Eltitkolt múltról a MFHN Alapítvány konferenciáján

Az 1944-es délvidéki magyar tömegirtásról

Az 1944. októberi délvidéki magyar tömegirtásra emlékezett Matuska Márton író 2009. október 31-én Szabadkán. A Magyar Fiatalok Határok Nélkül (MFHN) Alapítvány által szervezett kétnapos konferencián a délvidéki író felidézte az “iszonyatos vérengzés” idõszakát, melyrõl évtizedeken át hallgatniuk kellett. Még mindig nem tudják pontosan, hány magyar ember veszítette életét, de több tízezerre tehetõ az áldozatok száma. A szerb partizánok lefejezték a magyar értelmiség színe-javát: politikusokat, szellemi- és lelki vezetõket.
Matuska Márton személyes sorsok felidézésével tette még érzékletesebbé az akkori hatalom magyarellenes cselekedeteit. Deák Leó fõispánt, polgári beállítottságú délvidéki ügyvédet, a délvidéki magyar szellemi élet egyik kiválóságát például Budapesten fogták el a hatóságok 1945 elején. Beállítottak hozzá egy terepjáróval, még a felöltõjét sem volt ideje magára öltenie, s már vitték is el. Ártatlanul halálra ítélték, majd kivégezték. Deák Leó a két háború közötti idõben több más ügyvédtársával együtt vagy harminc beadvánnyal fordult a genfi székhelyû Népszövetséghez, mely beadványokkal a délvidéki magyarok jogsérelmeit kísérelte meg orvosoltatni. A Világszervezet azonban még csak nem is reagált folyamodványaira. Bácska visszacsatolása után õ lett a megyei fõispán s ezt a tisztségét Magyarország 1944 április 19-én bekövetkezett német megszállásáig tölthette be. Akkor helyébe a tõle szélsõségesebb Fernbach Péter került e posztra. Ennek ellenére szinte ugyanaz lett a sorsa mindkettõjüknek. Deákot 1945-ben egy koncepciós perben halálra ítélték és kivégezték, Fernbach Péter pedig eltûnt a vizsgálószervek kezei között e per elõkészítése során.
A délvidéki tömegirtás és lefejezések idõszakában a magyar területeken jellemzõ volt a rablás. A szerb hatóság emberei - fegyvert keresve - házról házra jártak, ám, ha értékre találtak, mindent elvittek. Volt a rablásnak egy “szervezettebb” formája, a halottat háborús bûnösnek minõsítették, s minden vagyonára rátették a kezüket a partizánok - mondta az elõadó. 1944 október és 1945 január között Csurogon, Zsablyán, és Mozsoron stb. az ötezer magyar lakos közül ezret, minden ötödik embert kivégeztek. A többieket haláltáborba hurcolták, s kitiltották saját falvaikból.
Matuska Márton rámutatott: - Délvidéken nem nagyon éltek nagy magyar történelmi családok, mint Erdélyben vagy Felvidéken. A II. világháború idején a magyar szellemi élet vezetõi voltak a politikusok, a szellemi és lelki vezetõk, közéjük tartoztak a kisebb birtokkal rendelkezõ ügyvédek, írók, egy-két bankár, gyáros, valamint a papság. A szerb partizánok nem válogattak a kivégzések módozataiban. Volt, akinek felvágták a hasát és kitépték a szívét.
A lelki vigaszt keresõ tömegek az Isten felé fordultak, s azt tapasztalták, hogy az Oltár elõl elhurcolták még a papjukat is. Ez esetenként szó szerint értendõ. Följegyezték néhányukról, hogy a misérõl kiáramló hívekkel végignézették papjuk lemészárlását. Mozsor helységben például a templomban, az oltár elõtt kínozták halálra (sütötték meg) Köves István plébánost. A csurogi Dupp Bálintot temploma elõtt, hívei szeme láttára lõtték le, majd a többi kivégzettel együtt a dögtemetõben elásták.
Hogyan lehetünk még mindig életben? - tette fel a kérdést Matuska Márton. Isten csodájaként. A neves kutató szerint nincs a magyar köztudatban, mi történt a délvidéki magyarokkal 1944 õszén. Reméli, a belgrádi levéltár kapui hamarosan megnyílnak, s elõkerülnek olyan anyagok, dokumentumok, melyrõl eddig õk sem tudtak.

