szerettünk volna. Így történt, hogy épp az 1989. szeptember 30-ra meghirdetett ún. „almaháború” részleteit beszéltük meg szeptember 29-én, amikor Szûcs. M Sándor nagytiszteletû úr javasolta, hozzunk létre alapítványt, és azt nevezzük el Tõkés Lászlóról. Ott nyomban meg is fogalmaztuk a fõbb célkitûzéseket: 1. Nyári Szabadegyetem szervezése, 2. A magyar nyelvû és a magyarság szolgálatában álló teológus képzés támogatása. 3. A magyar nemzetiség helyzetét döntõen elõmozdító magatartásért egyéni díj adományozása. A második pontban foglaltak céljára 1994-ig mintegy 3 millió forintot használtunk fel. Az egyéni díjat elõbb kétévenként, majd évenként adtuk ki, a mai napon immár 18. alkalommal.

Ki is tehát Tõkés László – tette fel a kérdést Lengyel Szabolcs Tõkés László életútját méltató beszédében. Lelkész, aki pályafutása kezdete óta folytatja harcát a megalkuvások, a gyáva megfutamodások ellen. Ha követjük példáját, sokkal igazságosabb társadalom jöhet létre. Büszkék vagyunk Tõkés László útjára, örülünk, hogy alapítványunk nevét viselheti. Példáját, kitartását, erejét követendõnek tekintjük. Isten áldását kérjük életére, és további munkájára – zárta gondolatait a Tõkés László Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A Tõkés László Alapítvány megalakulásától kezdve – a nyilvánosság erejével – védelmet szeretett volna biztosítani Tõkés Lászlónak. 1989. december 12-én este szabadtéri Ökumenikus Istentiszteletet szerveztek a kopjafa környékén, ahol mintegy háromszázan vettek részt. Tervük szerint virrasztani akartak, de a -14-15 C fokos hideg, a templomok fûthetetlensége ebben megakadályozta õket és az istentisztelet végén hazatértek.

1990. február 12-én látogatott elõször Kisvárdára Tõkés László. Akkor kérték meg, hogy az általuk már létrehozott alapítványhoz adja a nevét. Az alapítvány azóta is mûködik. Minden évben a kuratórium döntése alapján az egyéni díjat odaítélik egy jeles személyiségnek. A díjátadáson gyakran jelenik meg köreikben az alapítvány névadója, Tõkés László is.

Amíg templomot építünk, velünk az Isten

A díjátadó ünnepségen az Alapítvány- és a díj- névadója, Tõkés László EP-képviselõ hirdette Isten igéjét. Jézus tanítványai szembekerülnek a farízeusokkal, akik arra akarják rávenni a Mestert, hallgattassa el tanítványait. Ám ha õk elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. Hisz, ha valaki el akarja némítani a hit szavát, a kövek szólalnak meg helyettük. Sérti a farízeusokat a tiszta hang, pedig azok ártatlanok – hangsúlyozta Tõkés László. Majd párhuzamot vonva az õ életükre rámutatott, ugyanezt élték meg a diktatúra évtizedeiben, a Ceausescu-rezsim mindent megtette annak érdekében, hogy elnémítsa a hit szavát. El akarták venni a hitünket, anyanyelvünket, igazságunkat. Titeket is elhallgattattak, ha kiálltatok mellettünk – mondta az EP-képviselõ. Makovecz Imre építészetére utalva kijelentette, a zsoltárt és igét megjelenítõ köveket és magát a Makovecz Imrét szintén nem lehetett soha elhallgattatni.

Makovecz Imre, akit kemény fából faragtak, megállapította rögtönzött köszönö-beszédében, ha a 90. zsoltárt hallja énekelni a reformátusok templomában, mindig elérzékenyül. A helyi református ifjúság zenés mûsora is meglepetést okozott, nem csak a díjazottnak, de az ünneplõ gyülekezet tagjainak is. Makovecz Imre megállapította: – Minél messzebb megy a fõvárostól, annál közelebb kerül a Hazájához… Amíg templomokat építünk, velünk az Isten, s ebben az esetben fabatkát sem ér az ellenség ereje…

Makovecz Imre Kossuth- , és Prima Primissima díjas, a Corvin-lánc tulajdonosa, a magyar organikus építészet egyik legkiemelkedõbb magyar képviselõje.

A Tõkés László Alapítvány húszéves fennállásának mûködése alkalmából álljanak itt a Tõkés-díjasok: Gelu Pateanu, Ágoston András, Sára Sándor, Duray Miklós, Benkõ Samu, Szörényi Levente, Kallós Zoltán, Tempfli József, Nemeskürty István, Orbán Viktor, postumusz Tonk Sándor, Vári-Fábián László, Erdélyi Géza, Kiss Tamás, Szabó Magda, Bánffy György és Koncsol László. A 2010. évi Tõkés-díjas Makovecz Imre.

Frigyesy Ágnes

A szerzõ felvételeivel