Óvoda bõvítés és tornacsarnok átadása Verõcén


Isten éltesse Verõcét! Isten éltesse Magyarországot!



– Nagy nap egy település életében, amikor tornacsarnok átadására, valamint óvodánk felújítására és bõvítésére kerül sor. S mindez szeretettel és békés összefogással valósult meg – mondta Bethlen Farkas, Verõce polgármestere 2009. december 6-án, Szent Miklós napján, a Géza Fejedelem Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsõde óvoda felújítása és bõvítése, valamint a tornacsarnok-átadó ünnepségen. A verõcei Református Egyházközség és Verõce Község Önkormányzata által szervezett ünnepi esemény istentisztelettel kezdõdött a Református templomban.


– A szeretet, békesség, béketûrés, mértékletesség ellen nincs törvény. Nincs olyan történelmi helyzet, amikor azt mondhatnánk: nem lehetek álhatatos, béketûrõ, vagy nem szerethetek, mert a törvény ezt tiltja. Ezek az erények Isten lelkének szabad áramlását jelentik, melyhez igazítom az életem. Akiket Isten szent lelke vezérel, azok Istennek fiai. Isten úgy vezet, hogy hordoz bennünket szent szeretetében. Õ olyan erények gyakorlására tanít bennünket, mely ellen nincs törvény. Bármennyire is válságos helyzetben élünk, nem büntethetik meg azokat, akik szeretetben élnek – mondta Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke prédikációjában.


Majd így folytatta: – Széthulló világunkban Isten közösségbe gyûjt bennünket. Isten szent lelke vezérelte azokat is, akik Verõcén templomot, iskolát, jelen esetben óvodát vagy épp sportcsarnokot építettek. Az építkezés ellen nincs törvény. A hálaadó ember odafordul az Õ élete napja felé. Ádventünk nagy beteljesedésre vár. A ti munkátok gyümölcse ellen nincs törvény. Így álljon meg e gyülekezet Isten elõtt – mondta Szabó István.


Dr. Varga Lajos váci segédpüspök a liberális, szabados élet helyett a szép, jó és igaz világról szólt. Harrach Péter, az Országgyûlés alelnöke a közösségek fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, az igazi szabadság rendezett világot jelent. Verõce fejlõdésével erre ad példát! Isten éltesse Verõcét, Isten éltesse Magyarországot! – zárta beszédét a politikus.


Ábrahám Ferencné igazgató asszony elmondta: – A Géza fejedelem Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsöde 2004. szeptember 1-jétõl a verõcei Református Egyházközség fenntartása alatt kezdte meg mûködését. Az iskolában 8 osztály és 2 napközis csoport mûködik 180 tanulóval. A diákok családi identitásuk alapján római katolikus, református, evangélikus hittan, illetve etika tantárgyak közül választhatnak. Az alsó tagozatban néptánc oktatást folytatnak. Az iskola életét sokfajta sportolási lehetõség teszi színessé. Az új sportcsarnok új lehetõségeket teremt a tanulók számára. Szeptembertõl emelt szintû angol oktatást vezettek be.


Az óvodába (óvodavezetõ: Ritzl Erika) több mint 100 gyermek jár négy csoportban. Tartalmas és hangulatos programjukat szeptembertõl a nagycsoportban játékos angol percek bõvítik. A bölcsõdében (bölcsõdevezetõ: Szegedi Zsoltné) két csoportban, 25 gyermeket gondoznak. A felvétel 2 éves kortól történik. Napjainkban 25 tanár közel 250 gyermeket oktat.


Az ünnepi istentisztelet különleges színfoltja volt, amikor Tóth Csaba, Pest Megye Közgyûlésének tagja, a Külügyi Bizottság alelnöke átnyújtott a Millenniumi zászlót Bethlen Farkas polgármesternek. Pest megye ugyanis 2009-ben ünnepli fennállásának 1000. évfordulóját. A megyei közgyûlés ezért 2009-et a Millennium évének nyilvánította. Szent István király 1009-ben a veszprémi Sóly okiratában említette elõször a négy vármegyét: Fejér, Veszprém, Zala és Visegrád nevét. Visegrád vármegye és Pest megye között történelmi jogfolytonosság van, ezért Pest megye is Magyarország legrégibb megyéi közé tartozik. A zászló átadással Verõce bekapcsolódott a millenniumi ünnepség-sorozatba.


Az istentisztelet után a község lakói és a vendégek átsétáltak a felújított és kibõvített óvoda épületéhez, ahol Varjú László gazdasági minisztériumi államtitkár Bethlen Farkas polgármesterrel közösen vágta át a nemzeti színû szalagot, majd áldást mondott Sipos Bulcsú Kadosa, az Észak-Pesti Református Egyházmegye esperese, Mátrai Benedek verõcei plébános, valamint Nagy Gábor gödi református lelkipásztor.


Az új sportcsarnok leendõ mûködését és a benne sportolókat megáldotta Csuka Tamás nyugalmazott tábori püspök, az Észak-Pesti Református Egyházmegye fõjegyzõje, Papp Kornél, a Magyar Református Zsinat Oktatási Irodájának vezetõje, illetve Márkus Gábor verõcei református lelkipásztor, az igazgató tanács elnöke.


A beruházás az Európai Unió, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Verõce Önkormányzatának támogatásával valósult meg.


S aki már Ádventben szeretne találkozni a Szent Családdal, megteheti, ugyanis 2004 óta Bethlen Farkas kezdeményezésére minden évben Betlehemet állítanak Verõcén, a Szent Kereszt Római Katolikus kápolna kertjében.


Verõce a gazdasági válság közepette építkezik. Ahogy Bogárdi Szabó István püspök mondotta: Isten szent lelke vezérelte azokat, akik Verõcén templomot, iskolát, jelen esetben óvodát vagy épp sportcsarnokot építettek.


Frigyesy Ágnes


A szerzõ felvételeivel