A kommunizmus százmilliónyi áldozatára

emlékeztek Csömörön

Leleplezték Bauer Sándor emléktábláját

„A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret.

A kommunista eltorzult lélek. Egészséges szellemû európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bõrt igénylõ hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása kívánja.”

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin (1918-2008)

A négy kontinensen pusztító kommunizmus százmilliónyi áldozatára emlékeztek 2010. február 27-én a csömöri Gloria Victis Emlékmûnél. A világban egyedülálló szobor-kompozíció mellett a temetõt védõ falon elhelyezték Bauer Sándor, ifjú mártír emléktábláját, aki 1969-ben a jogtipró rendszer elleni tiltakozásul felgyújtotta magát, s tûzhalált halt Budapesten, a Nemzeti Múzeum lépcsõjén.

– A „különös anyagból gyúrt” magyarországi kommunisták kétszer rugaszkodtak neki, hogy hazánkban a „múltat végképp eltöröljék”. Az 1919-es kommün nyomán csonkolt ország, útszéli fákon akasztott emberek ezrei maradtak Szamuely és a többiek, a Lenin-fiúk után. Kun Béla pedig Bécsig futott az államkincstár aranyával. Hej, ha már akkor léteztek volna off-shore cégek! – kezdte emlékezõ beszédét Vécsey László, Szada polgármestere, a Fidesz képviselõjelöltje a 4-es sz. választókerületben. Majd így folytatta: – A második kísérlet a szovjet megszállás után, 1947-ben vette kezdetét. Február 25-én a szovjet hatóságok Szibériába hurcolták Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt fõtitkárát, országgyûlési képviselõt, mit sem törõdve mentelmi jogával. S ezzel megkezdõdött a kommunista ideológiával túlnyomó többségében szembenálló magyar nép megfélemlítése, a magyar történelmi hagyományoktól idegen, antidemokratikus és törvénytelen diktatúra négy évtizede. Ugyanez évben tiltották be a Szent Jobb körmenetet.

Vécsey László hangsúlyozta: – 1988-90-ben sokan szerettük volna azt hinni, hogy az a korszak végérvényesen lezárult. Hogy Magyarország felszabadult az elnyomásból, s megkezdhetjük hazánk újjáépítését. Ma már azonban tudjuk, a váteszi szavak igazságának teljes mélységét értjük, mert megéltük: „a kommunizmusban nem az a legborzasztóbb, ami alatta történik, hanem ami utána következik”. Ezer évünk történelmét, fényes és sötét lapjait, jót és rosszat nem sikerült eltörölniük. Emlékezünk. De az egykor Európát bejárt félelmetes kísértet rozoga árnya azóta is itt kísért. Közöttünk és a világban is. Már nincs elég ereje, hogy gyilkoljon, a zsákmányt azonban igyekszik bõszen menteni. S ennek leplezéséhez még van ereje, hogy az elmékbe, lelkekbe furakodva zavart keltsen, és bûneit szépítendõ, szelektálja történelmi emlékezetünket.

Ismernünk kell a legyilkoltak, a megkínzottak,

a megzsaroltak, a szétszakított családok történetét

Az ünnepi szónok rámutatott: – Értelmiségnek álcázott kontraszelektált kultúr- és médiazsoldosok kisiklatták az elmúlt két évtizedünket. Ezért minden évben legalább február 25-én emlékeznünk kell, hogy gyermekeinknek és unokáinknak átadhassuk az emlékezés erõs pajzsát. Utódainknak tudniuk kell, mi volt a kékcédulás választás. Mit jelentett a padláslesöprés, házfoglalás. Mit jelent az osztályharc, proletárdiktatúra, proletár öntudat, kulák, osztályidegen, káderpolitika, megbízhatatlan elem. Mit jelent az ÁVO, ÁVH, a malenkij robot, a kitelepítés, a Gulag, a koncentrációs tábor, a pincebörtön. Mit jelent: klerikális reakció, a papok, szerzetesek és apácák vértanúsága, Mindszenty és Prohászka, s mit jelent a békepap kifejezés. Mit jelent a kollektív bûnösség elve, s a sztálinista mondat: magyarkérdés – vagonkérdés. Ismernünk kell a legyilkoltak, a megkínzottak, a megzsaroltak, a szétszakított családok történetét. A százezer Csehszlovákiából kényszerrel áttelepített magyarét, a hétszázezer málenkij robotra Szibériába hurcolt magyar férfiét, a kétszázezer kitelepített hazai svábét. A magyar ember az elmúlt évtizedek után csak különös hangsúllyal ejtheti ki száján a következõ szavakat: Hortobágy, Ebes, Recsk, Kistarcsa, Tiszalök, Kazincbarcika, Sztálin út 60!

