Tõkés: Az átvilágítást folytatni kell!


Nem csupán a volt kollaboránsoktól kell szabadulnunk, hanem volt tartótisztjeiket, a szekusokat, a volt titkosszolgálati fõnököket


is meg kell neveznünk



Tõkés László EP-képviselõ Sajtóirodája az alábbi közleményt jelentette meg 2010. február 16-án Nagyváradon: – Tõkés László EP-képviselõ nagyváradi irodájában sajtótájékoztató keretében 2010. február 16-án ismételten terítékre került a kommunista múlt bûneivel való szembenézés szükségessége, és az ehhez szorosan kapcsolódó átvilágítási folyamat jelenlegi állapota. Európai képviselõnk vendége ez alkalommal Szabó László unitárius lelkész, az Unitárius Egyház Átvilágítást Koordináló Bizottságának tagja, a történelmi egyházak átvilágító bizottságai Szakmai Egyeztetõ Fórumának kezdeményezõje volt.


Szilágyi Zsolt kabinetfõnök felvezetõjében a Tismãneanu-jelentéssel lendületet kapott folyamat megtorpanásáról beszélt: Csendes László, a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Bizottság (CNSAS) volt elnökének kényszerû lemondásától kezdve a Marius Oprea, a Kommunizmus Bûneit Vizsgáló és a Román Számûzöttek Emlékét Ápoló Intézet (Institutului de Investigare a Crimelor Comunismului ºi Memoria Exilului Românesc – IICCMER) vezetõje körül kialakult zûrön át a nemrégiben a titkosszolgálati ügynökök riasztó számáról napvilágot látó sajtóanyagokig megannyi aggodalomra okot adó jelenségre hívta fel a figyelmet.


Tõkés László EP-képviselõ ez alkalomból kiadott Nyilatkozatának tartalmát foglalta össze: Bartolomeu Anania kolozsvári román ortodox metropolita Szekuritáté-kollaboránsi múltja körüli botrány és a hasonszõrû informátorok esete világosan példázza, hogy a kommunista-titkosszolgálati múlttal való szembenézés és a volt ügynökök felfedése nem csupán a történelmi múlt, hanem legalább annyira a társadalmi jelen egyik parancsoló kérdése – mondotta a püspök, aki kiemelte: maga a szembenézés és átvilágítás nem annyira politikai, hanem fõként erkölcsi kérdés.


Tõkés hangsúlyozta: azokkal ért egyet, akik a múlt bûneinek feltárását, valamint a bûnösök leleplezését és felelõsségrevonását követelik – így Marius Opreával és Herta Müllerrel. Megismételte: a Temesvári Társaság Kiáltványának 8. pontjával vallja, hogy a kommunista múlt ügynökeinek és kiszolgálóinak a közhivatalokban nincs keresnivalójuk.


Az erdélyi EP-képviselõ másfelõl hangsúlyozta: eddig az önvád és az önmarcangolás jegyében a besúgók-áldozatok kettõségében vizsgálták a kérdést. Ezzel szemben „nem csupán a volt kollaboránsoktól kell szabadulnunk, hanem volt tartótisztjeiket, a szekusokat, a volt titkosszolgálati fõnököket is meg kell neveznünk, akiknek felelõssége az amazokénál is nagyobb. A »parancsra tettem« kifogása sem mentheti õket – mint ahogyan Adolf Eichmann sem igazolhatta magát ezzel” – nyomatékosította a volt temesvári lelkipásztor. Ez alkalommal elsõ adalékként a püspök közzétette az eddigi – az Archívumból kapott dokumentumok alapján beazonosított – volt szekuritátés/belügyes tisztek és tartótisztek listáját is.


Szabó László a csupán 1999-ben elfogadott átvilágítási törvény „kiherélése” fölött sajnálkozott. Mint mondta, jelen pillanatban ott tartunk, hogy az egyházi vezetõk kifejezett kérésére lehet átvilágítani az egyházi embereket – és ebben sajnálatos módos a román ortodox egyháznak nagy felelõssége van, ugyanakkor a magyar történelmi egyházak tisztségviselõi között is találhatunk olyanokat, akik haszonélvezõi a törvény gyengítésének.


