Kedves Olvasóim,

szeretettel továbbítom Fricz Tamás remek elemzését! Reménykedjünk, hogy Magyarországon is lesz felelõsségre vonás, és végre mindenki a helyére kerül. És nem a szakmailag nullák kerülnek mindenhová a helyünkre... Elég volt ebbõl a korrupt, szétrohadó rendszerbõl! Frigyesy Ágnes

Fricz Tamás: A szétrohadó rendszer arca

A csontvázak naponta dõlnek ki a kormány szekrényeibõl. BKV (Hagyóval fûszerezve), MÁV, Malév, Sukoró, 4-es metró, Honvédelmi Minisztérium, Sávoly, postapalota – súlyosabbnál súlyosabb korrupciós botrányok. S talán ezek közül is kiemelkedik a nemzeti – jogilag állami – vagyon elherdálásának gyanúja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ Zrt. esetében, amelyet az Állami Számvevõszéknek e céggel kapcsolatos jelentése világosan megmutat.

Egy szétbomló, szétrohadó rendszer mutatja meg önmagát – teljes valójában. „Kegyelmi” pillanat ez: az oligarchikus, diktatórikus, korrupcióra épülõ szervezõdések mindig rejtegetik valódi arcukat, s kifelé igyekeznek a jogállamiság és a demokrácia, az egyenlõ feltételeket garantáló piacgazdaság képét mutatni.

Kétszer ismerszenek meg: létrejöttükkor és megszûnésükkor. A Kádár-éra, az 1956 és 1989 közötti idõszak a forradalom leverésével, vérrel és terrorral kezdõdött, majd miután megszûnt a „veszély”, jött az úgynevezett konszolidáció, a „gulyáskommunizmus”, miközben besúgóhálózatra, az ellenzékiség elfojtására és visszafizethetetlen nyugati hitelekre épült a rendszer.

Mi lett a vége?

Felbomlás, amely totális gazdasági, politikai és erkölcsi válsághoz vezetett, miközben a hitüket már rég elvesztett elvtársak nem törõdtek mással, mint hatalmuk és az évtizedek során megszerzett – ellopott – zsákmány átmentésével.
Az elmúlt nyolc év – a posztkommunizmus, posztkádárizmus – rendszerérõl is elmondható ugyanez. Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjának fényre derülésével, totális személycsere-sorozat végrehajtásával az állami-közigazgatási szférában, Keller László ellenzékkel szembeni jogi boszorkányüldözésével, a hálózat teljes kiépülésével és a korrupció megjelenésével indult. S hogyan fejezõdik be?

A korrupció általánossá válásával, a magánérdekek totális uralmával, a jogrendszer felbomlásával és teljes gazdasági, politikai és erkölcsi válsággal, akárcsak húsz évvel ezelõtt.

Magyarországon az elmúlt nyolc évben nem egy „döcögve mûködõ” jogállammal álltunk szemben, amelyikben „sajnálatos módon” sok a korrupció és a jogsértés, de azért valahogy csak elvagyunk; itt egy önmagában vett korrupciós rendszer jött létre, amely a jogállami normákat semmibe veszi. A jogkövetés vált normaszegéssé, a tisztességes üzleti szándék pedig baleksággá. Másként: a jogállamiság és a jogokra épülõ piacgazdaság pusztán csak díszlet, amely a szemünk láttára omlik össze, s feltárva, ami mögötte van: a valóság.

S ez borzasztó látvány.

A szocialisták és szabad demokraták olyan rendszert építettek fel, amely egyszerre hordozza magában a legrosszabb közép- és dél-amerikai, illetve afrikai rezsimek sajátosságait.

A közép- és dél-amerikai banánköztársaságokra jellemzõ a kollaboráns politikai és gazdasági elit, amely kiszolgáltatja hazája vagyonát, természeti kincseit és erõforrásait a „Nagy Testvérnek”, az Egyesült Államoknak. Ez nálunk is megvalósult: a balliberális elit elképesztõ mértékben árusította ki külföldieknek, a multinacionális cégeknek a nemzeti és állami vagyont, rossz szerzõdésekkel, alacsony árakon, saját zsebre játszva. Ha e folyamat tovább folytatódna, Magyarország véglegesen elveszítené gazdasági, végül politikai önállóságát.

Az afrikai diktatúrákban az uralkodók a nemzeti vagyont a sajátjuknak tekintették, amellyel azt tesznek, amit akarnak – példaként: Taylor (Libéria), Mugabe (Zimbabwe) vagy Idi Amin (Uganda).

Nálunk a szocialista-liberális elit is úgy vélte: a nemzeti vagyonnal õk rendelkeznek. Ez utóbbit bizonyítja, hogy Magyarországon hosszú évek óta nincs auditált vagyonleltár, vagyonelszámolás, a 2007-ben megalakult új nemzeti vagyonkezelõ szervezetek pedig nemhogy csökkentették volna a zavart és a bizonytalanságot, épp ellenkezõleg – elmélyítették azt. Jellemzõ az is, hogy az Állami Számvevõszék hiába figyelmeztetett ezekre a gyanús hiányosságokra, senki se vette komolyan. Így ma nincs ember, aki képes lenne megmondani, hogy mennyi maradt az amúgy is megtépázott, megcsonkított nemzeti vagyonból. Vagyis a mi vagyonunkból.

„Nincsen adózás képviselet nélkül” – tartja az angol mondás.

Meg kell teremtenünk adózásunk képviseletét, ami jelen esetben átláthatóságot és elszámoltatást jelent. Ne feledjük: 1992 februárjában Antonim di Pietro milánói államügyész-helyettes nyomozásának következtében letartóztatáshullám indult el Olaszországban. Létrejött a Tiszta Kezek Mozgalma, két év alatt a politikai és gazdasági elit tagjainak sokasága került börtönbe – Olaszország pedig megújult.

És Magyarország?

(A cikk szerzõje a Civil Összefogás Fórum (CÖF) egyik alapító szóvivõje)