„Az egykori szekusok továbbra is

funkciókban ülve nagymérvû befolyással bírnak”

A berlini fal leomlásának húszéves évfordulóján

Tõkés László EP-képviselõ Sajtóirodája az alábbi közleményt jelentette meg 2009. november 14-én Brüsszelben: – Európa ezen a héten a berlini fal leomlásának húszéves évfordulóját ünnepelte. Az Európai Néppárt vezetõségének, EP-frakciója elnökeinek, valamint a nemzeti delegációk vezetõinek részvételével kétnapos emlékülést szerveztek Berlinben 2009. november 12–13-án „A vasfüggöny lebontásától az európai újraegyesítésig” címmel.

Ezt megelõzõen az Európai Parlament brüsszeli székhelyén is ünnepi ülést tartottak 2009. november 11-én. A „miniplenárison” részt vett Václav Havel rendszerváltó volt cseh elnök is, aki többek közt a gazdag európai kulturális és nemzeti sokszínûségre utalva hangsúlyozta: „Európa »hazáink hazája« […] Milyen kapcsolat legyen a nemzeti és az európai szuverenitás között? A válasz nyilvánvaló: a kettõnek ki kell egészítenie egymást. Elvégre az a tény, hogy európainak érzem magam, nem jelenti azt, hogy nem vagyok cseh” – fogalmazott Havel.

Az Európai Néppárt frakciójának Berlinbe kihelyezett ülésével egybekötött konferencián a csütörtöki napot a keletnémet változásoknak szentelték. A konferenciát Joseph Daul, az ENP elnöke, valamint Werner Langen, a német néppárti delegáció (CDU-CSU) elnöke és Markus Ferber társelnök nyitotta meg. A „Miért nem feledhetjük el a Német Szocialista Egységpárt igazságtalanságait? Az emberi jogok semmibevétele a Német Demokratikus Köztársaságban” címet viselõ panelben a berlini fal ledöntésének kiemelkedõ eseménye mellett az egykori titkosszolgálat, a Stasi szerepét és utóéletét is tárgyalták a meghívott szakemberek, akik az igazság és megbékélés együttes fontosságát hangsúlyozták.

Tõkés László erdélyi EP-képviselõ hozzászólásában irigylésre méltónak tartotta, hogy a nyugatnémetek az egyesülést követõen rendkívüli áldozatot vállaltak a keletnémet társadalom integrációja érdekében, ugyanakkor hozzásegítették õket ahhoz, hogy a múlttal való szembenézés következtében sikerüljön megtisztítani a társadalmat az egykori titkosszolgálatok embereitõl. Herta Müller idei irodalmi Nobel-díjas írónõt idézve európai képviselõnk rámutatott: Romániában még mindig tovább él a kommunista múlt, az egykori szekusok továbbra is funkciókban ülve nagymérvû befolyással bírnak mindennapi életünkre nézvést. A németországi példa alapján a közép-kelet-európai államok talán reménykedhetnek abban, fogalmazott Tõkés, hogy a Vasfüggöny túlsó oldalán lévõ szabad demokráciák hozzásegíthetik a „szovjet tömb” országait a kommunista örökséggel való leszámoláshoz, a múlttal való szembenézéshez és az erkölcsi megtisztuláshoz.

November 13-án, pénteken délelõtt a Stasi volt börtönépületében tettek látogatást a résztvevõk. A Berlin-Hohenschönhausen Emlékhely, amely 1951-ig szovjet fogolytáborként, azután az Állambiztonsági Minisztérium gyûjtõfogházaként mûködött, ma már múzeumként tárja a látogatók elé a kommunista totalitárius diktatúrák rémségeit és bûntetteit.

Az Emlékhelyen történt tisztelgõ koszorúzást követõen folytatódott a konferencia. „A vasfüggöny lebontásától az európai újraegyesítésig” címet viselõ második részben felszólalt Wolfgang Schäuble, a szövetségi kormány pénzügyminisztere, egykori belügyminiszter, akinek kiemelkedõ érdemei vannak a német nemzetegyesítési folyamatban, Orbán Viktor, A Fidesz-Magyar Polgári szövetség elnöke, az Európai Néppárt alelnöke, Walburga Gräfin Habsburg Douglas, a svéd parlament tagja, a Páneurópai Unió alelnöke, Elmar Brok, az EP Külügyi Bizottságának volt elnöke, jelenlegi tagja, az egykori német országegyesítési bizottság prominens tagja, valamint Tõkés László EP-képviselõ, volt temesvári lelkész.

