A ciánügy nem etnikai, hanem európai,


nem román-magyar, hanem környezetvédelmi kérdés



Tõkés László EP-képviselõ Sajtóirodája az alábbi közleményt jelentette meg 2010. március 3-án Brüsszelben: – Az Európai Parlament Néppárti Frakciójának mai ülésén napirenden szerepelt az az „írásbeli kérdés”, amelyet Áder János és Tõkés László néppárti képviselõk a ciánalapú bányakitermelés általános európai tilalma tárgyában kezdeményeztek, és amely a politikai csoportok kellõ támogatása esetén kerülhet az Európai Parlament plénuma elé.


A romániai néppárti küldöttség (DLP + RMDSZ) 2010. március 2-i ülésén nem alakított ki egységes álláspontot ebben a kérdésben. A gyûlésen mindazáltal inkább Marian-Jean Marinescu véleménye jutott érvényre, aki élesen ellenzi a kezdeményezés napirendre tûzését. A demokrata-liberális román képviselõk visszautasító magatartásukban – természetesen – nem számíthatnak Tõkés László és RMDSZ-es kollégáik támogatására.


Marian-Jean Marinescu volt román delegációvezetõ az Európai Néppárti Frakció munkacsoportjának 2010. március 2-i ülésén határozottan ellenezte a ciános kitermelés tilalmára vonatkozó képviselõi indítvány néppárti részrõl való támogatását. A munkacsoport viszont szinte teljes egyöntetûséggel szabad utat adott a tervezetnek. A néppárti frakció elnökségében viszont – kiváltképpen a román ellenzõ álláspont miatt – szintén megoszlottak a vélemények. Az ügy ezen elõzmények után került a mai néppárti frakcióülés napirendjére.


Szintén az elõzmények sorába tartozik az a rangos kiállítás, melynek megnyitására, Áder János volt országgyûlési elnök szervezésében tegnap délután került sor, az Európai Parlament épületében. A tíz évvel ezelõtt végbement tiszai ciánkatasztrófa évfordulója alkalmából tartott rendezvényen Jo Leinen, az EP Környezetvédelmi Bizottságának – szocialista – elnöke mondta a megnyitóbeszédet.


A mai frakcióülésen az ügy elõterjesztõje, Corinne Wortman-Kool holland képviselõnõ Románia és Magyarország viszonylatában „kényes ügynek” nevezte a ciánkérdést, melynek körültekintõ mérlegelését ajánlotta a néppárti politikai csoport figyelmébe.


Hozzászólásában Tõkés László erdélyi képviselõnk tagadta, hogy magyar-román viszonylatban „kényesnek” számítana az ügy. Ez nem etnikai, hanem európai, nem román-magyar, hanem környezetvédelmi kérdés elsõrenden – jelentette ki képviselõnk –, majd tájékoztatást nyújtott arról, hogy az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Európai Néppárt tagpártja, az RMDSZ legutóbbi egyeztetõ tanácskozásukon teljes egyetértéssel szorgalmazták a ciánalapú bányakitermelés európai szintû tilalmának a bevezetését. Hasonlóképpen Borbély László RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter is a környezetre nézve káros verespataki bányászati projekt engedélyezése ellenében foglalt állást ismételten.


Áder János, az írásbeli kérdés kezdeményezõje szintén visszautasította a ciánügy etnikai síkra való terelését. Jó példaként idézte fel, hogy Csehország már közel tíz éve betiltotta a ciánalapú bányakitermelést, tavaly pedig a Magyar Országgyûlés – a szocialisták és a nemzeti jobboldal egyetértésével – szinte egyhangúlag ugyanebben az értelemben határozott. A környezet, az ivóvízkészlet védelme és az európai biodiverzitás értékei mellett szállt síkra a magyarországi képviselõ.


A további felszólalók mindegyike az Áder-Tõkés tervezet néppárti támogatása mellett foglalt állást.


Salvatore Tatarella olasz EP-képviselõ azt hangsúlyozta, hogy ez nem Románia és Magyarország vitája, és tõle is távol áll, hogy országunk belügyeibe avatkozzon. Ez egy közös európai természetvédelmi ügy; nem az aranybányászatot, hanem annak egy káros technológiáját ellenezzük – mondotta.


Zuzana Roithová cseh képviselõasszony szintén azon az állásponton volt, hogy az indítványt nem szabad visszavonni, támogatni kell.


Richard Seeber osztrák képviselõ ugyancsak azt hangoztatta, hogy õ nem Románia ellenében, hanem az európai környezet védelmében emeli fel a szavát, amikor az igen veszélyes ciános bányászatot ellenzi.


Joseph Daul frakcióelnök a kezdeményezés napirendre tûzésének a sürgetését kifogásolta, mindazáltal, a többi politikai csoport támogatásának a megszerzése esetén, késznek mutatkozott annak támogatására.


Theodoros Skylakakis görög EP-képviselõ az elnökkel szemben az indítvány sürgõsségi kezelése mellett érvelt, tekintettel arra, hogy Romániában a verespataki bányászati beruházás már elõrehaladott állapotban található.


Szemben valamennyi felszólalóval, Marian-Jean Marinescu román képviselõ a küszöbön álló magyarországi parlamenti választások irányába próbálta félreterelni a vitát, a ciános kitermelés ellenzését egyszerû „kampányügynek” állítva be. A romániai bányakitermelés ügyét „rendezettnek” ítélve, Románia ügyeibe való „beavatkozásnakminõsítette a kezdeményezést.


A frakció vitáját lezárva Joseph Daul elnök a frakcióelnökök testülete elé utalta az ügyet, amelynek kimenetele – minden bizonnyal – további, Néppárton belüli és frakciók közötti egyeztetéseknek a függvénye.


Továbbította:


Frigyesy Ágnes