A Jobbik megkezdte felkészülését az országgyûlési választásokra


- A Jobbik megkezdte szakmai felkészülését a 2010-ben esedékes országgyûlési választásokra. Hamarosan bemutatják szakértõiket, valamint nyilvánosságra hozza programját a Jobbik - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a 2009. szeptember 24-én Budapesten, a Nemzeti Kávézóban tartott sajtótájékoztatón. A radikális nemzeti párt elnöke hangsúlyozta: - Le akarnak számolni azzal a tévhittel, hogy a radikalizmus csak Parlamenten kívül lehet hatékony.


Vona Gábor szerint, ha a Jobbik bejut a Parlamentbe, akkor is gyorsaság, az erõ, és a tabu-döntögetõ témák szókimondása jellemzi majd a pártot.
A Jobbik programját 2010. január 16-án mutatják be. De amit már most is tudni lehet, hogy a jobboldali párt paradigma-váltást tart fontosnak a közélet minden területén. A párt elnöke kijelentette: - Nem a választásoknak írják a programot, hanem Magyarországnak.
Õsszel a Jobbik konferencia-sorozatot indít, október 4-én a közbiztonság, rendvédelem témakörben, - a csendõrség szerepérõl is szót ejtenek -, november 8-án az ifjúság, december 16-án az egészségügy, míg 2010 januárban a mezõgazdaság kérdése kerül terítékre.
Vona Gábor kijelentette: - A Jobbik kormányzásra készül, mert vélménye szerint a magyarországi belpolitikai események nem lefutottak.
Morvai Krisztina független EP-képviselõ, aki a Jobbik Delegáció tagja, kijelentette: - Mérföldkövet jelent a Jobbik sikeres szereplése az EP-választásokon, ugyanis eddig lehetett szélsõségesnek bemutatni a radikális oldalt, így a Jobbikot is. Rámutatott, Európára is jellemzõ, hogy aki szembe mer helyezkedni a globális tõkét képviselõ erõkkel, azt veszélyesnek állítják be. Illetve elhitetik, hogy a globális tõkével szemben mindenki tehetetlen. A magyarországi EP-képviselõ asszony szerint ennek az idõszaknak vége! A szakmai eredmények és értékrendek döntik majd el, ki milyen eredményt tud felmutatni. Morvai Krisztina szerint a választópolgároknak joguk van tudni, milyen munkát végeznek az EP-képviselõk, ezért a Jobbik EP-képviselõinek munkájáról folyamatosan tájékoztatják majd a szavazókat.
Morvai Krisztina, az EP mezõgazdasági bizottsága tagjaként levelet írt Gráf József Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési miniszternek, melyben kéri fontos kérdéseire a szakmai válaszokat. Például méltatlannak tartja: Magyarország úgy csatlakozott az Európai Unióhoz, hogy piacaink 100%-t kellett felajánlanunk, “cserébe” pedig a régi tagállamok mezõgazdasági támogatásának 25%-t kaptuk. Ezt az igazságtalan és egyben jogszerûtlen “cserét” ideje lenne Morvai Krisztina szerint orvosolni.
Szerinte vagy haladéktalanul meg kellene szereznünk a 100%-nyi mezõgazdasági támogatást, vagy piacaink védelmére kellene lehetõséget követelnünk, hiszen enélkül a magyar mezõgazdaság teljesen tönkremegy.
Morvai Krisztina Gráf József miniszternek írt levelében kijelenti: - Nem úgy kell feltenni egy-egy kérdést, hogy mi hoz több profitot, hanem úgy, mi a jó döntés a magyar emberek és a közösség szempontjából.
Põsze Lajos, a Jobbik szakpolitikai igazgatója kijelentette: - nem csupán kormány-programra, hanem korszak-váltásra van szükség. A Jobbik öko-szociális nemzeti program elkészítésén fáradozik, amelyben a tájjal éppúgy harmonizálni kívánnak, mint a helyi hagyományokkal. A Jobbik húsz kabinetben végzi felkészülését az országgyûlési választásokra, s fõ célként tûzték ki a magyar nemzeti kincs védelmét.


Frigyesy Ágnes


(A szerzõ felvételeivel)