Bár ez Erdélyi Református Egyházkerület és az Erdélyi Unitárius Egyház tíz év késéssel csatlakozott az átvilágítás kérdésében élenjáró Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez, szívós munkával jelenleg „egy ütemben” munkálkodnak a lusztráció kiteljesítésében. Ezért is tartották szükségszerûnek egy olyan egyeztetési fórum kezdeményezését Szakmai Egyeztetõ Fórum néven, amely – tiszteletben tartva minden résztvevõ autonómiáját – nem a módszertani uniformizálásra, hanem a szakmai tapasztalatcserére és konzultálásra helyezné a hangsúlyt. A magyar történelmi egyházak közül négyen válaszoltak pozitívan a kezdeményezésre, a fentebb említettek mellett még a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház csatlakozott. A római katolikusok részvételére vonatkozó újságírói kérdésre Szabó László elmondta: abból indultak ki, hogy minden egyház foglalkozik ezzel a kérdéssel (mert az is foglalkozás, ha nem foglalkoznak vele), és a négy római katolikus püspökség részérõl közül pedig ketten jeleztek vissza: azt az utat választották, hogy ezt a problémát nem ebben a formában oldják meg, tehát nem a protestáns egyházak által járt és az állami törvény által biztosított utat választják – ezt õk tiszteletben tartják.


A Szakmai Egyeztetõ Fórum elsõ ülésére márciusban kerül sor.



* * * * * * *



Tõkés László EP-képviselõ N y i l a t k o z a t a


a titkosszolgálati múlt átvilágítása tárgyában



A kommunista-titkosszolgálati múlttal való szembenézés és a volt ügynökök felfedése nem csupán a történelmi múlt, hanem legalább annyira a társadalmi jelen egyik parancsoló kérdése



Tavaly õsszel nem kis meglepetést keltett annak a híre, hogy Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság volt elnöke a szovjet titkosszolgálat besúgója volt. A „szovjet sport generálisa”, aki egykor a Franco-diktatúrában is magas funkciót töltött be, a KGB-vel és a Stasi kelet-német titkosszolgálattal együttmûködve az egész nemzetközi olimpiai mozgalomra meghatározó befolyást gyakorolt.


A kommunista – moszkovita – titkosszolgálat a nemzetközi egyházi-ökumenikus életet is behálózta. Erre nézve jellemzõ példa a Reformátusok Világszövetsége volt fõtitkárának, Milan Opocenskynek az esete, aki a szovjet parancsuralmi rendszer bukása után még közel tíz esztendeig töltötte be magas tisztségét a világszervezetben.


Az Evenimentul Zilei központi napilap idén januárban foglalkozott Bartolomeu Anania kolozsvári román ortodox metropolita Szekuritáté-kollaboránsi múltjával. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) a hajlott korú érseket 2008. január 22-én azonosította be az Apostolfedõnevû titkosügynökkel. A „felfedezésnek” meg is lett a hatása, hiszen egy hétre rá a CNSAS mûködését alkotmányellenesnek nyilvánította a Kormány, utóbb pedig a 24/2008. számú sürgõsségi határozatával – kiváltképpeni kedvezésképpen az ortodox „nemzeti egyháznak” – az egyházi szolgákat kivonta az Átvilágító Tanács hatálya alól. Nem sokkal ezután a 293/2008. számú törvény végérvényesen kimondta, hogy a klérus tagjainak átvilágítása csak saját egyházaik kifejezett kívánságára történhet meg.


Európai parlamenti hivatalom még ugyanabban az évben megkeresésben fordult Jaques Barrot igazságügyi európai biztoshoz az egyházi emberek titkosszolgálati átvilágításának alkotmányellenes korlátozása tárgyában – az áldatlan helyzet azonban azóta sem változott. A többségi Román Ortodox Egyház az államhatalommal egyetértésben hátráltatja a titkosszolgálati múlt feltárását, a hírhedt Szekuritáté volt egyházi ügynökeinek a leleplezését.


Bartolomeu Anania és a hasonszõrû informátorok esete világosan példázza, hogy a kommunista-titkosszolgálati múlttal való szembenézés és a volt ügynökök felfedése nem csupán a történelmi múlt, hanem legalább annyira a társadalmi jelen egyik parancsoló kérdése. Saját Egyházunkban sem beszélhetünk igazi változásról és megújulásról mindaddig, amíg nem egy vezetõ pozícióban és gyülekezet élén zsarolható és megvásárolható emberek találhatóak.