Vécsey László kijelentette: – Az elmúlt két évtizedben, mondjuk csak ki nyíltan, a továbbélõ posztkommunista hálózatok markában vergõdünk. Tudatosan rombolják az oktatási rendszerünket, hogy a következõ generációt megfosszák helyes és valós történelmi öntudatától és önismeretétõl. Szelektív emlékezetet igyekeznek ránk kényszeríteni, miközben neoliberális hitû, pénzelvû kapitalistaként off-shorokba menekítik a „talán-nem-erkölcsösen-de-törvényesen” összerabolt vagyonukat.

A szónok rámutatott a jelenlegi kommunisták közelmúltjára. 1996-ban Kuncze Belügyminisztériuma egy külföldi bíróság számára pecsétes igazolást adott ki arról, hogy az ötvenes években az ÁVH börtöneiben nem folyt kínvallatás! Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia nagy nyilvánosság elõtt az ötvenhatos hõsöket köztörvényes antiszemita bûnözõknek nevezte. Vagy emlékezzünk 2004. december 5-re, 2006. október 23-ra, amikor az önmagát magyarországi baloldalnak hazudó maffiózók ismét rárontottak a magyar nemzetre! S emlékezzünk február 22-re! Csak néhány napja volt, hogy beterjesztették a holokauszttagadás büntethetõségérõl szóló törvényt, a Fidesz törvénymódosító javaslatát pedig leszavazták. Mai posztkommunistáink szerint tehát a fasiszta, náci és internáci/kommunista bûnök egész nyugodtan kétségbe vonhatók és letagadhatók!

Nem kezelhetjük demokratikus vetélytársként azokat a bûnözõket, akik húsz évvel ezelõtt még a diktatórikus párt fõállású apparatcsikjaiként legitimálták 100 milliónyi embertársunk lemészárlását

Amennyiben Isten segedelmével a következõ hónapokban lehetõségeinkkel jól sáfárkodunk és honépítõ ambícióink kellõ határozottsággal párosul, akár az elmúlt húsz évben ellopott rendszerváltást is megvalósíthatjuk – mondta Mátyás Sándor, a Gloria Victis Alapítvány Csömör Kuratóriumának elnöke. Mint mondta, az antikommunista felvilágosító munkát zászlajára tûzõ Gloria Victis Alapítvány néhány konstruktív gondolattal kívánja elõsegíteni a hõn óhajtott gyökeres változást. Kijelentette: – A gyilkosságokért és jogfosztásokért az MSZMP és elõdpártjai felelõsek Magyarországon. A Gloria Victis Alapítvány a következõ parlamenti ciklusban kívánatosnak tartja az 1991-ben egyszer már megszavazott „Zétényi-féle törvény” ismételt megvitatását. Normáink nem engedik, hogy demokratikus vetélytársként kezeljük azokat a bûnözõket, akik húsz évvel ezelõtt még a diktatórikus párt fõállású apparatcsikjaiként legitimálták 100 milliónyi embertársunk lemészárlását. Szorgalmazzuk törvényileg is szabályozott kizárásukat a közéletbõl – mondta Mátyás Sándor.

A leghatározottabban tiltakozunk a demokratikus kibontakozásunkat húsz év elteltével is gúzsba kötõ, továbbra is virulens kettõs mérce ellen, s megdöbbenve figyeljük pusztításait. Vérlázító számunkra, hogy a kádári akasztgatások újságja, az évtizedek óta változatlan tipográfiai élménnyel szolgáló Népszabadság a lengyel Trybuna Luduval és a cseh Rudé Právoval ellentétben még mindig kapható. Cinikus képtelenségnek tartjuk egy olyan névnek a használatát a mai magyar sajtóban, amely 1956 után a diktatórikus pártközpont napilapjaként az ország megszállt státusát üdvözölte, a vérgõzös megtorlásokat helyeselte, a levert forradalom és szabadságharc ellenforradalommá minõsítésében meghatározó szerepet játszott, 1958. február 1-én pedig átvéve elõdjének, a Szabad Népnek évfolyamszámozását jogfolytonosságot vállalt a sztálini terror, a kommunista vészkorszak szócsövével. Követeljük a lap névváltoztatását!

A nemzeti oldal pártjait ezúton ünnepélyesen felhatalmazzuk, hogy osztva felháborodásunkat tegyék szûzien tiszta bázisdemokráciánk eme javaslatát a következõ hetek kampánystratégiájának szerves részévé, megrögzött akadékoskodók esetében pedig kérdezzenek rá, hogy mikor láttak azok utoljára nürnbergi újságosstandokon Völkischer Beobachtert.