Orbán Viktor elõadásában emlékeztetett arra, hogy a berlini fal leomlásának 20. évfordulója kapcsán sok szó esett a közép-európai országok érdemeirõl, illetve szolidaritásáról, a német újraegyesítéshez való hozzájárulásáról.

„A magam részérõl az érem másik oldaláról szeretnék beszélni” – fogalmazott a Fidesz elnöke, hangsúlyozva: köszönetet kíván mondani Németországnak azért, hogy segítette Közép-Európának a Szovjetuniótól, illetve a kommunizmustól való megszabadulását, továbbá a nyugat-európai országok közösségébe való beilleszkedését. Orbán köszönetet mondott Németországnak azért, hogy a II. világháború után a romokból Európa legerõsebb gazdaságát építette fel. Köszönetét fejezte ki az újraegyesítés melletti szilárd elkötelezettségért, ami visszafordíthatatlanná tette a Szovjetunió összeomlását, a szovjet csapatok kivonulását a közép-európai országokból. És köszönetet mondott a német szolidaritásért, amely jelentõs mértékben elõsegítette a közép-európai országok európai uniós csatlakozását.

Magyarországgal kapcsolatban a Fidesz elnöke két dolgot emelt ki. Elsõként az 1956-os eseményekre utalva hangsúlyozta: a magyarországi véres forradalom tette világossá Nyugat számára, hogy milyen a kommunizmus, a szovjet megszállás valódi természete. Másodikként pedig a határnyitást emelte ki, rámutatva arra, hogy az felgyorsította a változás folyamatát, és – lehetõvé téve a keletnémetek Nyugatra történõ távozását – ezt a folyamatot nemzetközivé tette. Az azóta eltelt két évtizedre visszatekintve a Fidesz elnöke a legnagyobb kihívásnak nevezte, hogy a politikai szabadságot közjóvá változtassák. „Nem lehet többé az úgynevezett kollektív felelõsség mögé bújni” – fogalmazott, hangsúlyozva: szükség van a diktatúra maradványainak felszámolására, és nemcsak a politikai rendszer, hanem a gazdaság területén, továbbá az emberek gondolkodásában és szívében is. Úgy értékelte, a demokrácia komoly nehézségekkel küzd Közép-Európában, mégpedig a diktatúra maradványai miatt. „Egyes posztkommunista politikai erõk nosztalgiát keltenek a kommunista idõk iránt” – fogalmazott a magyar ellenzéki politikus.

Orbán Viktor emlékeztetett arra is: az integrációs folyamat során Közép-Európa nem csupán azt hangsúlyozta, hogy az EU új tagállamaként elfogadja a nyugati pénzügyi támogatást, hanem azt is, hogy hozzá kíván járulni az unió, az európai gazdaság erõsödéséhez. Az európai térségnek lépést kell tartania az amerikai és az ázsiai gazdasági növekedéssel – fogalmazott, reményét fejezve ki, hogy hamarosan mindez megvalósulhat, mihelyst sikerül kilábalni a jelenlegi pénzügyi válságból. A Fidesz elnöke szerint „Magyarország olyan különleges nehézségekkel küszködik, amelyek az ország rossz kormányzásából fakadnak”. Épp ezért nehéz hozzájárulnia az európai gazdasági növekedéshez – tette hozzá, utalva arra, hogy ezt erõsítették meg a pénteken reggel nyilvánosságra hozott, a harmadik negyedév gazdasági növekedésére vonatkozó adatok is. Orbán felhívta a figyelmet: Szlovákiában ez a növekedés 1,6 százalékos, Csehországban pedig 0,8 százalékos volt. Magyarországon viszont 7,2 százalékos visszaesés következett be – jelentette ki, hangsúlyozva: mindez jelzi, hogy a következõ magyar kormányra milyen kihívások várnak.

A Fidesz elnöke szerint 1956 után Magyarországon és más közép-európai országokban új típusú politikai vezetés alakult ki. Olyan vezetés, amely nem elvekhez, hanem elvek nélkül kötõdött a hatalomhoz. Hatalmukat még a demokráciában is sikerült fenntartaniuk. Mindez Orbán szerint súlyos kihívást jelent az értékeken alapuló nyugati demokráciák számára. A Fidesz elnöke úgy vélte, hogy a Nyugat az ex-kommunistákat gyakran „könnyebb” partnernek találja, mint a valódi demokratákat, akik olykor ragaszkodnak a néha kellemetlen és kényelmetlen igazságokhoz. „De hiszem azt, hogy ez az igazi demokrácia és a Nyugattal való igazi partnerség” – fogalmazott Orbán Viktor, aki 1989 szellemének megõrzésére szólított fel.