Református Egyházunkban váltakozó erõvel és „szerencsével” halad elõre a titkosszolgálati múlt feltárása.


2002-ben – már akkor is igen megkésve – eleve „halva született” a Zsinat átvilágításra vonatkozó, erõtlen határozata.


A Királyhágómelléki Református Egyházkerület mintegy három évvel ezelõtt újult erõvel látott munkához. Legutóbb mind az Erdélyi, mind a Királyhágómelléki Egyházkerület Igazgatótanácsa kimondta, hogy „a múlttal való szembenézést nem lehet tovább halogatni”, és egyházkormányzó testületeink a saját kebelükben létrehozták egyházkerületi átvilágító bizottságaikat.


Az egyházi élet megtisztításának folyamatában a Református Egyház nem áll egyedül. Szándékai találkoztak a magyar protestáns testvéregyházak törekvéseivel, akikkel együtt megállapodtak az egyházközi Szakmai Egyeztetõ Fórum létrehozásában.


Komoly aggodalomra ad okot mindaz, ami az utóbbi idõben a CNSAS, valamint a Kommunizmus Bûneit Vizsgáló Intézet (IICC) körül történik. Csendes László, az Átvilágító Tanács elnöke röviddel ezelõtt kénytelen volt lemondani tisztségérõl. Marius Oprea intézeti elnöknek szintén inog a széke. Európai parlamenti hivatalunk mindkettõjük ügyében felemelte a szavát. Legutóbb Traian Bãsescu államelnökhöz intéztünk levelet, melyben – egyebek mellett – az általa kezdeményezett Tismãneanu-jelentés szellemében szorgalmazzuk a „kommunizmus perének” a véghezvitelét.


Szintén aggasztó az a körülmény, hogy – az olasz La Republica értékelése szerint – Románia húsz évvel a diktatúra bukása után fölényesen vezeti a titkosszolgálatok európai mezõnyét. Míg Ceauºescu Szekuritátéjának „mindössze” 11 ezer ügynöke volt, a számos hazai titkosszolgálat jelenleg mintegy 12 ezer titkosszolgát foglalkoztat, ezenközben pedig – a súlyos gazdasági válság ellenére – a titkosszolgálatok költségvetése évrõl-évre dagad, olyannyira, hogy nyolc év alatt nyolcszorosan megnövekedett.


Azokkal értünk egyet, akik a múlt bûneinek feltárását, valamint a bûnösök leleplezését és felelõsségrevonását követelik. Marius Opreával és Herta Müllerrel értünk egyet. És a megalakulásának 20. évébe érkezett Temesvári Társaság Kiáltványának 8. pontjával valljuk, hogy a kommunista múlt ügynökeinek és kiszolgálóinak a közhivatalokban nincs keresnivalójuk.


De nem csupán a volt kollaboránsoktól kell szabadulnunk, hanem volt tartótisztjeiket, a szekusokat, a volt titkosszolgálati fõnököket is meg kell neveznünk, akiknek felelõssége az amazokénál is nagyobb. A parancsra tettem” kifogása sem mentheti õket – mint ahogyan Adolf Eichmann sem igazolhatta magát ezzel.


Ennek megfelelõen, ez alkalommal azoknak a Szekuritáté-tiszteknek a névsorát is közzétesszük, akik – a rendelkezésünkre álló iratok szerint – egyházunk és magyarságunk megnyomorításában jeleskedtek.


Csak remélni lehet, hogy a CNSAS rövidesen újból magára talál, és Dragoș Petrescu új elnök vezetésével, a sok kilométernyi belügyminisztériumi iratanyag átvételével, valamint az újraválasztott Traian Bãsescu elnök hathatós támogatásával tovább folytatja a demokratikus rendszerváltozás szempontjából elengedhetetlenül fontos munkáját.


Ennél is fontosabb viszont, hogy oly sok megtorpanás után egyházaink is töretlenül tovább haladjanak a megkezdett úton. A Szigorúan ellenõrzött evangélium I. kötetét is figyelembe véve: egyházkerületi átvilágító bizottságunkra nagy munka vár.



* * * * * * *





SZEKURITÁTÉS TISZTEK


NÉVJEGYZÉKE


akik a Református Egyház szolgáinak, és a velük kapcsolatba álló


személyeknek a megfigyelésével foglalkoztak










































































































































































































































































































































































































































































































































































































































































































































































































































Nr.