Követeljük, hogy a székesfõváros Szabadság terén éktelenkedõ, polgárok százezreiben évtizedek elteltével is viszolygást keltõ szovjet obeliszk a tallini bronz emlékmûhöz hasonlóan kerüljön át más helyre – mindenesetre a sértõn hazug felirat és a Btk. által szigorúan tiltott önkényuralmi szimbólumok nélkül! Fent vázolt elvárásaink megvalósulását a valódi rendszerváltás fokmérõjének tekintjük.

Mátyás Sándor azt javasolta hallgatóságának, hogy az egymás minõsítgetése helyett tartsák szem elõtt az elmúlt 65 év kommunista kegyetlenkedéseit és aljasságait, s az áprilisi választásokon tegyenek róla, hogy az elvtársak részérõl ez legyen a végsõ harc! Éljen a keresztény értékrendû, páholyok instrukcióitól független, liberálbolsevik-mentes szabad Haza – zárt beszédét a Gloria Victis Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

„Élni szeretnék, de most a hazának nagyobb szüksége

van elhamvadt testemre”

Dobai Miklós, a Horthy Miklós Társaság volt elnöke felidézte Bauer Sándor fiatal mártír alakját, aki maga is – bár önkezével – a kommunizmus áldozata lett. Annak ellenére, hogy önként vállalt tûzhalála 41 évvel ezelõtt, pontosabban 1969. január 20-án történt, ma is kevesen, s keveset tudnak Bauer Sándorról, a 17 éves ipari tanulóról, aki hátrahagyott búcsúlevelében azt írta: „élni szeretnék, de most a hazának nagyobb szüksége van elhamvadt testemre”.

Ki is volt Bauer Sándor? – tette fel a kérdést a szónok. Bauer Sándor 1952. február 28-án született a külsõ Üllõi út egyik bérházában. Szerény, jól nevelt, irodalmat, történelmet kedvelõ diákként társai barátságát, tanárai elismerését vívta ki. Családi tanácsra autószerelõ ipari tanuló lett. Nyílt szemû, éles eszû diákként hamar felismerte a kádári rendszer visszásságait, embertelenségét. Amolyan diákosan lázadó klubot szervezett barátai számára, ahol szabadságról, szebb életrõl beszélt. Azt követõen, hogy 1968. augusztusában a Varsói Szerzõdés hadseregei – így a Magyar Néphadsereg is – baráti segítségként leverték a prágai forradalmat, Bauer Sándor is úgy gondolta, eljött a cselekvés órája. Nem tudjuk: értesült-e Bauer Sándor a cseh diák Jan Palah 1969. január 16-i önfeláldozásáról, de az tény – s erre jöttünk most össze emlékezni – , hogy négy nappal késõbb õ is vállalta az önkéntes tûzhalált. Benzint vásárolt, és nemzeti zászlót véve magához bevillamosozott a Nemzeti Múzeumhoz. Ott, déli egy óra körül, felment a lépcsõkre, magára terítette a zászlót, majd benzint öntve magára lángra lobbant. Bár hamar eloltották, olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy pár nappal késõbb meghalt.

Ez a pár nap, amely bátor tette, s halála között eltelt igen jellemzõ a kommunista diktatúrára és a ma sokak számára nosztalgikus Kádár-korszakra – mondta Dobai Miklós. Tette másnapján a Népszabadság pár soros hírben számolt be arról, hogy „egy elmeháborodott diák öngyilkosságot követett el, állapota válságos”. Bauer Sándor állapota valóban válságos volt, de a kórházi környezet nem életéért harcolt, hanem csak addig igyekezett életben tartani, amíg a belügyi kihallgatások sikert nem hoznak, amíg – mint remélték – egy összeesküvés nyomára bukkanhatnak. A haldokló fiú nem vallott, a kihallgatások nem hoztak eredményt, így Bauer Sándort hagyták meghalni.

