Kicsoda õ?


A magyarság lélekben elfáradt


– templomot épít Bethlen Farkas



Családja Erdélybõl származik, polgármester 11 éve, a Kárpát-Haza Templomát építi. Igen, a három ismérv elegendõ a pontos válaszhoz: õ, Bethlen Farkas.



A november 9-i, budapesti, Magyarok Háza-beli találkozó – amelyet a Herman Ottó Társaság szervezett – még sok érdekességet tartogatott az érdeklõdõknek. Megtudhattuk például, Verõce mindezidáig elkerülte az adósságban úszó önkormányzatok népes táborát, mi több, a települését gondos gazdaként vezetõ polgármesternek idén még tartalékot is sikerült képeznie. Természetesen az elmúlt évek harcai, melyek rendre a település érdekében vívódtak, elegendõ mennyiségû õsz hajszálat teremtek számára.


Ugyan, az évek során elért sikerek magukért beszélnek, véleménye szerint a település lakóinak közel egyötöde nem szereti, s fáradhatatlanul, de láthatóan eredménytelenül keresik rajta a fogást.


A közvetlen hangulatú beszélgetésen szó esett az idei Magyar Sziget kezdetén történtekrõl, amikor is a helyi cigányok konfliktusba keveredtek néhány „magyarral”. Megint csak a polgármester iránti megbecsülés, tisztelet(!), s mindenekelõtt a határozott fellépése döntötte el a feszült hangulatú utcai „találkozó” kimenetelét, amely könnyen végzetessé válhatott volna. Kétsége senkinek ne legyen, a nyalonc média ferdített módon tálalta az eseményt, megalapozandó ezzel a késõbbi napok látogatottságának nagymértékû csökkenését. Ez sem sikerült.


A beszélgetésen sokak kérdése érintette az épülõ Kárpát-Haza Templomát, amely méltó módon az ökumené magyarországi kiteljesedését, s talán éppen Bethlen Farkas életének fõmûvét jelentheti. Szavai szerint „a magyarság lélekben elfáradt”, s a minden vallások számára épülõ templom éppen ama töltekezést segíti, melyre legnagyobb szüksége van a magyarnak. A nemzetnek.


A 2010. június 4-én, 16 óra 30 perckor felszentelendõ templomnak hirdetnie kell a magyarság még szunnyadó erejét, igazság utáni vágyát, amely a történelme során reménytelen helyzetekben számára kiutat, megfelelõ megoldást kínált.


„Hiszem, és tudom, nagyon szép jövõ elõtt áll Magyarország” – tette hozzá végül Bethlen Farkas a népes hallgatóság hitét, elkötelezettségét erõsítve.



Somlai László Arthur