Tõkés László felvezetõjében Orbán Viktor szavaihoz kapcsolódva rámutatott: a Biblia tanítása szerint Isten a rosszat is jóra fordíthatja – ez történt Németországgal. A volt református püspök csodálatát fejezte ki, hogy Németországnak a II. világháború után volt annyi erkölcsi- és lelkiereje, hogy vesztesbõl nyertesé építse magát, és az Európai Unió motorjaként – a hit és az Isteni kegyelem dialektikája szerint – elérte, hogy az egykori gyõztesek és vesztesek partnerekké váltak Európa egységesülésében.

A Berlini Fal leomlásától – Európa újraegyesüléséig

Tõkés László elõadása Berlinben

1989. november 9-ét az újkori német történelem legboldogabb napjának nevezte Angela Merkel kancellárasszony. Ritka eset a történelemben, hogy egy nemzet – az újraegyesült Németország – örömében valamennyi nemzet, az egész újraegyesülõ Európa népei és országai osztozhatnak. Ez a körülmény teszi a mostani évfordulót az egész világ és Európa közös ünnepévé. Ezért Pál apostol igéivel csatlakozunk a berlini ökumenikus hálaadó örömünnep résztvevõihez: „Örüljetek az örülõkkel!” (Rm. 12,15). „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek!” (Fil. 4,4).

George W. Bush elnök vilniusi látogatásakor a balti államok jelenkori szabadulásának történetét valóságos „csodának” nevezte. Ez a csoda ment végbe húsz évvel ezelõtt Berlinben is. És a csodák egész láncolata zajlott abban az idõben II. János Pál pápa és Popielusko atya országától kezdve az 1956-ban kivérzett Magyarországig, ahol a berlini „Nagy Fal” lebontásának – a szabadulásnak – az útját a sopronpusztai Páneurópai Piknik, a kelet-nyugati határzár forradalminak nevezhetõ áttörése egyengette.

„Ne féljetek!... nézzétek az Úr szabadítását, amelyet cselekszik veletek… Az Úr hadakozik ti érettetek” – mondotta egykor Mózes az egyiptomi fogságból menekülõ népének. A vizek pedig „kõfal gyanánt” kettéváltak elõttük, és szárazon keltek át üldözõik elõtt, a Veres-tengeren… (2 Móz. 14).

Istennek ezt a szabadító csodáját éltük át két évtizeddel ezelõtt valamennyien. Falak omlottak, a szabadulás útja nyílt meg elõttünk is a romániai Temesváron, a Magyarországtól 1920-ban elszakított Erdélyben, a német-svábok lakta Temesi Bánságban, Herta Müller írónõ szülõföldjén, ahol Ceaușescu, a Kondukátor a Fáraó módjára készített merényletet nemcsak „Izráel népe”, a kisebbségi magyarok és németek ellen, hanem saját népét is mélységes nyomorba döntve, falak helyett falvak ezreit készült lerombolni.

A kelet-berlini Gethsemáné templomhoz hasonlóan Temesváron is van egy templom, melyben a magyar reformátusok, majd a hozzájuk csatlakozó, utcára vonuló, élõláncba tömörülõ románok, magyarok, németek, szerbek, zsidók, bolgárok, a különféle vallási felekezetekhez tartozó hívek ezrei végre áttörték a félelem és a hallgatás falát, és egymás hite által felbátorodva kimondták, hogy „elég volt”, és a rettegett ateista kommunista diktatúrával szembeszállva, Istenhez fohászkodtak szabadulásért. Temesváron is csoda történt. A nacionalista és kommunista megosztó politika által egymás ellen uszított, sok nemzetiségû és sok vallású város népe egy szempillantás alatt összefogott közös ellensége, az istentelen Diktatúra ellen, és a hitvalló apostolok erejével és szavával mondott nemet a „Fáraó” diktátumának: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (Csel. 5,29).

Ami ezután következett, az mindenki által ismeretes. Az utolsó kelet-közép-európai bolsevik diktátor menekültében nem messze jutott. A „dinasztikus sátánt” (Döbrentei Kornél) páros hatalmi tébolyban tobzódó nejével együtt érte utol a végzete – „Drakula országának” kivégzõosztaga elõtt. A dominóelvnek megfelelõen, a volt szovjet láger utolsó bástyája, az Európát megosztó Nagy Fal utolsó darabja is ledõlt.