Temetésén csak a szûk család vehetett részt, gyászbeszéd, méltatás nem hangzott el. A temetést rendõrök és civil nyomozók figyelték. Ezt követõen évtizedek hallgatása következett, Bauer Sándort és cselekedetét mondhatni a feledés koszorútlan alakja fedte be. Mígnem 1998 tavaszán akadt valaki, aki merítve a prágai példából, minden fórumon és minden követ megmozgatva kezdte hirdetni Bauer Sándor emlékét. A fáradozásait siker koronázta, s 2001. október 17-én a Fidesz Parlamenti Frakciójának akkori elnöke, Szájer József a Fidesz nevében felavatta a Nemzeti Múzeum lépcsõin Bauer Sándor emléktábláját. A táblánál minden év januárjának 20-a táján a Horthy Miklós Társaság tartott megemlékezéseket, melyekre meghívta a társadalmi szervezetek és politikai pártok képviselõit. S nem csak Bauer Sándorról szóltak a megemlékezések, hanem feltehetõ példaképérõl Jan Palach cseh diákról, a prágai Károly Egyetem 20 éves joghallgatójáról, akinek temetésén Prágában 800 ezer ember vett részt. És szóltak a megemlékezések Moyses Márton székely-magyar fiúról, aki embertelen kínzások után, egy évvel Bauer Sándor halála után 1970. február 13-án vállalta a tûzhalált Brassó fõterén, az ottani kommunista pártház elõtt.

Dobai Miklós szerint a most avatott emléktábla remélhetõleg új lendületet ad a Bauer Sándor emlékét ápolni hivatott gondolatnak. Erre a lendületre igen nagy szükség van, hiszen Bauer Sándor mellszobra, melyet nagybátyja, a most itt jelenlévõ Vácz Gyula úr készíttetett el, évek óta felállításra vár. S várat magára az az állami elismerés, melyben Jan Palach és társa Jan Zajic részesült Prágában. Ahol a fõtéren, a Vencel téren soha ki nem alvó láng és soha el nem hervadó virágok jelölik haláluk helyét, s a Vltava partján elterülõ szép teret, mely korábban a Vörös Hadsereg tere nevet viselte, ma Jan Palach térnek hívják.

A Horthy Miklós Társaság volt elnöke hangsúlyozta, hiszi és vallja, ha most áprilisban nem csak a szívünkre, de az eszünkre hallgatva szavazunk, s egy nagy pártot juttatunk hatalomra, hamarosan lesz helye a Bauer szobornak és lesz Bauer Sándor tér Budapesten.

A Bauer Sándor emléktáblát Nagy Gyula református lelkész és Görbe József katolikus plébános leplezte le, majd áldotta meg.

Tömegesen erõszakolták meg a nõi lakosságot,

a magzatelhajtást tiltó törvényt pedig felfüggesztették

Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem docense rámutatott, mintegy háromszázezer magyar polgári lakost vittek el kényszermunkára a Gulágba, s amirõl kevesebbet szólunk, tömegesen erõszakolták meg a nõi lakosságot, a magzatelhajtást tiltó törvényt pedig felfüggesztették, hisz. mint mondták a kommunisták, joguk van egy kis szórakozáshoz. Sokan megõrültek, tudat-hasadásos állapotba kerültek. Konkrét példát is felidézett az egyetemi docens. Egy családban, miután megerõszakolták az asszonyt, a férj vasvillával, fejszével esett neki a támadóknak. Ezt követõen az asszonyt és a férjet lelõtték, a család többi tagját pedig a Gulágra hurcolták.

Bognár Zalán hangsúlyozta, mintegy 33 millió embert hurcoltak el a Gulágra, Szolzsenyicin szerint ez mintegy 50 millióra rúg. Az elõadó felidézte Sulyok Dezsõ alakját, akit elõször kizárattak a kisgazda pártból, majd számûzték az Amerikai Egyesült Államokba. Nemcsak a testet, de a lelket is megölték, a félelem az emberek zsigereibe ivódott – hangsúlyozta az egyetemi docens.

Kenessey Csaba újságíró Svájcból érkezett az emlékezõ eseményre. Felidézte a gyömrõi tömeggyilkosság tragédiáját. Az új kommunista rendõrség kegyetlenkedéseinek áldozata lett édesapja nagybátyja is. Épp ésszel fel sem fogható, mire voltak képesek a kommunisták. Egy sötét pincében félholtra verték az áldozatokat, majd bezavarták õket a jeges vízbe úszni. Ezt követõen célba lõttek rájuk. Az ecseri esperes tragédiája is megdöbbentõ, miután levetkõzették a pribékek, levágták a nemi szervét, majd a szájába tették, és a pöcegödörbe lõtték. Akik e vérengzés áldozatai lettek, mintegy száz fõ, mind ártatlan emberek voltak – hangsúlyozta Kenessey Csaba.

A Gloria Victis Emlékmûvet, mely egyedülállóan a világban hirdeti a százmilló kommunista áldozat és az ’56-os mártírok emlékét, 2006-ban állították, s azóta minden évben tartanak emlékezõ rendezvényeket, hisz a százmillió áldozat nem felejthetõ el…

Frigyesy Ágnes

A szerzõ felvételeivel