Alapítványt hoztak létre a tömeges délvidéki magyar vérengzések feltárására

Délvidéki Mártírium 1944-45 Alapítvány létrehozását jelentette be Becsey Zsolt, volt EP-képviselõ 2009. november 29-én Budapesten, a Kafka Kávézóban tartott sajtótájékoztatón. – Mi magyarok semmivel sem vagyunk alsóbbrendûek más népeknél, az emberiség ellen elkövetett bûncselekmények pedig nem évülnek el. Az 1939-1945 között végrehajtott gyilkosságok bûnnek nevezendõk, bármely nép ellen irányult is.

A Délvidéki magyarság ellen 1944-45-ben elkövetett véres mészárlásokról évtizedeken keresztül igazságtalanul hallgattak. Ez az egyenlõtlenség azonban nem folytatható tovább – hangsúlyozta Becsey Zsolt. Rámutatott: – Az alapítvány szeretné feltárni és dokumentálni a délvidéki magyarok ellen elkövetett tömeges mészárlások, kitelepítések, kitiltások történetét. A források feltárása mellett szükségesnek tartják fiatal történészek támogatását, akik épp kutató munkájuk által segíthetik e feltáró-munkát.

Becsey örvendetes ténynek tartja és az alapítvány létrejöttének idõszerûségét jól mutatja: néhány hónapja a szerb igazságügyi minisztérium bejelentette, foglalkozni kívánnak a délvidéki vérengzésekkel, a két ország államfõje, Sólyom László és Borisz Tadiæ pedig október 12-én együtt jelentette be Budapesten, hogy közös szerb-magyar történészbizottság kutatja majd a több mint hatvan éve történt atrocitásokat.

Becsey Zsolt emlékeztetett rá: Szerbia kinyilvánított szándéka az Európai Unióba történõ belépés, mely „nélkülözhetetlenné teszi a két nép közötti rendezetlen kérdések tisztázását”.

Forró Lajos történész, az alapítvány kuratóriumának elnöke, aki Nagyapja meggyilkolása révén maga is érintett, bejelentette: –Hamarosan honlapot hoznak létre www.tomegsirok.hu címen, hogy nyilvánosságra kerülhessenek az eddig feltárt tanulmányok, dokumentumok, filmek. Ösztöndíjakkal, konferenciákkal, rendezvényekkel és könyvek kiadásával szeretnének hozzájárulni a történelmi kutatáshoz, az áldozatok és az elkövetõk nevének, egyéb adatainak közzétételéhez.

A sajtótájékoztatón részt vett Matuska Márton író, aki több évtizedes kutató-munkája révén sok dokumentált tényt tárt fel, Csorba Béla, a délvidéki magyarok jogvédõje, valamint Cseresnyésné Kiss Magdolna, a sajtóértekezlet után a Szent István Bazilikában tartott szentmise szervezõje. Matuska Márton hangsúlyozta: – Jelenleg 60 éves hivatalos mulasztás pótlására adódik alkalom, hisz az elmúlt kommunista rendszerben Magyarországon sem mertek foglalkozni e tragikus témával, nehogy Titó haragját magukra vonják. Húsz évvel ezelõtt a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége vetette fel elõször ezt a probléma-kört, iszonyatos botrány közepette. Cseresnyésné Kiss Magdolna szerint elképesztõ tudatlanság tapasztalható e témában Magyarországon is, ezért komoly feladat vár rájuk és munkatársaikra.

A Délvidéki Mártírium 1944-45 Alapítvány számít az áldozatok leszármazottainak anyagi támogatására, hogy az alapítvány által támogatott fiatal kutatók mélyreható, alapos feltáró munkát végezhessenek.

* * * * *

Az évtizedeken át tiltott délvidéki magyarok ellen elkövetett gyilkosságokról ma már tudható: 1944-45 telén lakóhelyükön vagy gyûjtõtáborokban – korra, nemre való tekintet nélkül – tömegesen kínozták meg és végezték ki a magyar és német nemzetiségû polgári lakosságot, a II. világháborúban való kollektív bûnösséggel vádolva õket. A gyilkosságokat számos esetben szadista kegyetlenséggel követték el.

Több embert kettéfûrészeltek vagy karóba húztak, másokat elevenen elégettek vagy eltemettek

Egyeseknek leszaggatták a körmüket, felhasogatták a bõrüket, majd besózták. Láttam egy csecsemõfejet a falhoz vágva, az agyveleje szét volt loccsanva. Az egyik asszony terhes volt, mikor kitaposták belõle a gyermeket. Sok esetben meggyfabotra kötött tízkilós ólommal verték agyon az áldozatokat; volt, akinek az orra is leszakadt az ütéstõl. Legtöbbjüknek azonban egyszerûen csak fejszével levágták a fejét. Az asszonyok sírva keresték fiaikat, férjüket a holttestek között. Mindenütt vértócsában feküdtek az emberek. Szörnyû látvány volt – tárta fel a drámai történéseket Teleki Júlia: Hol vannak a sírok? – címû kötetében. A kivégzések több faluban tömeges lincseléssé fajultak, a helyi szerb lakosság egy részének aktív részvételével. Óbecsén ezek mellett az egész magyar lakosságot megkülönböztetõ jelzés – fehér karszalag – viselésére kötelezték, és kényszermunkára hajtották õket.

Az áldozatok számát még mindig csak becsülni tudjuk. Újvidéken (Novi Sad) az akkori lóversenypályánál közel 2000 magyart végeztek ki. Szinte minden magyarlakta településen voltak kivégzések. A vérengzések során harmincöt katolikus papot, majdnem valamennyi helyben maradt plébánost megkínozták és megölték. A polgári lakosságon kívül tömegesen végeztek ki hadifogoly magyar honvédeket. Becslések szerint az 1944-1945 telén meggyilkolt magyarok száma 20 000 és 45 000 között van, a témában járatos írónõ, Teleki Júlia szerint, azonban ez a szám az 50 000-et is elérheti.

Nem egy esetben el sem temették a holttesteket: csak csatornákba, dögkútba dobálták

Az áldozatoknak még holtukban sem adták meg a végtisztességet: a holttesteket tömegsírokba dobálták. Nem egy esetben el sem temették a holttesteket: csak csatornákba, dögkútba dobálták, síntértelepen gyûjtötték õket. Elõfordult, hogy egy tömegsírt exhumáltak, és a holttesteket enyvgyárban iparilag feldolgozták. A megmaradt sírokat - kevés kivételtõl eltekintve – nyomtalanul beépítették: tetejükre épületeket, sportpályákat emeltek.

A kivégzettek nevét, a kivégzés körülményeit, a nyughelyüket sohasem hozták nyilvánosságra. Utólag háborús bûnössé kiáltották ki valamennyiüket, vagyonukat elkobozták, hozzátartozóikat megbélyegezték. Három helység: Csurog (Èurug), Zsablya (®abalj) és Mozsor (Mošorin) teljes maradék magyar lakosságát – akik túlélték a vérengzést – mindenüktõl megfosztva örökre kitiltották lakóhelyükrõl. Ifjú történészeinknek lesz még mit feltárniuk e tragikus, magyar vértõl áztatott idõszakról.

Frigyesy Ágnes

A szerzõ felvételeivel