Az Angela Merkel által emlegetett, „legboldogabb nap” Románia elnyomottai számára 1989. december 22-e, a „Kárpátok Géniusza” bukásának napja volt. Advent havában jártunk, égõ várakozásban élt az ország. A hírhedt Szekuritáté „Magyar Irredenták” és „Német Nacionalisták és Fasiszták” („Deutsche Nationalisten und Faschisten”) elnevezésû szakosztályai a heródesi megfélemlítés kiterjedt apparátusával tartották rettegésben kiváltképpen a „kollektív bûnösséggel” megpecsételt kisebbségieket. Az apokaliptikus hangulatot gerjesztõ villanyoltások és a téli gazdasági nyomor a hideg, a sötétség és a kiéheztetés primér eszközeivel tették még elviselhetetlenebbé az egész társadalom életét. – Miként a lehúzó mélységre a felemelõ magasság és vaksötétre a tündöklõ fény: a Szabadító Krisztus születésével ekképpen köszöntött reánk a Megváltó Karácsony – utóbbi fél évszázadunk legboldogabb napja! Hogyan is fogalmazott a kancellárasszony?:

„Magyarország ezelõtt húsz évvel szárnyakat adott a németek, az NDK-s polgárok szabadság iránti vágyának, amikor határt nyitott elõttük.”

Ez a testvéri együttérzés volt azoknak az idõknek a legfõbb ereje és a legszebb vonása. Az, ahogyan „egy rab nép kaput nyit egy másik rab népnek” – a szabadulásra (Sylvester Lajos). Budapest és Berlin, Varsó és Prága, a balti népek Tallintól Vilniusig húzódó, valamint a magyarok, románok és németek Temesváron szövõdõ élõlánca – mindez, egybe összeadódva, és a segítségül sietõ szabad világra is kiterjedve nem más, mint: az önmagára találó Európa egymásra találó népeinek a cselekvõ szolidaritása.

1990 januárjában szerény temesvári templomunk egyik elsõ látogatója, Hans-Dietrich Genscher akkori német külügyminiszter volt. A berlini évfordulói ünnepségek alkalmával õ maga állapította meg, hogy „a fal lebontása olyan történelmi esemény volt, amely nemcsak Németország és Európa, hanem az egész világ megosztottságának a felszámolását segítette elõ”. Erdélyi magyarként örömmel és hálaadással mondhatom el, hogy a németek egyesülésével párhuzamosan, valamint Európa egyesülésének a folyamatába illeszkedve, a Kárpát-medencei magyar közösségek egyesülése útjából is elhárulóban vannak azok az akadályok, melyek 1920 óta mesterséges módon választanak el bennünket egymástól.

Jövõ héten, magyar, román és nemzetközi elõadók részvételével, „Temesvártól Brüsszelig” címen az Európai Parlamentben fogunk egy másik megemlékezést tartani a 20. évforduló alkalmából. Volt temesvári lelkipásztorként és jelenlegi európai képviselõként nemcsak magamra, de egész országunkra és kelet-közép-európai térségünkre nézve elmondhatom, hogy bizony:

Hosszú út vezet „Temesvártól Brüsszelig”, a volt

ateista-kommunista diktatúrák totalitárius rendszerébõl

a szabad és demokratikus Európáig.

Elõrehaladásunkat még mindig számtalan akadály és választófal hátráltatja. A tovább élõ kommunizmus és a hidegháborús múlt elaknásított területein járva: hosszú és veszélyes az út „Egyiptomból” – az „Ígéret Földjéig”.

Meghátrálni viszont nem fogunk. Egy történelmi mondásunk szerint: „Nem engedünk a '48-ból” – Az 1848-as magyar forradalomról van szó. – Ugyanígy: az '56-ból és a '89-bõl sem engedhetünk!

Saját helyzetünkkel és az európai valósággal kapcsolatban nincsenek illúzióink. Jól tudjuk, hogy mire számíthatunk. De akármennyire is nehéz volna elõrehaladásunk, hitünkbõl és eddigi eredményeinkbõl erõt merítve, valamint európai szövetségeseink szolidaritásában bízva haladunk tovább a megkezdett úton.

Berlin, 2009. november 12.

Továbbította:

Frigyesy Ágnes