Az ártatlanul bebörtönzött temerini fiúk - 61 év börtön igazságtalanul

A MFHN Alapítvány által szervezett konferencia elõestéjén a résztvevõk megtekintették M. Szabó Imre filmjét a temerini fiúkról. Az öt fiatalember sorsa is drámai, pedig ez már nem a negyvenes évek története. 2004. június 26-án Temerinben történt egy incidens, amely során öt magyar fiatal megvert egy szerb nemzetiségû férfit, aki elõzõleg pimaszul provokálta õket. Mi is történt valójában? Zoran Petrovic, akit feltehetõen provokátori munkájáért fizettek, megfogta az egyik magyar fiú barátnõjének mellét. A fiúk többször figyelmeztették, hogy kérjen bocsánatot, mire Zoran Petrovics a bocsánatkérés helyett lekurva anyázta a fiúk édesanyját: “baszd meg a büdös kurva anyádat” jelszóval.
Ezt követõen verték meg a fiúk a feltehetõen rájuk küldött provokátort. aki idõközben heroin túladagolásban meghalt. Elképzelhetõ, hogy féltek tõle megbízói, nehogy járjon a szája?
Mindenesetre az öt temerini fiú e kétes kimenetelû ügy áldozata lett. A szerb állami hatóságok által kiállított jegyzõkönyv szerint Zoran súlyos testi sérülést szenvedett. M. Szabó Imre filmrendezõ szerint, tény, hogy megverték a férfit (kellõ provokáció után), de a rájuk kiszabott büntetés példa nélküli. A bíróság ugyanis gyilkossági kísérlettel vádolta meg az öt magyar fiatalt, s a szokatlan gyors tárgyalás végén összesen 61 év börtönre ítélte õket. A temerini fiúk büntetése felér a háborús bûnösökre kiszabott büntetésekkel: ifj. Máriás István 22 esztendõs, 15 évet kapott, Illés Zsolt 26 éves, 13 évre-, Szakáll Zoltán 25 éves, 11 év hat hónapra ítélték, Uracs József 29 éves 11 év hat hónapot kapott, míg Horváth Árpádot, aki 19 éves tíz év börtönbüntetésre ítélték.
Mindez történt abban az idõben, amikor a magyarverések M. Szabó Imre szerint már háromszázra rúgtak. A magyar fiatalok több mint öt éve sínylõdnek Szerbia börtöneiben. Kezdetben ütötték-verték õket, mert a vádat természetesen felturbósították ellenük, mondván “elõre megfontolt gyilkossági szándékkal támadtak Zoran Petrovicra.”
A valóság és az igazság ezzel ellentétben az, hogy a szerb kábítós provokálta õket. A temerini fiúk várják a szabadulás napját, szüleik mindent megtettek ezért. Fellebbezéseiket sorra elutasították. A Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította a vádlottak panaszait, valamennyi ítéletet jogszerûnek ítélve. A jogi lehetõség utolsó kapuja ezzel bezárult. Ám az igazság elõbb vagy utóbb, kiderül. Egyedül Boris Tadic, Szerbia köztársasági elnöke gyakorolhat kegyelmet. A temerini fiúk kérelmét a szenttamási Emberi Jogi Központ nyújtotta be. Sólyom László, Magyarország köztársasági elnöke nyomatékkal kérte a szerb köztársasági elnököt, bocsássa szabadon az öt temerini fiút. Reméljük, nem rokkannak bele ebbe az igazságtalanságba, és ép lélekkel, ép testtel szabadulnak minél elõbb. M. Szabó Kanadában is tárgyalt vezetõ politikusokkal az ártatlanul bebörtönzött temerini fiúk ügyében…

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar és magyarul beszélek, gondolkodom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.”

A Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány szabadkai konferenciáján neves elõadók: Bozóki Antal, Constantinovits Milán, László Péter Sándor, Bodó Barna, Vékás János stb. tartottak elõadást. A tanácskozás résztvevõi megismerkedtek Szabadka és Zenta nevezetességeivel, így elzarándokoltak az 1944-es emlékmûhöz, Recskó Béla festõmûvész és kopjafafaragó alkotásához, ahol tiszteletüket tették az ártatlanul lemészárolt délvidéki magyarok emléke elõtt.
Novák Zsuzsa, a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány titkára elmondta: az alapítványt 2000-ben hozták létre, azzal a céllal, hogy feladatunknak tartják összefogni a három nagy régió (Magyarország, Kárpát-medence, Nyugat) magyarságát azáltal, hogy rendezvényeikkel fórumot teremtsenek a világban szétszóródott magyar ifjúság ismerkedésére, kapcsolattartására. Tevékenységük által az anyaországtól elszakadt magyar fiataloknak lehetõséget biztosítanak nemzeti és európai identitásuk erõsítésére, a közép-európai régió kulturális értékeinek megismerésére és anyanyelvük ápolására. Fontosnak tartják egy olyan híd megépítését, amelyen járva utat találnak egymáshoz a világ különbözõ pontjain élõ, de magyarságukhoz hasonló módon kötõdõ fiatalok.
A magyarországi bejegyzésû kuratórium jelenleg hat magyarországi, egy svájci és négy határon túli taggal (Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Délvidék képviseletében) tevékenykedik. Az eltelt néhány év során azonban egyre több támogatóra tettek szert, így mára számos nyugat-európai sõt tengeren túli régióban élõ magyar segíti munkájukat.
Az alapítvány már szervezett találkozót, konferenciát Ópusztaszeren, Felvidéken, Erdélyben, Kárpátalján, a Vajdaságban, Horvátországban. Legutóbb Burgenlandban.
De visszatérve a szabadkai konferenciához, a MFHN Alapítvány honlapján Kosztolányi Dezsõ szabadkai születésû költõ, író ma is aktuális gondolata olvasható: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar és magyarul beszélek, gondolkodom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.”

Frigyesy Ágnes
A szerzõ fotóival