NUME/


NÉV



GRAD/


RANG



ANUL/


ÉV



INSTITUÞIA/


INTÉZMÉNY



FUNCÞIA/


TISZTSÉG



1.



Agache Aurel



maior



1988



M.I. – I.J. Covasna (Baraolt)



(Miliþie)



2.



Agoston Alexandru



colonel



1984



M.I. – I.J. Mureº



ªef Securitate



3.



Andras Dorel



cãpitan



1989



M. I. – I. J. Covasna



ªef serv. I



4.



Andrei Grijac



maior



1985



M. I. - I. J. Maramureº



Ofiþer operativ principal



5.



Antal Ioan



lt. major



1982



U. M. 01244 - Contrainformatii





6.



Ardelean Aurel



colonel



1975



M.I. – I.J. Maramureº



ªef Securitate



7.



Aulik Alexandru



colonel



1975



M. I. – I. J. Covasna



ªef Securitate



8.



Baciu Gheorghe



cãpitan



1983



M.I. – I.J. Mureº





9.



Bãþaga Tiberiu



lt. colonel



1983



M.I. – I.J. Mureº



ªef serviciu



10.



Batori O. Alexandru





1989



M.I. – I.J. Bihor



Ofiþer legãturã



11.



Beloia Se(a)u



locotenent



1988



M.I. – I.J. Timiº





12.



Beloie Ion



lt. major



1989



M.I. – I.J. Timiº





13.



Bibarþ ....



lt. major



1982



M. I. – I. J. Satu Mare





14.



Bica Nicolae



colonel



1985



M.I. – D.S.S. Dir. I.



Of. Spec. I.



15.



Borda Sabin



maior



1989



M.I. – I.J. Timiº





16.



Bordea Aron



general lt.



1985



M.I. – D.S.S.



ªef direcþie



17.



Boricean C-tin



colonel



1988



M. I. – I. J. Covasna



ªef Securitãþii Judetene



18.



Bota Gheorghe



maior



1988



M.I. – D.S.S. – Dir. I.





19.



Buciuman Ioan



sergent major



1983



M.I. – I.J. Sãlaj





20.



Bucureºtean Lucian



cãpitan



1984



M.I. – I.J. Satu Mare



Ofiþer specialist III



21.



Bunta Florian



colonel



1986



M.I. – I.J. Bistriþa-Nãsãud



ªeful securitãþii



22.



Butiri Valeriu



colonel



1985



M. I. – I. J. Sãlaj



ªeful securitãþii



23.



Cãprariu Aurel



lt. colonel



1989



M.I. – I.J. Bihor/Timiº





24.



Cerghizan ªtefan



colonel



1975



M I. – I.J. Covasna



ªef serv. I



25.



Chirilã Mircea



maior



1989



M.I. – I.J. Bihor



ªef Serv. I/B



26.



Chitor Cornel



lt. colonel



1975



M.I. – I.J. Cluj



Ofiþer specialist II



27.



Cociº Ioan



maior



1975



M.I. – I.J. Bihor, Serv. I.



Ofiþer specialitate



28.



Constantin Ioan



General lt.



1975



M.I. – I.J. Cluj



ªeful Inspectoratului



29.



Cordiº Gheorghe



maior



1989



M.I. – I.J. Bihor



ªef Serv. I/B



30.



Cornel Medru



lt. colonel



1985



M. I. - I. J. Maramureº (Sighetu Marmaþiei)



ªef Securitate Municipalã



31.



Costin Gheorghe



locotenent



1976



M. I. – I. J. Satu Mare





32.



Crãciun Mihai



lt. colonel



1988



M.I. – D.S.S. – Dir. I.



ªef serviciu II.



33.



Darlaczi Francisc



lt. colonel



1980



M.I. – I.J. Satu Mare/Bihor



Ofiþer legãturã



34.



Ene Iordan



cãpitan



1988



M.I. – I.J. Bistriþa-Nãsãud



ªef Birou 2



35.



Erdei Zoltan



plutonier



1986



M.I. – I.J. Satu Mare





36.



Frunzã Victor



lt. colonel



1985



M.I. – I.J. Târgu-Mureº



Ofiþer operativ



37.



