„Nem vagyunk a meghátrálás emberei…”

Ünnepi istentisztelet a marosvásárhelyi vártemplomban

Tõkés László EP-képviselõ Sajtóirodája az alábbi közleményt jelentette meg 2010. január 10-én Marosvásárhelyen: – Ötvös József esperes és a marosvásárhelyi reformátusok meghívására a húsz évvel ezelõtti istentisztelet emlékére 2010. január 10-én ismét Tõkés László püspök, EP-képviselõ hirdetett igét a marosvásárhelyi Vártemplomban. A volt temesvári lelkipásztort az egyházközség vegyeskara a „Psalmus” kórusmûvel köszöntötte.

„Az én igaz emberem pedig hitbõl fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” (Zsid. 10, 38-39.) – hangzott az ige. Tõkés László ennek kapcsán, miután kegyelettel megemlékezett az áldozatokról, a húsz évvel ezelõtti örömrõl és a szabadság megtapasztalásáról elevenítette fel emlékeit – ami akkor történt, az hiteles és valóságos volt, jelentette ki. 1989 decembere a vég és kezdet is volt egyben, az embertelen kommunista diktatúra vége, és a demokrácia kezdete – a kérdés az, hogy melyiket hangsúlyozzuk ilyen ünnepi alkalmakkor? Mire emlékezünk? Az emlékezés önmagában semmit sem ér, mondta az erdélyi magyarok európai képviselõje, ha nem eredményez cselekvést, ha nem jelenti a múltunkkal való õszinte szembenézést, akkor öncélúvá válik. Márpedig az emlékezésnek erõt kell adnia a jelenünkre és a jövõnkre nézvést is.

Nem szabad felednünk, ami nem sokkal a sorsfordító pillanatok után következett – hívta fel a figyelmet. Marosvásárhely Fekete Márciusa mintegy „ellenforradalomként” próbálta megtörni mindazt, amiben 1989-ben hittünk. Azóta sem csitult az erre irányuló kísérlet, ezért is kell megértenünk mindazokat, akik ma nincsenek itt velünk – akikben megfakult a szabadságvágy, akik szalmaláng-hitûeknek bizonyultak, akik manna-várókként csalódtak az eltelt két évtized alatt. És ezért fontos, hogy mire helyezzük a hangsúlyt az emlékünnepek alkalmából: arra-e, hogy véget ért a kommunizmus, vagy arra, hogy 1989 decemberében lehetõséget kaptunk: demokratikus rendszerben saját sorsunkról dönthessünk. Amiként Illés prófétának, úgy nekünk is „erõnk felett utunk van”, mondotta Tõkés László, amelyet végig kell járnunk.

A húszéves ünnepségsorozatra árnyékot vet, hogy mindmáig nem tudjuk, kik voltak az ún. „terroristák”, akik másfél ezer szabadságszeretõ állampolgárt gyilkoltak meg, mai napig „nem tudjuk”, kik voltak a marosvásárhelyi események kitalálói és forgatókönyvírói, nem vonták felelõsségre azokat sem, akik Sütõ Andrást bántalmazták; nem beszélünk a kommunista diktatúrák több tízmillió áldozatáról, Recskrõl, Jilaváról, Duna-csatornáról, százmilliók megnyomorított életérõl.

Tõkés László arra is rámutatott: sokkal reménytelenebb és esélytelenebb helyzet volt az 1989-es: akkor mégis volt bátorságunk és hitünk kiállni igazunk mellett. Ma hol van ez a hit, amely alapján megélhetnénk azt, hogy mi tényleg nem vagyunk a meghátrálás emberei? – tette fel a kérdést. A hit emberei kerestetnek, szögezte le az EMNT elnöke, õk fordíthatnak a sorsunkon. Ha a hit elvész, akkor elvész az ügyünk is, és nem mondhatjuk, hogy legyõztek bennünket; hanem inkább azt, hogy elveszítettük a harcot.

A harcot végig kell harcolni, ne legyünk a „hõkölõ harcok népe” – idézte Adyt a püspök. Emlékezéseinkben ne lezárt múltként tekintsünk mindarra, ami húsz éve történt, hanem egy olyan új kezdetre, amelyet tovább kell folytatnunk: be kell fejeznünk forradalmainkat, be kell fejeznünk 1956-ot és be kell fejeznünk 1989-et.

Továbbította:

Frigyesy Ágnes