Egy hétre ismét leomlanak a határok


Indul a IX. Magyar Sziget Verõcén



Idén kilencedik alkalommal szervezik meg a leghíresebb nemzeti ifjúsági fesztivált 2009. augusztus 4-11 között Verõcén, a Csattogó-völgyben – jelentette be Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítója, ma már tiszteletbeli elnöke a 2009. július 31-én Budapesten tartott sajtótájékoztatón.


Mint mondta, a Magyar Sziget Fesztivált mindig támadások kereszttüzében szervezték, idén egy néhány éve Verõcére költözött, feltehetõen baloldali lakos szervezett kampányt ellenük, s nyilatkozott a Kossuth Rádióban, ám a hisztériakeltése nem járt sikerrel. Mint minden évben, idén is Bethlen Farkas, Verõce polgármestere, a Fesztivál fõvédnöke, valamint Poldauf Gábor, Kismaros polgármestere nyitja meg az egyhetes nemzeti tábort augusztus 4-én. Toroczkai felidézte azt a néhány évvel ezelõtti árvízi idõszakot, amikor Verõce és Kismaros lakossága nem szenvedett árvízi károkat, mert a Hatvannégy Vármegyés fiatalok reggeltõl estig hordták a homokzsákokat, megmentve ezáltal a két község lakosságát a súlyos anyagi károktól.


Toroczkai László rámutatott: mintegy 10-15 ezer embert várnak a Kárpát-medencébõl, az elszakított területekrõl. Idén elsõ alkalommal spanyol diákok külön busszal érkeznek Verõcére, a táborba. A IX. Magyar Sziget Fesztivál mottója: Egy hétre ismét leomlanak a határok. Ebben az évben két tematikus napot is szerveztek, az egyiken a Rongyos Gárda jelentõségérõl, a történelmünkbõl kicenzúrázott eseményrõl lesz szó, a Pálos napon pedig a Pálos magyar rendrõl, valamint Pilis titkairól hallgathatnak elõadásokat az érdeklõdõk.


Idén elsõ alkalommal ülnek közös kerekasztalhoz a lengyel, a spanyol, angol, horvát, flamand és természetesen a magyar ifjúsági szervezetek képviselõi. A Nemzeti Rock megszokott együttesei idén is fellépnek, köztük lesz a Kalapács, a Beatrice, a Kormorán, a P. Mobil, a Hungarica és az Ismerõs Arcok stb. Lesz haditorna bemutató, íjászkodás, kézmûves foglalkozás, borkostoló stb.


Már a nulladik napra (augusztus 3.) várják azokat, akik szeretnének segíteni a színpad építésében, valamint az utolsó napon 1500 Ft-os, kedvezményes áron látogatható a Fesztivál. A Magyar Sziget egyhetes programját hasonló lendülettel és lelkesedéssel, szervezik, mint eddig minden állami támogatás nélkül, ennek ellenére a szervezõk nem emelték a tavalyi jegyárakat. Toroczkai László és Zagyva Gyula HVIM elnök, fõszervezõ hangsúlyozták: már megszokták, hogy a semmibõl kell várat építeniük, de mint mondták viccesen, ez a „szakterületük”. A Sziget bejáratánál idén is elhelyeznek majd egy Nagy-Magyarország térképet, amelyen be lehet jelölni, ki honnan érkezett. A Magyar Sziget Fesztiválról további részletes tájékoztató a www.magyarsziget.hu honlapon olvasható.


A sajtótájékoztató végén Toroczkai László bejelentette: feljelentést tesznek Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter ellen rémhírterjesztés, rágalom, és becsületsértés miatt, Budaházy Györgyöt és társait ugyanis leterroristázta a magas beosztású politikus.



Frigyesy Ágnes