Gaidaci M.



lt. major



1982



M.I. – I.J. Cluj





38.



Gaido Gheorghe



lt. colonel



1985



M. I. - I. J. Maramureº



ªef Securitate Judeþanã



39.



Ghiþea Vasile



lt. colonel



1982



M.I.





40.



Gordan Aurel



locotenent



1983



M.I. – I.J. Bihor



Ofiþer operativ



41.



Gui Ioan



colonel



1987



M.I. – I.J. Bistriþa-Nãsãud



ªef serviciu I



42.



Hantãu Ioan



colonel



1984



M.I. – I.J. Bihor



Adjunc ªef Securitate



43.



Hoduþ Florian



plutonier



1982



Miliþie Santãu, Jud. Bihor



ªef de post



44.



Ienea Mihai



lt. colonel



1989



M.I. – I.J. Cluj Serviciul „F”



ªef serviciu



45.



Illi Ioan



maior



1978



M.I. – I.J. Satu-Mare



Ofiþer legãturã



46.



Iluþi Vasile



locotenent



1987



M.I. – I.J. Satu-Mare



Ofiþer legãturã



47.



Ionescu Andrei



lt. colonel/


colonel



1982



M.I. – I.J. Satu-Mare



ªeful securitãþii judetene



48.



Ioniþã Nicolae



colonel



1986



M.I. – I.J. Cluj, serv. I/B



ªeful securitãþii



49.



Ivan Ioan



Lt. colonel



1985



M.I. – I.J. Sãlaj



ªef serviciu



50.



Juncu Mircea



colonel



1989



M. I. – I. J. Bihor



ªef Serviciu I/A



51.



Lazar Mihai



Maior



1988



M.I. – I.J. Cluj





52.



Lehoczky Anton



lt. colonel



1977



M. I. – I. J. Maramureº



Ofiþer legãturã



53.



Mânzat Ioan



colonel



1983



M.I. – I.J. Bistriþa-Nãsãud



ªef Securitate



54.



Mãrginean Gh.



lt. lcolonel



1975



M. I. - I. J. Timiº



ªef serviciu I.



55.



Marieº Gheorghe



cãpitan



1982



M. I. – I. J. Satu- Mare





56.



Mate Alexandru



lt. colonel



1978



M. I. – I. J. Cluj



Ofiþer operativ



57.



Mihuþ(a) Nicolae



lt. colonel



1975



M.I. – I.J. Bihor – Serv. I



ªef Serviciu I



58.



Moldovan Sever



lt. colonel



1989



M.I. – I.J. Covasna



ªef securitate judetana



59.



Muntean Laurenþiu



capitan



1988



M. I. – I. J. Cluj, Mun. Dej



Ofiþer opertaiv I



60.



Nastau Ioan



lt. colonel



1986



M.I. – I.J. Bistriþa-Nãsãud



ªef Birou III.



61.



Ogãºan Dumitru



lt. colonel



1989



M.I. – I.J. Bihor



ªeful securitãþii judeþene



62.



Olariu I.



lt. colonel



1976



M.I. – I.J. Braºov





63.



Oprea Dan



colonel



1984



M.I. – I.J. Cluj



ªeful securitãþii judeþene



64.



Oprea Florian



colonel



1984



M.I. – I.J. Cluj



ªef serviciu I/B



65.



Oprea Ioan



colonel



1984



M.I. – I.J. Cluj



ªeful Securitãþii



66.



Paul Petru



lt. colonel



1984



M.I. – I.J. Mureº





67.



Pele Petru



lt. colonel



1989



M.I. – I.J. Timiº



ªef serviciu I/A



68.



Perºa Andrei



cãpitan



1979



M. I. – I. J. Maramureº



Ofiþer legãturã



69.



Pista Nicolae



cãpitan



1989



M.I. – I.J. Timiº





70.



Pop Emil



lt. colonel



1988



M.I. – I. J. Cluj, Mun. Dej



ªef securitãþii municipale



71.



Pop Iosif



lt. colonel



1978



M. I. – I. J. Satu Mare



Ofiþer legãturã



72.



Pop Victor



colonel



1975



M. I. – I. J. Satu Mare



ªeful Securitãþii



73.



Popescu Stelian



colonel



1985



M.I. – D.S.S. Dir. I.



ªef serviciu



74.



Radu Tinu



maior



1989



M.I. – I.J. Timiº





75.



Raþ Ioan (Iosif)



maior



1986



M.I. – I.J. Bihor



Ofiþer operativ II



76.



Raþiu Alexandru



maior/colonel



1975



M.I. – I.J. Bihor, Serv. I. B2


M. I. – D.S.S. (Buc)



Ofiþer specialist



77.



Ristea Gheorghe



gereneral lt.



1977



M. I. - I. J. Mureº



ªef Inspectorat



78.



Rus ....



colonel



1989



M. I. - I. J. Bihor





79.



Sabãu Dan



locotenent



1989



M.I. – I.J. Bihor



Ofiþer operativ



80.



Sabãu Nicolae



lt. major



1978



M. I. – I. J. Maramureº



Ofiþer legãturã



81.



Sãlãgean Ioan



lt. colonel



1985



M.I. – I.J. Bihor



ªef serviciu I/B



82.



Santa Grigoriu



maior



1975



M. I. –I. J. Satu Mare





83.



Socolan Ioan



locotenent



1985



M.I. – I.J. – Satu Mare



Ofiþer legãturã



84.



Stan ªtefan



plutonier



1983



M. I. - I. J. Mureº





85.



Strâmbu Emil



lt. colonel



1984



M. I. - I. J. Mureº





86.



Szabo Julius



maior



1983



M. I. - I. J. Mureº





87.



Székely Ioan



maior



1988



M.I. – I.J. Bistriþa-Nãsãud



Inspector principal



88.



Tãnãsescu Tudor



cãpitan



1988



M. I. – D.S.S.





89.



Þanc Ioan



maior



1976



M-I. Mureº



Of. Operativ pincipal



90.



Þarcã Angela



maior



1985



M. I. - I. J. Mureº



ªef birou



91.



Terziu Rusalin



colonel



1975



M. I. - I. J. Timiº



ªef securitate



92.



Todoran Eugen



lt. colonel



1988



M.I. – I.J. Cluj, serv. I/B



Adjunct ºef securitate



93.



Tóth Ioan



plutonier



1985



Militie, Bogdand



ªef de post



94.



Tripon I.



locotenent



1975







95.



Ungvari Iosif



lt. colonel



1989



M.I. – I.J. Cluj



Serviciul „F”



96.



Vereº Mihai



cãpitan



1986



M. I. – I. J. Satu Mare



Ofiþer specialist III.



97.



Vuºcã Alexandru



lt. major



1980



M. I. – I. J. Satu Mare



Ofiþer legãturã



98.



Zarcul Nicolae



maior



1989







99.



Zetea A.



lt. colonel



1976



M. I. – I. J. Maramureº



ªef Serviciu I.








NOTÃ:


· M.I. – I.J. : Ministerul de Interne, Inspectoratul Judeþean


· M. I. – D.S.S: Ministerul de Interne, Departamentul Securitãþii Statului



· Datele provin din dosarele de urmãrire al lui Tõkés László ºi a familiei, începând din 1975.


· În total s-au identificat 154 de ofiþeri de securitate implicaþi în urmãrirea ºi racolarea ca informator al personalului Bisericii Reformate ºi a celor care au venit în contact cu ei.


· Unii dintre cei care se regãsesc pe listã pot fi decedaþi.


· O mare parte dintre ei sunt pensionari, beneficiind de pensii speciale.


· Cu mare probabilitate mai mulþi ofiþeri din listã ºi astãzi sunt activi în cadrul Serviciului Român de Informaþii.




MEGJEGYZÉS:



· M.I. – I.J. : Belügyminisztérium, Megyei Felügyelõség


· M.I. – D.S.S. : Belügyminisztérium, Állambiztonsági Ügyosztály




· Az adatok Tõkés László és családja megfigyelési dossziéjából származnak.


· Összesen 154 szekuritátés tisztet azonosítottunk, akik a Református Egyház szolgáit és a velük kapcsolatban álló személyeket figyelték meg illetve szervezték be.


· A listán szereplõk némelyike idõközben valószínúlg elhalálozott.


· Nagyrészük nyugdíjba vonult és kiemelt nyugdíjat élvez.


· Valószínû, hogy a listán szereplõ tisztek egy része ma is aktív, és a Román Hírszerzõ Hivatal keretében tevékenykedik.





Továbbította: Frigyesy Ágnes